Legütősebb kéziszerszámok és kiegészítők

E havi témánkkal egy új sorozatot indítunk, amelyben főként kéziszerszámokról és egyéb olyan kiegészítőkről lesz szó, amelyek nagyban segíthetnek bennünket a munkánk során. Az első részben összegyűjtött szerszámok többnyire a hagyományos asztalos szerszámokkal foglalkoznak, de biztos vagyok benne, hogy több műhelyben is előkerülnek ezek az eszközök nap mint nap. Minőségi és megbízható szerszámokat mutatunk be, kutatjuk és megosztjuk a különlegességeket, a legújabb termékeket.

Bizonyára mindenki dolgozott már olyan kéziszerszámmal, amivel egyszerűen nem haladt a munka, vagy nem sikerült tökéletes eredményt elérni vele. Az ilyen esetekben csak bosszankodik az ember és keresi a megoldást, hogy hogyan lehetne ezen változtatni. A legtöbb szerszámnál elég egy karbantartás, élezés, de van az a pont, amikor a csere mellett döntünk. Nagyon sok gyártó hatalmas választékkal jelenik meg a piacon, majdnem minden területen. Sorozatunkban elhozzuk az asztalos kollégák számára azokat a kéziszerszámokat, mérőeszközöket, egyéb kiegészítőket, amelyekkel megkönnyíthetjük a műhelyben a mindennapi munkát.


KÉZIFŰRÉSZEK

BAHCO

A BAHCO egy svéd márka, aminek a gyökere 1862-re nyúlik vissza. Ekkor még az volt a cél, hogy a lehető legjobb minőségű acélt tudják előállítani. A fűrészlapok gyártását 1886-tól kezdték, egy olyan alapanyagból, amit akkor még halászhorgok előállítására használtak. A márkajelzésben azóta is látható a horog- és a halszimbólum.


BAHCO ERGO™ Superior™ 2600 rókafűrész

BAHCO ERGO™ Superior™ 2600 rókafűrész

A 2600 típus megjelölésen belül választhatunk a 2600-19-XT-HP vagy a 2600-22-XT-LE fűrészek közül. Az első 475 mm, míg a 2600-22-XT-LE fűrész, 550 mm laphosszúsággal rendelkezik és mindkét típusnál 1,03 mm a lapvastagság. ERGO™ eljárás szerint kifejlesztett kézifűrész, ami a BAHCO-nál egy tesztprogramot jelent, aminek a keretében profi szakemberekkel tesztelik az elkészült terméket. A teszt során felmerülő esetleges problémákat javítják, az új ötleteket hosszas tervezés után beépítik a termékekbe. Folyamatos kontakt van a felhasználó és a gyártó között. A 2600 rókafűrész ergonomikus és kiegyensúlyozott termék, úgy tervezték, hogy tökéletesen illeszkedjen a kézbe. Az egyedülálló NXT fogazásnak köszönhetően nagyobb élettartamú élesség jellemzi, valamint egyenletesebb és egyenesebb vágást tesz lehetővé. Viszonylag vastagabb pengét kapott a nagyobb stabilitás és precizitás érdekében, amelyet kis súrlódású, rozsdavédő bevonattal láttak el. A csavarozott háromkomponensű ogantyú 45°-os és 90°-os jelölési útmutatóhoz használható. További BAHCO fűrészek, amiket érdemes megnézni:

  • ProfCut™ PC-TEN csapfűrész
  • ProfCut™ PC-DTR illesztőfűrész
  • ProfCut™ PC-9-PS japánfűrész

PILANA


Pilana

A Pilana egy cseh márka, aminek az alapjait 1934-ben fektette le Studeník úr, aki favágó és egyéb fafeldolgozási folyamatokhoz kezdett el gyártani szerszámokat, eszközöket. Pilana illesztőfűrész, 250 mm hajlított nyéllel. Talán ez az a kézifűrész, ami minden asztalosműhelyben megtalálható, ár-érték arányban verhetetlen. Alkalmas egyenes és szögvágásra, gérládás vágásra. Sima és egyenes vágást biztosít, nem edzett fogazással. Az illesztőfűrész gerincét merevítéssel látták el, hengeres keményfa markolatot kapott. További Pilana fűrészek, amiket érdemes megnézni:

  • Pilana rókafarkfűrész zárt, műanyag nyéllel, 400 mm
  • Pilana csapfűrész, 300 mm
  • Pilana kézifűrész, 400 mm-es fanyéllel

TAJIMA


Tajima JPR-265

A Tajima egy 1909 óta létező japán márka, a tokiói székhellyel rendelkező TJM Design Corporation tulajdona. Kéziszerszámok, mérőeszközök és számtalan termék megtalálható kínálatukban. Japan Pull™ 265 JPR-265 fűrész Egy eredeti japán fűrészről van szó, ami kivételes tartósságú és kiemelkedő teljesítményű pengével rendelkezik. Jelen esetben a 265 a penge hosszát jelöli, ami 265 mm, a vastagsága 0,6 mm. A fogak 1,75 milliméteresek és 1 inch hosszúságban (16 TPI), 16 db fog helyezkedik el. Ahogy a japán fűrészekre jellemző, ez a fűrész is húzásra vág. Kapunk egy nagyon jó minőségű fűrészlapot és egy ergonomikus, viszonylag jól kiegyensúlyozott, ívelt, csúszásmentes fogantyút, ami gyorskioldós pengerögzítővel lett ellátva. A pengét úgy tudjuk kicserélni, hogy finoman a penge felső részét egy asztalhoz ütjük párszor és a fogantyú tövénél, a lap szépen elfordul, kicsúszik a rögzítő lamellából. A penge és a fogantyú is íves kialakítású a csatlakozási ponton, így a lap visszahelyezésekor könnyedén megtalálható, hogy hol tud szépen elfordulni. Ehhez a típusú fogantyúhoz még négy féle, összesen öt különböző lapot tudunk használni, például a Japan Pull 230-as lapot, ami mindössze 0,4 mm vastagságú és egy inchen belül 21 fogat találunk. További Tajima fűrészek, amiket érdemes megnézni:

  • Japan Pull™ 265R, JPR-265R
  • Magnum® 300, MG-300FB

LIE-NIELSEN

A LIE-NIELSEN TOOLWORKS 1981- ben indult azzal a céllal, hogy kiváló minőségű kéziszerszámokat gyártson a faipar szereplőinek. Ma különféle gyalukat, fűrészeket, vésőket készítenek kiváló minőségben. 


Lie-Nielsen fecskefarkú fűrész

Lie-Nielsen fecskefarkú fűrész

Ez a típusú fűrész pontos másolata egy 1830-ban készült brit fűrésznek. Tömör mart sárgaréz hátlap, legjobb minőségű svédacél penge, juharnyél és hagyományos sárgaréz hasított anyás fűrészcsavarok teszik minőségivé és szerethetővé ezt a fűrészt. 15 fog/hüvelyk fogkiosztással készül, így a fűrész ideális egyensúlyt teremt a felületminőség és a sebesség között. A fogak oldalanként 0,003"-ra vannak beállítva a 0,026"-os vágáshoz – keskeny az egyenes vágáshoz. Hossza fogantyúval együtt 15", teljes magassága 4¼". A használható penge méretei: 10" hosszú, 1-5/8" mély x 0,020" vastag.


KÉZIGYALUK

STANLEY

A STANLEY Works vállalatot eredetileg 1843-ban Frederick T. STANLEY alapította, mint csavarokat és vasalatokat gyártó céget New Britainben, Connecticutban. Néhány évvel később, 1857-ben Frederick unokatestvére megalapította a STANLEY Rule and Level Company céget. 1920-ban a Rule and Level vállalat egyesült a STANLEY Works céggel. Az évek során a STANLEY Works készített néhány igen innovatív és hasznos eszközt. Ezek közé tartozik többek közt a Bailey® gyalu is.


Stanley Bailey

Stanley Bailey gyalu, 245 mm (1-12-004) simítógyalu

Szürke, öntöttvas gyalu oldalai és alsó része is precíz köszörüléssel lett kialakítva. Tartós epoxibevonatot kapott a hosszú távú védelemért. A kés edzett, magas széntartalmú krómacél, precíz 25°-os élre csiszolva. A vágásmélységet tömör sárgaréz tekerőgombbal tudjuk állítani. A kés könnyedén eltávolítható egy gyorskioldó zár segítségével. A fogantyúrészek polírozott, ütésálló műanyagból készültek. További Stanley gyaluk, amiket érdemes megnézni:

  • Stanley SW simítógyalu (1-12-136)
  • Stanley marokgyalu 21° (1-12-020)

DICTUM

A Dictum egy német cég, aminek alapítása 170 évre nyúlik vissza. 1848-ban Johann Friedrich Dick fafúvós hangszergyártó céget alapít, ezzel elindítva egy családi vállalkozást, ami kalandos úton, apáról fiúra száll és folyamatosan fejlődik. A Dictum elkötelezett amellett, hogy olyan termékeket hozzon létre, amelyek hosszú élettartamúak, és mentesek a környezetre vagy az egészségre káros anyagoktól.


DICTUM Smoothing Plane No. 4½, Japanese Blade

DICTUM Smoothing Plane No. 4½, Japanese Blade

Tökéletes sík, nagy felületekhez. 60 mm széles és 3 mm vastag késnek köszönhetően gyorsan elérhetjük a kívánt felületet. 2,3 kg-os súlyával jól elnyeli a rezgéseket és biztosítja a sima vágást még durvább felületen is. A 26 mm szélességű hátsó fogantyú még nagy kezek számára is kényelmes fogást biztosít. Oldalirányú pengebeállítás könnyen elérhető oldalsó karon keresztül. Vágási szög 45°. Ezeket a gyalukat évtizedek óta gyártják például hegedűkészítők számára, akik a legnagyobb precizitást és tökéletes kivitelezést igénylik. Öntött acélból készült, tömör síktest, amely pontosan csiszolt talp az oldalakhoz képest. Derékszögben vannak igazítva, valamint a 3 mm vastag, SK4 acélból (61 HRC) készült pengék a csúcsminőséget jelzik. A kézigyalu japán pengével is kapható: Blue Paper Steel (63 HRC) vagy HSS Cryo (64 HRC). A tesztek során kifejlesztett ergonomikus kialakítású fogantyúk jó fogást biztosítanak. További Dictum gyaluk, amiket érdemes megnézni:

  • Dictum Block Plane, 20°, SK4 Blade
  • Dictum Spokeshave, Straight Sole, SK4 Blade

VERITAS

Az 1978-ban Kanadában alapított Lee Valley Tools 1982-ben kezdte meg saját famegmunkáló szerszámainak tervezését és gyártását. A Lee Valley Manufacturing Ltd. 1985-ben alakult, majd később Veritas® Tools Inc. lett. A mai napon úgy 250 termékkel és több, mint 100 szabadalommal rendelkeznek kézigyaluk, élezőberendezések, jelölő- és mérőeszközök, és még sok más termékkategóriában. 

Veritas Router Plane, high-carbon steel Blade

Precíziós szerszám hornyok létrehozásához, befejezéséhez, vagy bármilyen olyan munkához, amely pontos mélységbe való vágást igényel. Mérete, súlya, valamint szilárd felépítése miatt nagyon könnyen használható. A mélységállítás lehetővé teszi a vágási mélység nagy pontosságú beállítását. A penge rögzíthető központilag, a talp körülzárhatja, vagy a széléhez közel, nyitott talppal, a sarkokban történő vágáshoz. Tartozékok: 1 egyenes penge, pengeszélesség: 12,5 mm, 1 hegyes penge, pengeszélesség: 12,5 mm. Masszív öntöttvas test, a talp tökéletesen sík, és az oldalakhoz képest derékszögben igazodik. Vastag, nagy szilárdságú A2-es acélból készült, 60–62 HRC-re edzik, és emellett egy speciális alacsony hőmérsékletű eljárásnak vetik alá, hogy finomabb szemcsét érjenek el. Az oldalakon lévő két díszbetét oldalirányban megszorítja a pengét, és az alkalmazott igénybevétel típusától függetlenül a helyén tartja. További Veritas-termékek, amiket érdemes megnézni:

  • Veritas padsíkok No. 41/2, A2 Penge
  • Veritas Combination Plane, A2 Blade

LIE-NIELSEN

Lie-Nielsen Smoothing Plane No. 4, Spheroidal Cast Iron

A gyalulási munkálatok utolsó szakaszában vehetjük hasznát ennek a kiváló minőségű simítógyalunak, aminek az alapja a Stanley Bedrock-típusú gyalu. A Lie-Nielsen Bench pengeszélessége 50 mm, vastagsága 3,2 mm, a gyalu teljes hossza 242 mm, súlya 2 kg, a test Szferoid öntöttvas, a kés szöge 45°. A gyalutest a Lie-Nielsen által kifejlesztett egyedi technikával, öntöttvasból, nagyon erős ötvözetből készül. Mangánbronzot használnak a bronzszerszámok testéhez. A kifejlesztett eljárásokkal biztosítják, hogy az elkészült szerszám teljesen feszültségmentes és hosszú élettartamú legyen. A penge A2 kriogénen kezelt szerszámacél, Rockwell 60–62-re edzett és kettős edzett. Hőkezelési technikánk biztosítja, hogy a penge hosszú ideig nagyon finom élű legyen. A kívánt vágási mélységet itt is egy tekerőgombbal tudjuk szabályozni, amellyel pontosan be tudjuk állítani a kívánt értékeket. További Lie-Nielsen termékek, amiket érdemes megnézni:

  • No. 140 Skew Block Plane – Right
  • Boggs Flat Spokeshave A LIE-NIELSEN cég által ajánlott alap kéziszerszámok:
  • No. 60-1/2 Adjustable Mouth Block Plane
  • No. 60-1/2 Rabbet Block Plane
  • No. 102 Bronze Low Angle Block Plane
  • No. 101 Violin Maker's Block Plane
  • No. 62 Low Angle Jack Plane
  • No. 4 Smooth Plane (Iron and Bronze)
  • No. 4-1/2 Smooth Plane
  • No. 5 Jack Plane
  • No. 7 Jointer Plane
  • No. 71 Large Router Plane - Closed Throat
  • No. 073 Large Shoulder Plane
  • Boggs Flat Spokeshave
  • Lie-Nielsen Honing Guide and Jaw Pairs
  • 3/4", 5/8", 1/2", 3/8", 5/16", 1/4" Bevel Edge Chisels
  • Tapered Dovetail Saw & Dovetail Saw
  • Lie-Nielsen Holdfast

FAVÉSŐK

NAREX

A Narex egy minőségi szerszámgyártó cég Csehországban, melynek gyökerei 1919-re nyúlnak vissza. A NAREX BYSTRICE s.r.o. kéziszerszámokat gyárt, ezen belül is túlnyomórészt csavarhúzók és famegmunkáló vésők szerepelnek a kínálatukban. Ár-érték arányban verhetetlen a Narex, tökéletes választás lehet bármely asztalosműhelyben. Többféle minőségű vésők közül választhatunk. Az alapvésőkből 3 mm-től 50 mm széles vésőket kínál a Narex. Ezeknek a vésőknek az anyaga erősen ötvözött Cr-Mn acélból kovácsolt, 59 HRC-ig hőkezelt, köszörült késekkel készülnek.

Set of bevel edge chisels RICHTER Továbbá a Narex, RICHTER megjelöléssel prémium vésőket is kínál. Ezeknél a vésőknél közvetlenül a kezdeti edzés után a kriogénkezelés az acélt nagyon alacsony hőmérsékletre hűti le, folyékony nitrogén használatával, akár -190 °C-ra. Ezzel befejeződik az ausztenit átalakulása, ami növeli az acél keménységét és szívósságát egyaránt. Kiváló minőségű Cr-V acélból kovácsolt, legalább 62 HRC-re temperált, finomra csiszolt és polírozott ultravékony oldalakkal rendelkezik, hogy a szűk helyek is könnyen elérhetőek legyenek.

BAHCO

Chisel Set with Wooden Handle - 6 Pcs/Wooden Box

Ebben a készletben 6, 10, 12, 18, 25 és 32 mm-es vésőket kínál a BAHCO, de összeválogathatjuk egyesével is, 4 mm-től 40 mm-es tartományban a számunkra kedvező késméreteket. A nyél vörös bükkfából készült. A kés edzett, kiváló minőségű acélból készült a hosszú élettartam érdekében, majd köszörülés után lakkréteggel látták el, hogy ellenálló legyen a rozsdásodással szemben. Fakalapácshoz vagy tenyérrel való használatra készült.

KRISCHEN

A 155 éves múlttal rendelkező német cég a minőségi asztalosvésők mellett kínál vésőket fafaragáshoz, esztergáláshoz is. A TWO CHERRIES szerszámok kiváló minőségének és hosszú élettartamának alapja, hogy kizárólag kézzel kovácsolják, készítik azokat. Egyenletesen edzik a teljes munkahosszukon a késeket. 61 HRCnél a keménységük jóval meghaladja a DIN-t (Német Szabványügyi Intézet), ami kiváló éltartási képességet biztosít. A vágóélek körülbelül 25°- os, szabványos szögben vannak köszörülve. A vágóél szöge a megmunkált fához (kemény vagy puha) igazítható. Az első használat előtt a vágóélt éles munkaélre kell csiszolni. A vésőket 2 mm és 50 mm széles késekkel kínálja a Krischen.


Krischen

KAKURI

A Kakuri céget Sanjonban, Japánban alapították. A Kakuri minőségi kéziszerszámok gyártásával foglalkozik 1946 óta. A Kakurinál a japán vésők lágy- és keményacél összekapcsolásával készülnek, ami megkönnyíti az élezést, és tartós vágóélt biztosít. Készítenek nyugati stílusú vésőket is teljes egészében acélból: zenkou.

Oire Nomi Chisel Set - 3 Piece

Ez a véső ideális a kezdő felhasználók számára. Acélozott penge (acélból és nem nemesfémből laminált szerkezet), amely megkönnyíti az élezést és kiváló élességet biztosít. Három méret: 0,35", 0,59", 0,94". Csak kiváló minőségű japán anyagokat használnak a vésők készítésekor. A nyugati vésőkkel ellentétben, a magas szén-dioxid-kibocsátású acél vágóéle puhább fémmel is rendelkezik, így kiváló vágási képességet biztosít, miközben megkönnyíti az élezést. A fogantyú japán tölgyből készült, amely könnyen megfogható, kényelmesen illeszkedik a kezébe, és elég erős ahhoz, hogy kalapáccsal használható legyen. Teljes hossz: 215 mm (8.46"), penge szélessége: 9 mm (0.35"), 15 mm (0.59"), 24 mm (0.94"), súly: 96 g (3.4 oz), 128 g (4.5 oz), 164 g (5.8 oz).


Oire Nomi Chisel Set - 3 Piece


SZORÍTÓK, KERET-ÖSSZEÉPÍTŐK

PONY JORGENSEN

A Pony Jorgensen története 1903-ban kezdődött, amikor egy kis cég üzletet nyitott Chicagóban, Illinois államban. Az alapító Adele Holman, egykori profi operaénekesnő. Egykori szabadalmuk egy olyan szorító, ahol is két fapofát menetesszárral kötöttek össze. A Jorgensen felsőkategóriás szorítókat kínál, amelyeket előszeretettel használ nagyon sok műhely szerte a világon.

Jorgensen Steel bar szorító

Sokféle méretben és szorítóerőben kapható, közepes és nagy igénybevételű munkafolyamatokhoz. Az álló- és csúszófej öntöttvas, narancssárga, porszórt, amiket rozsdaálló acélrúd köt össze. A csúszó résznél lévő lamellák biztosítják azt, hogy a szorító, rögzített állapotban, biztonságosan tartson a rúd bármely pontján. További Jorgensen-termékek, amiket érdemes megnézni:

  • Deep-reach throat bar, 5, 7 és 9 hüvelykes mélység
  • Deep-reach throat barCabinet Master 90° parallel jaw bar, táblásításhoz


Jorgensen Steel bar

BESSEY

A Bessey egy német cég, ami nem is olyan rég ünnepelte 130 éves fennállását. 1912-ben alapították Stuttgartban, a cég központja ma is a délnyugat-németországi Baden-Württemberg tartomány főváros közelében található, valamint leányvállalata működik Kanadában is.


BESSEY – GearKlamp® bar clamps, GK series

GearKlamp® bar clamps, GK series

Egy érdekesség a többi szorító között, ugyanis itt a markolatrészt, amivel a szorítást végezzük, ráépítették a csúszó tengelyre, és egy áttétellel oldották meg, hogy a szorítópofára rákerüljön a szorítóerő. Sok esetben, például korpuszok összeszerelésénél, könnyedén fel tudjuk helyezni így a szorítókat, a kezünk kényelmesen elfér. A csúszó részt gyorskioldógombbal tudjuk oldani. A fogaskerekes rész teljesen zárt, így nem kell aggódni, hogy esetlegesen por vagy bármilyen szennyeződés bejuthatna. További Bessey-termékek, amiket érdemes megnézni:

  • Heavy duty IBEAM steel bar clamp, táblásításhoz
  • K Body Clamp (KRE), szintén táblásításhoz

PIHER

A Piher spanyol cég, amelyet 1957- ben alapítottak családi vállalkozásként. Mára a Piher minden kontinensre szállít termékeiből. Annyira megbíznak termékeik professzionális minőségében, hogy 30 évre teljes körű garanciát biztosítanak, bármilyen gyártási hibáról legyen is szó. A Piher ezen szorítója – bár sokan próbálják lemásolni – egy egyedi kialakítású, professzionális megoldásokkal teletűzdelt, kiváló alapanyagokból elkészített, professzionális szorító. A szorítókar elfordítható, így még nagyobb erőt tudunk kifejteni. Plusz a szorítópofarésznél kapunk egy áttétet, ami szintén arra szolgál, hogy a felhasználónak elég csak kis erőt kifejtenie a meghúzáskor. Maximális nyomás 9000 N. A csavarmenet teljesen zárt és zsírzó furattal lett ellátva. A fogantyú leszerelhető, cserélhető. További Piher-termékek, amiket érdemes megnézni:

  • PRL 400 Parallel Clamp, táblásításhoz
  • Maxi Quick 300, gyorsszorító

FELSŐMARÓKHOZ KIEGÉSZÍTŐK

MAR MAN TOOLS

A Mar Man Tools prémium minőségű, asztalba építhető emelőket, asztalbetéteket és egyéb kiegészítőket gyárt felsőmarókhoz, famegmunkáló hobbistának, valamint professzionális asztalosnak egyaránt. Leginnovatívabb terméke a Router Lift RL3.0. Termékeik:

  • RL1.0: a belépő szintű modell, pontos finom magasságállítással
  • RL2.0: a finom magasságállítás mellett a mágneses reduktorlemezek nagyobb választékot és vezérlést kínálnak a megfelelő lyukméret kiválasztásában
  • RL2.0-MINI: lift a legkisebb routerekhez
  • RL2.0-AD43: 43 mm-es szorítónyakú marómotorokhoz
  • RL3.0: a prémium modell – teljesen forgatható és állítható magasságú, 43 mm-es szorítónyakú marómotorokhoz

www.marman-tools.com

TEKMIKO

A TekMiko felsőmarókhoz kínál különböző sablonokat. Külföldi barkács, illetve asztalos Youtube-csatornák videóiban egyre gyakrabban láthatók a kínált termékeik. Találunk a kínálatban kivetőpánthoz, polcfurat kiosztásához felsőmarósablonokat, vagy épp íves maráshoz is segédeszközt weboldalukon.

www.tekmiko.pl


BAKOK, MUNKAÁLLVÁNYOK

BELÉPŐ SZINT

Egy viszonylag olcsó megoldás a LUX márkájú bak, amit párban 18 ezer forint körül kapunk meg. Felfekvő felülete 92 cm széles és gumírozott. A munkabak teljesen összecsukható, teherbírása 250 kg, magassága nem állítható. A Keter Lumberjack fantázianevű bak már állítható magasságú, egy mozdulattal összecsukható. Lábai nagy teherbírásúak. Középen kapunk egy szerszámtárolót, ami praktikus tárolóelemként funkcionál. A Keter Lumberjack ára 30 ezer forint körül van. A DeWALT DWST1 egészen kis méretűre összezárható, könnyen hordozható, kis helyen elfér. Ennél a típusnál már kialakítottak egy profilt, ami a vágásban segíthet. 46 ezer forint körüli összegért tudjuk beszerezni.

MULTIFUNKCIÓS BAKOK Strongbold S1

A Strongbold S1 hordozható állványos satu és munkabak egyben, mely lehetővé teszi munkaanyagok befogását 95 cm szélességig, maximum 10 kN (1 tonna) szorítóerővel. A szorítópofák a beépített pedállal állíthatók, így a kezek teljes mértékben szabadon maradhatnak a munka során. Széles talpainak köszönhetően még egyenetlen felületeken is stabil. Maximális teherbírása 250 kg. Ára: 85.000 forint.

Forrás: www.regals.hu

Worhan S600

Az állítható magasságú Worhan munkabak ideális segítőtárs minden szakember számára, akinek hordozható munkapadra vagy univerzális vágási segédeszközre van szüksége. A munkabak felső része csúszásmentes felülettel és praktikus fogantyúval rendelkezik, melynek segítségével könnyedén szállítható a munkabak egyik helyről a másikra. Szélein állítható pallótartók találhatók, melyek segítségével munkaasztal is kialakítható. A láb végei csúszásgátlóval rendelkeznek, a maximális stabilitás érdekében. A munkabak magassága 82 cm-ig állítható. Maximális teherbírás 1.180 kg. Ára: 73.000 forint.

Forrás: www.regals.hu

Toughbuilt C700

Az amerikai, TOUGHBUILT márkájú, C700-as típusú összecsukható munkabak előnyei például az összecsukható, elfordítható és magasságban állítható, csúszásgátló felülettel ellátott lábak. A fa behelyezésére szolgáló szélső bevágások szélessége állítható és gyorsrögzítővel fixálható. Szintén praktikusak a gerendák vagy egyéb anyagok megtartására szolgáló, további lehajtható oldalsó támaszok. Praktikus összecsukható szerkezet, amelynek köszönhetően a munkabak kiválóan kezelhető, szállítható. Felülete porszórt festékkel és horganyozással borított, így korrózióálló, és jól ellenáll a kopásnak is. A bak tetején csúszásgátló szalag található. Szerkezete acélból készült, teherbírása párban akár 1.180 kg, míg egyetlen darab használata esetén 590 kg. A bak felső részén praktikus, süllyesztett fogantyú van elhelyezve, amely megkönnyíti a bak egyik helyről a másikra történő áthelyezését. Ára: 84.000 forint.

Forrás: www.regals.hu


Kapcsolódó dokumentum:


legutosebb-keziszerszamok-es-kiegeszitok


Tetszett a cikk?