Begyűrűző alapanyaghiány szinte minden szektorban
Sokunk dolgozik fűrészáruból, faalapú lemezekből. Vészjósló hírek keringenek arról hónapok óta, hogy van-e alapanyag, amiből dolgozhatunk, s ha van, mennyibe kerül? A helyzet nagyon összetett, világméretű folyamatok állnak a háttérben – és nem csupán a faipar az érintett az ügyben! Öveket bekapcsolni, gazdasági portálok elemzéseit foglaljuk össze.
Miért pont a fa?
A kereslet és kínálat (amerikai vonatkozás) között tátongó szakadékért itt elsősorban a koronavírus-járvány okolható. Egyrészt a járványhelyzetben számos fűrésztelep működése leállt, miközben a lezárások miatt unatkozó amerikaiak otthonfelújításba kezdtek és felvásárolták az elérhető készleteket (Ez a tendencia idehaza is megfigyelhető. Többen kértek tőlem is tanácsot kerti kiülők, hinták, játszóházak építéséhez. Tavaly szeptemberben egy normál hétköznapon az egyik barkácsáruházban karácsonykor tapasztalható sorok kígyóztak a pénztáraknál. Az Ikea konyhatervezői sem lélegezhettek fel a vevők ostromaitól.) A helyzet pedig egyre romlott, mivel a rekord alacsony kamatlábak miatt beindult egy építkezési boom is, amely még inkább fölfelé hajtotta a faanyagok árát. Itt a termelés nyilván azért relatíve könnyebben bővíthető hosszú távon – szemben mondjuk egy ezüstbánya kialakításával –, de az építési szezon miatt még akár hosszú hónapokig megmaradhat az egekbe szökkenő árfolyam.
Már majdnem olyan drága, mint az arany
A faanyag tőzsdei mértékegysége egyébként az úgynevezett „board foot”, ami alapvetően 1 láb hosszúságú és 1 láb szélességű, valamint 1 hüvelyk vastagságú építési fát takar (ez nagyjából 0,002325625 m3 űrtartalomnak felel meg, ami egyébként 1/12 köbláb). A kereskedés alapegysége pedig 1000 „board feet”-nek megfelelő faanyag (2,325625 m3), ami jelenleg 1 630 dollárba kerül, vagyis nagyjából félmillió forintba. Viszonyításképpen, ezért már majdnem egy uncia, azaz közel 30 gramm aranyat lehet venni, ami 1792 dolláron forog.
Az amerikai lakásépítők nemzeti szövetségének becslése szerint a faanyag drágulása mintegy 36 ezer dollárral, vagyis közel 11 millió forinttal dobja meg egy átlagos új építésű családi ház árát – írja a portfolio.hu.
A Novekedés.hu összefoglalója szerint a tőzsdei vonatkozáson túl pont az amerikai építkezések indították be a mostanra világméretű folyamatokat. Az, hogy az alapanyagok (fa, acél, réz) ára nagymértékben és folyamatosan növekszik, csak az egyik probléma. A nagyobb, hogy nem sokszor alig van. Kicsit olyan a helyzet, mint az átkosban a déligyümölccsel. Pult alól, korán és csak ismerősöknek…
„Ezért nőnek az égig a faárak
Tavaly tavasszal ugyanis a fűrésztelepek a kezdeti keresletvisszaesésre és az árfolyamesésre reagálva sorban bezártak. Ám a lezárások hatására az amerikaiak kezdtek belevágni a korábban halogatott felújításokba, a kormányzat gazdaságélénkítő intézkedéseinek hatására az építkezések is felpörögtek, ráadásul a járványhelyzet tömegeket ösztönzött arra, hogy a zsúfolt belvárosokból elinduljanak a kertvárosok irányába, ahol jellemzően nagy faanyagigényű házakat építenek.
– Az USA és Kanada viszályában jelenleg én úgy tudom, hogy az USA tervezi duplájára növelni a fatermékekre kivetett vámot, ami ellen a másik fél igyekszik diplomatikusan védekezni − mutat rá a drágulás egy másik okára a FAGOSZ főtitkára, ami pedig nem más, mint a két ország közötti vámháború. – Az amerikai kormányzat 2018-ban 20 százalék feletti büntetővámot vetett ki a Kanadából érkező faanyagra, ehhez jött még hozzá, hogy a járványhelyzet miatt amúgy is nehézkesebb lett az export, miközben Kanada más piacokon is el tudta adni faanyagát, például a Távol-Keleten Japánnak és Kínának. Ráadásul Oroszország is elkezdte korlátozni az erdeiből kitermelt fa nyersanyagok exportját, ez éves szinten 15 millió köbméter faanyagot érint. Így viszont az építkezést tervező amerikaiak maradtak hoppon.
Évtizedek óta nem látott mértékben nőttek az építőipari faanyagok árai – figyelmeztetik vevőiket a fakereskedők. Sokan hozzáteszik: nem látni a folyamat végét. Aki teheti, minél előbb vegye meg, amire szüksége van, s inkább raktározza el, ha van rá lehetősége, akkor is, ha csak később vágna bele az építkezésbe.
A drágulás mértéke termékcsoportonként változó. A laminált faforgácslap ára mérsékeltebben reagált (10-15%) – ezt már a FATÁJ online szaklapon olvashattuk.
Már a mobil fűrésztelepekre vadásznak
Az amerikai faipart váratlanul érte az építőipar felpörgése. A bajt tetézi, hogy ez egy olyan szektor, ahol kifejezetten nehéz bővíteni.
Arra sincs semmi garancia, hogy a megnövekedett kereslet tartós lesz, így sokan nem is vágnának bele ilyen méretű beruházásokba. Nem véletlen, hogy az amerikaiak körében mostanában az egyik legnépszerűbb keresési kifejezés a „mobil fűrésztelep" volt, vagyis az amerikai lakosság a növekvő árak mellett egyre inkább szeretné megtanulni, hogy hogyan kell kezelt faanyagot készíteni ahelyett, hogy azt mondjuk megvenné a Home Depotból vagy más áruházból – írja a faipari szaklap.
Noha az elképesztő magas faanyagárak mellett mesés vagyonok keletkezhetnek az erdőtulajdonosoknál, ahogy a faáru-feldolgozóknál és -kereskedőknél, ami idővel meg fogja szülni a szükséges mennyiséget a kínálati oldalon is, ám ez nem megy egyik pillanatról a másikra.
Hogy mekkora a hiány, azt jól mutatja, hogy számos fűrésztelep már akkor eladja a faárut, amikor az élő fát még ki sem vágták.
Az is rontja a helyzetet, hogy számos multinacionális cég – a Microsoft, az Exxon, és az IKEA, hogy csak néhányat említsünk – úgy vásárol magának széndioxid kvótákat (melynek egyébként már saját piaca is kialakult), hogy horribilis összegeket fizetnek az erdőtulajdonosoknak azért, hogy ne vágják ki a fáikat.
Európában sem jobb a helyzet
A faanyagok iránti megnövekedett kereslet nem amerikai sajátosság, a fejlett világban mindenütt megugrott a lezárások alatt a lakásfelújítási kedv. Nem az alapanyaghiány okozza a problémát. A német Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2020-ban több mint 80 millió köbméternyi fát vágtak ki, szemben 2019-el, amikor csak 69 millió köbmétert. A szűk keresztmetszet a feldolgozási kapacitások szűkössége, azaz hogy nincs elég fűrésztelep.
Erre tett rá egy lapáttal, hogy az Egyesült Államok korábban szokatlan intenzitással szállt be faanyag felvásárlóként az európai piacra.
– Nem volt jellemző az, hogy a tengerentúli faipari folyamatok Európára is hatással legyenek. Ennek leginkább az volt az oka, hogy a súlyos farönköket drága mulatság átfuvarozni az Atlanti-óceánon. Ám most annyira elszálltak az árak Amerikában, hogy még így is megéri – mutat rá egy magyar bükkfa-importtal foglalkozó cég vezetője, aki arra ugyan nem számít, hogy itthon is hiány fog fellépni, azt viszont nem látja, hol ér majd véget az áremelkedés. – A globalizáció miatt minden folyamat hatással van hazánk gazdaságára is, bár ezek mindig csak utólag elemezhetőek, előre megjósolni lehetetlen. Hazánk az európai fapiacnak is kicsiny szereplője, az építő-faanyagok terén leginkább importra szorulunk így a hatások persze ezen az ágon begyűrűznek – foglalja össze Tóth János, példaként említve, hogy az építési célú fenyő fűrészáru 2020-ban 170-108 eur/köbméter áron volt elérhető; ugyanez jelenleg 300 eur/köbméter, és vélhetően még emelkedni fog.
Érdekes kérdéseket vet fel, hogy a jelenleg kibontakozó válságot milyen stratégiával lehet kezelni. 2010 környékén az acél fele annyiba került, mint korábban, mivel nem volt fizetőképes kereslet. Sokan tönkrementek. Jelen helyzetben a kereslet megvan, sőt még az anyagi fedezet is, azonban az alapanyagok, illetve félkésztermékek hiányával, vagy beszerzésével kell „trükköznünk”. Kicsit amolyan hiánygazdaságra jellemző elemeket lehet felfedezni. Ha tetézni akarjuk a bajt, akkor még a szállítmányozási területet is bele kell vennünk a képletbe, mivel itt kapacitáshiányról számolnak be.
Egy árajánlat egyik alappillére, hogy az árak tartósan azonos szinten vannak. Jelen helyzetben az érvényesség időtartamát is nehéz megbecsülni. Valamelyik szektorban 12–24 óra, a faipar területén ezt 1–2 hétre lehet ma becsülni. Viszont a szállítási idők is megnövekedhetnek a fentiek miatt és már most előfordult a napokban, hogy a reggel elindult szállítmány a megérkezésekor 25 százalékkal lett drágább pár óra alatt.
A jelen helyzet kiszámíthatatlan – és biztosan közgazdaságtani elnevezést is fog kapni.
Forrás:
portfolio.hu
novekedes.hu
fataj.hu
otthonszuletik.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.