Kétszámjegyű növekedésre számítanak
Kétszámjegyű növekedésre, 4 milliárd forintos árbevételre számít az RS csoport idén a tavalyi 3,5 milliárd forint után.

Az építőipar fellendülése egyértelműen érezhető a magyar tulajdonú bútoráruház forgalmában, augusztus óta minden hónapban 10 százalék felett nő az árbevétel az előző év azonos időszakához képest - mondta Pólya Ádám, a 25 évvel ezelőtt alapított RS vezérigazgatója a cégcsoport keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: erős év végi forgalomra számít.
A várakozások szerint eredményük az idén 80-100 millió forint körül lesz a 2016-os 2 millió forint után. A cégcsoportnak két áruháza van Budapesten, illetve két helyen értékesíti bútorait Budaörsön. A növekedési hitelprogram lehetőségével élve saját tulajdonba vették a korábban bérelt központi ingatlanukat. Az RS közvetlenül 110 munkavállalót foglalkoztat, közvetve 180-200 embernek adnak munkát.
Pólya Ádám elmondta: az RS a legnagyobb magyar tulajdonú bútoráruház. Terveik szerint továbbra sem nyitnak a lakberendezési termékek, kiegészítők felé, változatlanul a bútorok értékesítésére koncentrálnak. Beszállítóik 96 százaléka magyar vállalkozás, az áruház által kínált több ezer bútor 91 százaléka magyar gyártású termék.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...


