A faipar története a második világháború után VI.

2003/7 Magyar Asztalos és Faipar 137Az intenzív fejlődésre való áttéréstsegítette elő az 1950-es évektől felnövekvő műszaki értelmiség, amelynekmérnöki gárdáját a Budapesti MűszakiEgyetemen 1951-ben és a soproniErdőmérnöki Főiskolán 1957-től megindultfaiparimérnök-képzés adta.Olyan régebbi szakemberek mellett,mint Bódogh István, további kiválószakemberek kerültek a bútorszakmába:Dalocsa Gábor, Kara Tibor, Lázár László,Rieperger László, majd Kormos Ernő,Sípos Árpád, akik nagymértékbenhozzájárultak a hazai bútorgyártásnemzetközi felzárkózásához és azexportképességének a növeléséhez.Az 1959. évi Budapesti Ipari Vásáronaz állami bútoripar által kiállított termékeketa vásárbizottság aranyéremmeltüntette ki. Lényegében ettől az időponttól számíthatjuk olyan ismert belsőépíté-szek, mint Peresztegi József, Burián Judit,Kemény Zoltán, Heczendorfer László,Bodnár János, majd a későbbiekbenKossuth-díjas Király József bevonását abútortervezésbe.Az ipari termelésszervezés, a szellemimunka részarányának növekedése, atudományos eredmények átvétele, hazaiadaptációja, valamint a hazai sajátosságokiránti ismeret igénye szükségszerűenkövetelte meg a hazai fa- és fafeldolgozó-ipari kutatások indítását. Erre a feladatkörrehozták létre a Faipari Kutató Intézetet.A kárpitozott bútorok gyártása ebbenaz időszakban fokozatosan integrálódottszinte valamennyi nagyobb bútorgyártevékenységébe, amelyet jól jelez, hogy1950-ben a statisztikai megfigyelés ezentermékeket még nem érzékeli, 1959-retermelésük már elérte a 93 ezer db-ot.Ezzel szemben az irodabútorok mennyisége 1950-ben még 100 ezer db felettvolt, s ez 1958-ra a statisztikai nyilvántartás szerint megszűnt.1957-ben az Újpesti Asztalosárugyárban helyezték üzembe az elsőhidraulikus hőprést, amelyből 1965-benmár 33 üzemelt az iparban. Ugyanebbenaz évben 13 lakköntő gépet tartottaknyilván.A gyártásba addig nem használatosolyan anyagok kerültek be, mint apozdorja-, a faforgács- és farostlemezek,amelyek a természetes állapotú faanyagokhelyettesítőjeként megváltoztatták atechnológiai eljárásokat, a gyártmányokkonstrukcióját. A műgyantaragasztók, apoliészterlakk használata az előbbiekmellett hatékonyabbá, gépesíthetőbbétette a gyártási folyamatokat, csökkentették a fajlagos anyagfelhasználást, agyártás átfutási idejét.Az első automatikus előtoló-berendezések az 1950-es évek végén jelentekmeg az ipari gyakorlatban, majd négyállami bútorgyárban lapmegmunkálógépsort helyeztek üzembe. Ezzel,valamint a tűrések és illesztések rendszerének bútoripari kidolgozásával váltlehetővé a csereszabatos alkatrészgyártása szekrénybútoroknál.Egyidejűleg előrelépés történt akisegítő folyamatok feltételeiben: raktá-rak, szárítók épültek, gépesítették a belsőanyagmozgatást, javult a szerszámellátás.Mindezekkel jöttek létre a mechanizált ésnagyüzemi bútorgyártás feltételei azállami bútorgyárak többsé-gében.A gyártásban felhasználtanyagok változása azalkatrészek és termékekösszetételében is átrendeződéssel járt. Az 1960-asévekben megkezdődött aműanyagok beáramlása afafeldolgozó iparba,amellyel olyan gyártmá-nyok kerültek ki a termelésből, amelyekkorábban a faanyagok komplex felhasználását segítették.Ilyen használati cikkek voltak: atextilipari fakellékek, mint a cséve, orsó,cérnaguriga, csipesz, a cipőipari fakellé-kek, mint a kaptafa, fasarok, faszeg, afajátékok, a tan- és sporteszközök egyrésze, a szerszámnyelek, a ruhafogas, arádiószekrény, a préselt faanyagok, minta lignovit, a lignoszton, a fagyapot, ahordó, kefe, ecset, seprő stb.Az 1950 és 1968 közötti időszakban abútoripar termelése több mint tízszeresé-re, a foglalkoztatottak létszáma két- ésfélszeresére növekedett. Ennek nagyobbhányada az extenzív növekedés, ill. a kétműszakos üzemelésre való átálláseredménye.A munka termelékenységének évi 20–25%-os növekedésében jelentősszerepet játszottak az előbbiekbenemlített, öt bútorgyárban megvalósultfejlesztések. Hozzájárult még ehhez atermékszerkezet átalakítása: a kárpitozottbútorok arányának növekedése.A fokozatosan kialakuló szakágazatbana gyártási folyamatok és a termelésszervezés korszerűsödése, valamint aszövetkezetesítés magával hozta a magánkisipar,az asztalos- és kárpitosműhelyek,mesterek részarányának csökkenését.1950 végén bútorgyártással foglalkozó műhelyből 8 965-öt tartottak nyilván,amelyekben az akkori szocialista iparhoz(állami és szövetkezeti ipar együtt)viszonyítva a foglalkoztatottaknak54,3%-a dolgozott. Ez az arány az 1960-as években már mintegy 6%-ra csökkent.Az országos gazdaságpolitikai koncepciónak megfelelően 1963-ban került sor aszervezeti koncentráció végrehajtására, sa kisüzemek összevonásával nagyvállalatiközpontok kialakítására, vagyis ahogykésőbb neveztük, a „trösztösítésre”.A bútoriparban a profilelv szerint azállami üzemek közül a Budapesti BútoripariVállalatban egyesítették a fényezettbútort gyártó üzemeket, a Cardo Bútor-2. táblázat gyár kivételével, a Szék- és KárpitosipariEgyes bútorok termelése 1960–1990 (ezer db)1960 1970 1980 1990Fényezett szekrény 249 750 1 321 1 113Kárpitozott ülőbútor 467 1 856 1 966 1 114Kárpitozott fekvőbútor 109 453 514 287Konyhabútor 78 120 281 516Forrás: KSH Statisztikai Évkönyv, 1970A faipar történetea második világháború után VI.A FAIPAR CTÉÖGRRTIÉPNOERTTE138 Magyar Asztalos és Faipar 2003/7Vállalatban a székgyártást, kivéve aBalaton Bútorgyárat, a Tisza BútoripariVállalatnál a konyhabútorgyártást, végülaz Iskolabútor és Sportszergyárban aziskolai bútorok és sportszerek előállítását.Érintetlenül maradt a szövetkezeti szektorés a tanácsi ipar.Az iparigazgatóságok 1967. évimegszüntetése és az új gazdaságimechanizmus 1968. évi bevezetése máreleve feltételezte a nagyobb önállósággalbíró vállalati vezetés létét.1970-ben a kis- és középüzemekadták a bútortermelés 50%-át és astílbútorexport 100%-át. Ha kisüzemekneka 100 fő alattiakat, középüzemeknekpedig a 300 alattiakat tekintjük, akkor aszövetkezetek 60%-a kisüzemnek, és100%-uk középüzemnek volt tekinthető(Petri, 1974).1969-től 1980-igA gazdaságirányításnak 1968-banbevezetett indirekt rendszere gyökeresváltozásokat hozott a vállalatok irányítá-sában, a jövedelmek elosztásában. Agazdasági fellendülés, a lakásépítkezéseknövekedése, a javuló életviszonyokkövetkeztében megnőtt a kereslet abútorok, különösen a kárpitos éstöbbfunkciójú termékek iránt.Nagyot fordult a világ az 1971. évvelinduló IV. ötéves tervvel. Ez alkalommaltörtént ugyanis döntés a bútoriparrekonstrukciójáról, a lakossági bútorellá-tás javításáról.Néhány induló rendezőelv: azeszközök 80%-át a munkaerő-tartalé-kokkal rendelkező vidéki üzemeknélkell felhasználni, a szakmai háttérnélküli fejlesztéseket lehetőleg kerülnikell, a lakosság ellátásának javításátössze kell kapcsolni a gazdaságosexport bővítésével.A bútoripari rekonstrukció indoklásaa következő volt: „Bútoriparunk jelenlegegyetlen korszerű üzemmel sem rendelkezik,új gyár az elmúlt 20 év alatt nemépült, a meglévők jelentős része bútorgyártásra kevésbé alkalmas, lakóövezetbetartozó épületekbe települt, amelykörülmény egyben akadályozza akorszerű technikai berendezések ésgyártási rendszerek alkalmazását, vagy akényszerű körülmények között megvaló-sított rekonstrukciók folytán üzembeállított gépek megfelelő színvonalúkihasználását” (A bútoripar, 1969).A bútoripar akkori rekonstrukciójamegelőzte az elsődleges faiparét, ami akésőbbiekben anyagellátási feszültségekkeljárt. Az állami bútoriparban a lakó-övezetből ipari övezetbe települt át nyolcüzem s lett gyárrá: ezek a Székesfehérvári(a későbbi Garzon) Bútorgyár, a zalaegerszegi Zala, anagykanizsai Kanizsa, azegri Agria, a mátészalkaiSzatmár, a mohácsi, asiklósi és a balassagyarmatiIpoly Bútorgyár.A BUBIV Encsi Gyárahelyi szakmai bázis nélkülépült fel. Ezekbe a gyárakbaaz akkor ismert legkorszerűbb technika és technoló-gia épült be NSZK és olaszgépekkel, berendezésekkel.A fejlesztési forrásokkorlátai miatt nem épültek meg az akkormár ismert automatizált magasraktárak.Számos rekonstrukció valósult meg atanácsi és a szövetkezeti bútoriparterületén: itt is több üzem épült fel. Abeígért kapacitásnövekmény megvaló-sult, a mennyiségi bútorhiány megszűntaz országban (Botka, 1986).Ugyanakkor a különböző helyekengyártott bútorok nagy része nagyonkezdett hasonlítani egymásra, s 1975-től abútoripar és kereskedelem már nem voltképes a választéki igényeket kielégíteni.1981 és 1989 közöttA bútoripari rekonstrukció következtében megnőtt a hazai mennyiségibútorkínálat, az exportra terelődött afigyelem, ami együtt járt a hatékonyságnövelésével, az anyag- és energiatakaré-kossággal, a minőség és a választéknövelésével. Ebben az időszakban olyanalapvető változások indultak el a bútorokforgalmazásában, mint a Domus áruhá-zak kiépülése, vállalati bemutatótermek,majd márkaboltok létrehozása.Már fel-feltűnt egy-egy „dizájnos”termék, amely nemcsak funkcionalitásá-val, hanem egyes stílusirányzatokbólfelhasznált elemekkel, eredeti esztétikaimegjelenésével a választék bővítésénkeresztül élénkítette a vásárlásokat. Ez azirányzat különösen a kárpitozott búto-3. táblázat roknál érvényesült.A bútoripari szakágazat felügyeleti megoszlásaa termelési érték alapján (%)1960 1970 1980Minisztériumi 37,0 38,6 62,3Tanácsi 16,7 21,0 7,7Idegen tárca 9,8 4,0 3,3Állami ipar 63,5 63,6 73,3Szövetkezetek 36,5 36,4 26,7Összesen 100,0 100,0 100,0Forrás: KSH Statisztikai Évkönyvek, 1960, 1970, 1980CAÉ FGARIIPPAORR TÖRTÉNETEAdrienn fotel (Budapesti Bútoripari Vállalat)2003/7 Magyar Asztalos és Faipar 139A rekonstrukció másik eredménye agyártásszakosodás, amely a többtelephelyes vállalatoknál, szövetkezeteknél elsősorban a korpuszbútorokesetében jelentette az alkatrészgyártás ésa szerelés szétválasztását: az első fázis azerre szakosított, nagy termelékenységűüzemben történt, míg a bútorok szerelé-sét a fogyasztói körzetben lévő üzembenvégezték.4. táblázatA bútoripari szakágazat főbb adatai 1950–1999Termelési Állóeszköz- Létszámérték érték főmillió Ft millió Ft1950 182 193 5 0131960 1 370 5 220 12 6001970 2 892 1 137 20 3641980* 11 692 4 692 30 8971990 19 957 6 692 24 5841999 27 445 n.a. 26 281Forrás: KSH Statisztikai Évkönyvek, 1950-2000.A szakosodásra épülőalkatrész- tömeggyártás,amely különösen a BudapestiBútoripari Vállalatnálvolt érzékelhető, alapjátképezte a későbbi alkatrészbenszállított, ún.lapraszerelt (szétszereltenszállított) bútorok előállításigyakorlatának.Az 1980-as évekbútorgyártásában ellentétestendenciák érvényesülnek:csökken a bútorok irántikereslet, a termelés (értékben)dinamikusan növekszik,miközben egyes termékféleségekgyártása természetes mértékegységben:darabszámban mérve csökken.A hazai forgalom fokozatosanvisszaesik, a forgalmazott termékekminőségében számottevő javulás nemkövetkezik be. Az exporttevékenységeltolódik az igényesebb piacok felé.Egy-egy exportüzlet meghiúsulásakülönösen a kisebb szervezeteket, aA FAIPAR CTÉÖGRRTIÉPNOERTTEszövetkezeteket érinti érzékenyen. Atermelési költségek emelkedése következtében a bútorgyártók sok esetben veszteséggel zárják éves mérlegüket. Lelassul aműszaki fejlődés üteme, a kis szervezetekélőmunkatöbbletükkel mindinkábbversenyképessé válnak, megjelennek agarázsasztalosok. Felértékelődik akorábban lebecsült asztalos-szakismeret.A bútorgyárak a szinten tartásrarendezkednek be, egyre növekszik alemaradás a fejlett technikához éstechnológiához való felzárkózás terén is.Az állami bútoriparban már az 1980-as évek közepén felismerték, hogy újalapokra kell helyezni az irányítás eddigigyakorlatát: a döntéseket vállalati szintenkell meghozni, és a nagyvállalatokmellett az önálló kis- és középüzemeknekis megvan a létjogosultsága.Ennek gyakorlati megvalósítására mára rendszerváltás miatt nem került sor, deezek az elvek a magánosításban, avállalatok feldarabolásában érvényesültek(Dalocsa, 2000).Dr. Tóth Sándor

Tetszett a cikk?