Elhunyt az IKEA alapítója
Elhunyt Ingvar Kamprad, az IKEA cég alapítója.
A 91 éves üzletember szombaton a svédországi Smalandban található otthonában halt meg – írta a cég vasárnapi közleményében. Hozzátette: családja, valamint az IKEA munkatársai világszerte meleg szívvel fognak emlékezni „a huszadik század egyik legnagyobb vállalkozójára”.

Ingvar Kamprad 1926-ban született. Tizenhét éves korában, 1943-ban alapította meg a lakberendezést forradalmasító IKEA vállalatot – a név az Ingvar Kamprad, a családi farm Elmtaryd, valamint a közeli Agunnaryd kezdőbetűiből tevődik össze.
Az üzletember szögekkel, képkeretekkel indította a boltot, főként rendelésre szállított. A kínálatban 1948-ban jelent meg a helyi üzemek által készített bútor. 1951-re ez vált az IKEA fő profiljává, az első bemutatótermet 1953-ban nyitották meg.
Az első IKEA áruház 1958-ban nyílt Älmhultban, akkor ez volt Skandinávia legnagyobb bútorüzlete, és ott nyílt meg 1960-ban az első IKEA étterem is. Az 1980-as évek elejére már szinte minden nyugat-európai országban volt IKEA áruház, az első amerikai bolt 1985-ben nyitott.
Múlt év novemberében világszerte 49 országban 411 IKEA áruház működött. Magyarországon tavaly júniusban nyílt a harmadik IKEA, 17 milliárd forintos beruházással Soroksáron. Az IKEA-birodalom éves forgalma megközelíti az 50 milliárd eurót.
Az IKEA bonyolult tulajdonosi szerkezete miatt az elhunyt milliárdos vagyonát nehéz megbecsülni, a Forbes szerint 2016 februárjában 3,4 milliárd dollár volt.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


