78 Magyar Asztalos és Faipar 2005/11Az öthektáros telek Sümegen az iparterületlegjobban megközelíthető részén található. Az 1 500 m2 alapterületűre tervezettépület közvetlenül a Zalaegerszegrevezető út mellett fog elhelyezkedni. Régi vásárlói igényeket kíván a cég ezzel a jelentős beruházással kielégíteni.A jelképes alapkőletételre 2005. november9-én, szerdán délután került sor, ahol Wolfgang Schaller, a FELDER-csoport értékesítési igazgatója tájékoztatta a meghívottakata FELDER-csoport terveiről. Megköszönte Sümeg város vezetőségéneknagyfokú segítségét, továbbá kifejezteazon reményét, hogy a gépek iránt érdeklődők minden faiparral kapcsolatos igénye teljesüljék, amikor a bemutatócsarnokotmeglátogatják majd.Rátosi Ferenc sümegi polgármester beszédébenméltatta a FELDER szándékait, üdvözölte a kivitelezés indítását. A baráti hangulatú eseményt megtisztelte látogatásávaltöbb építőipari szakember is, sőt, Ausztriából is érkeztek látogatók.FELDER-bemutatóterem épül SümegenAz ünnepi eseményt hamarosana dolgos hétköznapok fogják követni. A kivitelezés a cikk megjelenésekormár folyik. Várhatóan az év végéig tető alá is kerül a csarnok, ezzel az első ütem be is fog fejeződni. A második ütemben kerül kiépítésre a teljes infrastruktúra,valamint a belső munkálatokatfogják végezni az Austrometal, illetve a Profilstahlnevűcégekszervezésében. A nagyközönségszámára a bemutatóterem a tavasz második felében nyílik meg.Az építési munkákat rendkívül körültekintőtervezés előzte meg. Az előkészítő tevékenységben számos kiváló magyar mérnök vett részt, akik állandó munkakapcsolatbanvoltak az osztrák tervezőkkel. Bízunk abban, hogy az osztrák–magyar koo-perációban készülő épület esztétikájában 2006-tól sok szem gyönyörködhet majd.A beruházás finanszírozásátaFELDER-csoporthoz tartozó FELDER Group HungáriaKft. végzi.Jelenleg egyetlen helyen, Tapolcán képviseltetimagát a FELDER Magyarországon. A sümegi bemutatóterem megnyitását követően azonban a tapolcai iroda át fog költözni az új objektumba. A látványos épületben a bemutatóterem mellett irodák is létesülnek. Az 1000 négyzetméternél is nagyobb, jó megvilágítású, üvegfalú bemutatóteremben kiállításra kerülnek a FELDER-csoport jellemző gépei.A Hammer egyengető-vastagoló gépeket,marót, szalagfűrészgépet, körfűrész-marógépeket, szalagcsiszolót, lapszabász-gépeket bocsát rendelkezésre.A FELDER bemutatja az eddig már nagy sikert aratott 700-as szériájú gépeit. Nagyipari gépek tekintetében fontos szerepet fognak betölteni a FELDER 900-as gépcsoportjának berendezései: a 120 mm átmérőjű, 6-késes tengellyel rendelkező egyengető gyalugép és a vastagoló gyalugép.Büszkén fognak a nagyközönségelé tárulni a 4 fordulatszámmalrendelkező 900-as szériájú marógépek. Ezek a marógépek többfajta villanymotorral rendelhetők,akár 10 kW teljesítményűekkel is. Szintén a megrendelő szabja meg, hogy milyen átmérőjű illetve milyen hosszú orsóvalkéri a gépet. Ezen gépcsaládon belül több lapszabászgép is kiállításra kerül.A FORMAT–4 felvonultatja nagyipari vastagsági gyaluját, precíz egyengetőjét és lenyűgöző profil45típusúnagyiparimarógépét, melyet a nagy pontosság és az elegancia jellemez. Megszemlélhetők lesznek a következő lapszabászgépek: a digitális kijelzővel ellátott kappa 30-as gép, a masszív kialakítású és 3 fordulatszámmalbíró, folyadékkristályos kijelzővelrendelkező kappa 40-es ipari körfűrészgép,valamint a kappa 450 típusú lapszabász-körfűrész, mely 170 mm-es vágásmagassággal büszkélkedik. Az érdeklődőkmegcsodálhatják a FORMAT–4 lapszabászgépek zászlóshajóját, a CNC-vezérléssel ellátott kappa x-motion márkajelű gépet.A FORMAT–4 vállalkozás a tradicionálisgépein túl be kívánja mutatni a legmodernebb konstrukciójú CNC-berendezéseit,valamint a legkorszerűbb osztrák ill. német porelszívó berendezéseket.Számos kritikát kapott korábban a FELDER, hogy nem tudja bemutatni a teljes szerszámpalettát. Ezt az állapotot orvosolja majd a bemutatóterem megléte,ahol végre minden igényt ki tudunk majd elégíteni, legyen szó akár 1–2 fős műhelyről, vagy akár 20–30 személlyel dolgozó asztalosüzemről is.Marton IstvánBővebb információ:Felder Group Hungária Kft.8300 Tapolca, Fő tér 11.Tel.: 87/510-771.Évekkel ezelőtt a tiroli székhelyű FELDER Maschinenbau többhektárosterületet vásárolt Sümegen. Már akkor a gépgyár perspektivikustervei között szerepelt az, hogy a hazánkban megszokott színvonal fölötti igényességgel kínálja az általa gyártott faipari berendezéseket.BERUHÁZ�
�S
Tetszett a cikk?