Csavarbehajtók a terítéken

Májusi magazinunkban a konyha kapta a főszerepet, ezért most hoztunk hat gépet, amelyek nagy segítségünkre lehetnek a konyhagyártásban, -beszerelésben egyaránt.

Elsősorban kisebb gépeket válogattunk össze, hogy szereléskor a szűkebb helyekhez is odaférjünk a behajtóval. Fontos szempont volt, hogy megfelelő nyomatékkal rendelkezzenek a gépek. Hosszabb facsavarokat, vagy például állványcsavart tiplibe, erőlködés nélkül, betudjunk hajtani ezekkel a masinákkal. A csavarbehajtás mellett, a legtöbbet fúrásra használjuk a behajtóinkat. Munkalap keresztül fúrása, vagy fémprofilok furatolása, nem jelenthet gondot ezeknek a gépeknek. Mindegyik bemutatott gép rendelkezik fényforrással, ami sok esetben nagy segítség, valamint az akkumulátor töltöttségi szintjéről is kapunk információt. A táblázatban szereplő gépek mind szénkefemenetesek. A szénkefementes motorok számos előnnyel rendelkeznek a kefés, egyenáramú motorokhoz képest. Jobb hatékonyság és megbízhatóság, kisebb zaj, hosszabb élettartam (nincs kefe, ami elkopjon), nem keletkeznek szikrák a kommutátornál és kisebb az elektromágneses interferencia (EMI). Mivel a forgórészen nincs a centrifugális erők hatásának kitett huzalozás, és a tekercsek a motorházhoz vannak rögzítve – hővezetéssel tudják leadni a keletkezett hőt –, így nincs szükség légáramra a motor belsejében, hűtés céljából. Ez azt jelenti, hogy a motor belseje teljesen zárt lehet, így védve marad a szennyeződésektől. A szénkefementes motoroknál elérhető legnagyobb teljesítmény rendkívül magas, szinte kizárólag a melegedés korlátozza, ami a mágnesekben kárt tehet. A szénkefementes motorok hátránya a magasabb költség. További adatokat a táblázatban foglaltuk össze, valamint néhány gondolatot külön-külön is megemlítünk a gépekről.

BOSCH GSR 12V-15

Kicsi és kompakt fúrócsavarozó, amivel könnyedén odaférünk a legszűkebb munkaterületekre is. A fejhossz mérete 154 mm. Kis mérete ellenére, nagy erő lakozik benne. A Bosch azoknál a gépeknél, amelyeken megtalálható a heavy duty felirat – egy piros keretben –, nagyobb erőt, teljesítményt és robusztus kialakítást kínál. A kefe nélküli motor és az elektronikus motorvédelem révén elkerülhető a túlterhelés, valamint nő a szerszám élettartama. Beépített LED-világítás van a gépben, utófény funkcióval, aminek a szerepe, hogy nem alszik el rögtön a lámpa a startgomb elengedése után. Az akkumulátor töltési állapotát a gép oldalán található, 3 LED-ről olvashatjuk le. A táblázatban szereplő ár, szett ár. Kapunk a gép mellé két 2 Ah-ás akkumulátort, töltőt, mindezt kofferban.

MAKITA DHP487Z

Ez a típus nemcsak csavarbehajtó, hanem ütvefúró is. Jó szolgálatot tehet azon kollégáknak, akik nem akarnak behajtó hegyeket magunk körül. Használhatjuk csavarbehajtásra, fúrhatunk vele téglafalba, könnyedén átfúrhatunk vastagabb profilokat. Könnyű, viszonylag kisebb helyekhez is odaférünk vele. Szintén szénkefementes (BL) motort kapunk. A gépen kettős LED-fény található, utánvilágítással. Kompakt kivitel, XPT-technológiával, ami a csepp- és porálló kialakítást hivatott jelezni. A BL, kefementes motor 40 Nm maximális nyomatékra képes. Adaptív vezérlésű, ezáltal nagyobb üzemidőt biztosít. A táblázatunkban csak a gép ára található, de ha szeretnénk szettben megvásárolni, akkor DDF 487RAJ megjelöléssel találjuk meg a prospektusban. Ebben az esetben a gép mellé kapunk kettő darab, 2 Ah-ás akkumulátort, töltőt, mindezt kofferban. A szett ára 105 ezer forint körül van.

DEWALT DCD777S2T-QW

Erőteljes, 18 voltos, kefe nélküli, kompakt fúró-csavarozó. Fúrási és csavarozási munkákhoz, 1,5 Ah-s XR (Extreme Runtime) Li-Ion technológiával. 13 mm-es, egykezes működtetésű gyorstokmány, automatikus tengelyrögzítővel könnyíti meg a bitcserét. Nagy fényű LED-világítással látták el, ennél a gépnél is késleltető funkcióval. A feltüntetett ár a szettre vonatkozik, amely tartalmazza: a gépet, 2 db 18 V, 1,5 Ah XR Li-Ion akkumulátort, 1 db XR gyorstöltőt.

METABO POWER MAXX BSBLQ

Szénkefe nélküli, könnyű fúrócsavarozó, jó teljesítménnyel. A Metabo Quick rendszerével gyors szerszámcserét biztosít. Szintén utánvilágítós LED-lámpát kapunk, valamint ennél a gépnél is rendelkezésünkre áll az akkuegységek töltésszintjének ellenőrzésére szolgáló praktikus kapacitáskijelző. Szállítási terjedelem: gyorscserélő fúrótokmány, övre akasztható kampó, 2 darab Li-Power, dugaszolós akkuegység (12 V/2,0 Ah), töltő – LC 40, műanyag hordtáska.

MILWAUKEE M12 FDD

Szénkefe nélküli POWERSTATE™ motor, nagy teljesítményt nyújt kompakt méretben. REDLINK PLUS™ intelligens elektronika, digitális túlterhelés-védelem – az akkumulátor és a gép védelméért –, javítja a gép teljesítményét, terhelés alatt. A REDLITHIUM™ akkumulátor kitűnő minőségű konstrukciót és elektronikát kínál, valamint lemerülésbiztos, így hosszabb működési időt és hosszabb ideig tartó munkavégzést biztosít az akkumulátor élettartama alatt. Egyedi cellafigyelő rendszer optimalizálja a működési időt és biztosítja az akkumulátor hosszú élettartamát. A 13 mm-es fémtokmány, gyors szerszámcserét biztosít. Töltésszintjelző mutatja az akkumulátor töltöttségi szintjét, valamint itt is kapunk LED-fényt a munkaterület megvilágításához.

FESTOOL CXS

Könnyű, mégis imponálóan erős, CXS 10,8 V-os akkus fúró-csavarbehajtó, figyelemre méltó forgatónyomatékkal büszkélkedhet. Nehezen hozzáférhető helyeken is erőteljesen dolgozik. Extrém kompakt kialakítása és átgondolt súlyelosztása révén ideális a fej felett végzett munkákhoz. Igen csekély súllyal, mindössze 0,9 kilogrammal rendelkezik a behajtó, akkumulátorral együtt. A kompakt és kézhez álló forma a szűk helyeken is megkönynyíti a munkát. A géphez mellékelt övcsipesz áthelyezhető a jobb-, illetve balkezesek számára egyaránt, szerszám nélkül. Beépített LED-es lámpa és akku töltőállomás-kijelzés. Szabályozható fordulatszám, az anyagnak megfelelő munkavégzés érdekében. Intelligens technika biztosítja az optimális csavarozóerőt minden anyagnál. Szállítási terjedelem: 2 db akku 10,8 V, 2,6 Ah BP-XS, 1 db MXC töltőkészülék, 10 mm-es FastFix gyorsbefogó fúrótokmány, CENTROTEC bittartó, CENTROTEC szerszámtokmány, övcsipesz, PZ 2 bit XS sarokfej, SYSTAINER SYS3 M137.


Kapcsolódó dokumentum:


csavarbehajtok-a-teriteken


Tetszett a cikk?