Szerszámtárolás, színes ötletekkel
Úgy tartja a mondás: ahány ember annyiféle. Mégis, számos dologban szinte teljesen egyformák vagyunk. Például vannak olyan dolgok, amelyek ugyanúgy idegesítenek minden embert a világon, legyen az bármilyen korú és nemű, vagy kerüljön ki a társadalmi ranglétra akármelyik fokáról. Ezen idegtépő esetek népes táborában olyan banális dolgokat említhetünk, mint amikor nem tudunk elaludni, vagy amikor éppen egy Lego-kockára lépünk, de van közülük egy, ami a mi szakmánkat is mélyen érinti, és egész munkanapokat tehet pokollá! Ez nem más, mint amikor nincs meg valami, pontosabban: nem ott van, ahol annak lennie kellene. De álljunk is meg itt! Lehet azért nincs meg, mert nincs is helye? Tény, hogy legyen szó a bútor-, vagy a nyílászáró-gyártás szakterületéről, egy asztalos vállalkozásban rengetegféle kéziszerszám van napi használatban. Mivel az összeszerelés, beépítés, passzítás és beállítás a legtöbb esetben a szolgáltatásunk része, így ezeknek gyakran nemcsak a műhelyben, hanem a helyszíni tevékenység során is rendelkezésre kell állnia, méghozzá igen változatos körülmények között – és ez nem is olyan egyszerű…
A DeWalt ToughSystem és TStak párosa jól mutatja, hogy egy márkán belül is számos lehetőség van a szerszámok adott körülményeknek legmegfelelőbb tárolására (dewalt.hu)
A szerszámtárolás korrekt megoldására az ismert gépmárkák már régóta nagy súlyt helyeznek. A teljesség igénye nélkül a Bosch, a DeWalt, a Festool, a Maikta és a Milwaukee is minden gépéhez kínál tökéletesen passzoló tárolóládát, ezek mellett a legkülönfélébb kiegészítők számára is biztosítanak szortimer rendszereket, sőt az így keletkező „szerszámtornyok” szállíthatóságára is remek eszközöket ajánlanak. A gyártók a különböző igénybevételekre is gondolnak, például a DeWalt TStak és ToughSystem két nagyon hasonló megoldás, mégis merőben különböző. Röviden: a Tstak egy rugalmas tárolási rendszer az összes szokásos eszközhöz és tartozékhoz. Könnyen használható reteszekkel lehet a dobozokat, ládákat sorolni, melyek anyaga 2,5 mm vastag polipropilén, így nem rideg, hanem rugalmasan erős, ugyanakkor nem is nehéz. A ToughSystem kicsit olyan, mintha a TStak rendszert a képregényekből ismert módon gammasugárzás érte volna, és az kigyúrt Hulkká változott. Pont olyan, mint a kistesó, csak éppen a masszív burkolata már 3,5 mm vastag, csatjai még erősebbek és így akár 3 méteres zuhanásnak is simán ellenáll, ezzel pedig leginkább az építőipar kegyeit keresi. A DeWalt tárolórendszer párosa jól mutatja, hogy egy márkán belül is szinte mindenre van megoldás, az ötleteknek maximum a pénztárca szab határt.
Márpedig itt rend lesz! A Shadow Foam anyagaival ez egyszerűen, házilag megvalósítható (shadowfoam.com)
Az okos és praktikus gyári szerszámtárolók mellett mégis helye van az egyéni kreativitásnak is, melynek igen nagy teret ad egy hazánkban még kevéssé ismert (de valószínűleg nagy karrier előtt álló) termék: a Shadow Foam. Miről is van szó? A Shadow Foam 100 százalék polietilénből készült habanyag, amely nagyban hasonlít a táborozáshoz használt polifoam matrachoz, de ennek egyedi, több rétegű szerkezete lehetővé teszi, hogy tisztán és könnyen formára vághassuk, a körbevágott részeken pedig egyszerűen lefejthető, kimélyíthető a kívánt formában. Így lehetővé teszi bárki számára, hogy professzionális kinézetű habbetéteket készítsen szerszámosládáihoz, szerszámtároló fiókjaihoz, sőt szerszámtároló falaihoz is – hiszen függőleges felületeken is tökéletesen működik a dolog. A Shadow Foam használatával helyettesíthetőek az egy márkára korlátozott gyári rendezők és az eddig leginkább drága CNC-technológiával elkészíthető egyedi betétek is. Mindezt a pont megfelelő keménységű, remek mechanikai védelmet is nyújtó, kiváló minőségű habból. Az általa elkészíthető, gondosan berendezett szerszámtárolók segítenek, hogy soha többé ne vesszen el szerszám, sőt a rutinos használattal időt és végeredményben pénzt takaríthat meg – tehát megéri a ráfordítást! Nem mellesleg, az akár rétegenként különböző színű anyag nagyon jól néz ki, egy kis ügyességgel a saját nevünk, vagy a cégünk neve, esetleg a kedvenc szerszámmárkánk logója is kialakítható a szabadon maradt részekre.
A Shadow Foam polietilénből készült habanyag, amelynek egyedi, több rétegű szerkezete lehetővé teszi, hogy kedvünkre alakítsuk (shadowfoam.com)
Systainer-ek egymás közt: a különböző gyártók dobozai sok esetben könnyen összekapcsolhatóak, sorolhatók (pinterest.com)
A legkiválóbban berendezett szerszámtóroló esetén is felmerülhet a kérdés: szép és jó ez, de mégis mi van benne? Minden munkatárs biztosan tudni fogja, hogy mit hol talál? Nyilván alapvető a feliratozás, de ezen túl is van egy ravasz lehetőség. A például munkatípus szerint szétosztott szerszámokat tárolhatjuk egy adott színű dobozban! Ezzel első ránézés tudni fogjuk, merre induljunk! A megoldás nem a dobozok festése, ugyanis a rendszerek között számos kompatibilis típust találunk különböző színekben. Alapvetően a tárolók alján szabványos mélyedéseket, oldalukon pedig szabványos csatmechanikát találunk a gyártótól függetlenül, ezek segítik a stabil sorolást és egymásra építést. Mindeközben a márkák más-más színt használnak a saját brandjük stílusának megfelelően, így variálva őket könnyen „téma szerint” eltárolhatjuk eszközeinket. A szabványosítás úttörője a Festool volt, mely 1993-ban bevezette a négy összekötő kapcsot használó Tooltechnic rendszert. 2010-ben bemutatták a T-Loc változatot is, amely egy praktikus forgó fogantyút használ a konténerek összekapcsolására és reteszelésére: ezt is számos márka átvette és használja. A Systainer-ek 100 százalékban ABS polimerből készülnek, jellemzően Nyugat-Európában, ennek megfelelően kiváló minőségben. Az egymás közti kompatibilitás, variálhatóság nem csak a szakemberek életét könnyíti, hanem a földünket is megkíméli némi fölösleges műanyag szeméttől. A Systainer mellett más gyártók alternatívája a Sortimo L-Boxx dizájn, mely ugyancsak bevált és elterjedt. Olyan jelentős paci szereplők tették le a voksukat az L-Boxx mellett, mint a Bosch, a Gedore vagy a Flex. Ám aki így sem tudja egy rendszerben eltárolni a különböző gyártmányú szerszámait, annak sem kell kétségbe esnie, ugyanis a piacon gyakorlatilag minden dobozfajta társításához léteznek szállításhoz használható soroló adapterek. Egyébként egy márkán belül is találunk azonos formájú és rögzítő mechanikájú dobozokat, különböző színekben. Gondoljunk csak a zöld és kék Bosch ládákra! Vagy például a Milwaukee a Packout ládáit ez európai piacon fekete, az Egyesült Államokbna viszont főleg piros színben forgalmazza. Ahhoz, hogy a különböző színekhez hozzájussunk, még az irodából sem kell kilépni: az interneten mindkét fajtát meg fogjuk találni a megfelelő webshopokban.
A piros és fekete dobozok variálása mellett a könnyen használható lopásgátló "Python" is remek ötlet a gyakran helyszínelő brigádok számára (artjoiner.com/ Chris Izing)
Ha ön valaha is stresszes volt egy szerszám után kutatva, vagy mély fájdalmat érzett egy törött, vagy elveszett eszköz kapcsán, akkor talán a fenti ötletek a hasznára lehetnek!
Források:
artjoiner.com (Chris Izing),
mysortimo.com,
shadowfoam.com,
wikipedia.org/wiki/Systainer
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.