116 Magyar Asztalos és Faipar 2003/1A környezetvédelmi és vízügyiminiszter a 4/2002. (X. 7.) rendeletében,hazánk településeire és területeireérvényes légszennyezettségi agglomerá-ciókat és zónákat határozott meg.Ennek előzménye az 1995. évi LIII.törvény, a 14/2001. (V. 9.) KöM-EüMFVMegyüttes rendelet és a környezetilevegő védelmével kapcsolatos 21/2001. (II. 14.) kormányrendelet, amelyelőírja e zónák meghatározását.Az ország területét a légszennyezettség mértéke alapján a környezetvédelmiés a közegészségügyi hatóságjavaslatának figyelembevételével külön jogszabály szerint zónákba kellsorolni.A kijelölést a légszennyezettséglényeges változása esetén, de legalább 5évente felül kell vizsgálni.Azokra a zónákra, ahol a légszennyezettség meghaladja a határértéket, akörnyezetvédelmi hatóság az érdekeltközegészségügyi és közlekedési hatósá-gok és települési önkormányzatokjegyzőjének szakhatósági közreműködé-sével, illetőleg az érintett légszennyezőkvéleményének kikérése alapján intézkedési programokat készít és hoz nyilvá-nosságra, amelyek ütemezett végrehajtá-sával biztosítható a határértékek betartá-sa. A környezetvédelmi hatóság irányítjaaz intézkedési program végrehajtását, ésaz abban meghatározott feladatokvégrehajtását az érdekelteknek határozatbanírja elő. A programok tartalmikövetelményeit a 3. számú melléklettartalmazza.Azokra a zónákra, ahol több légszennyező anyag koncentrációjameghaladja a légszennyezettségi határértéket, az összes szennyező anyagravonatkozó, integrált intézkedési programotkell készíteni.A zónákra vonatkozó intézkedésiprogram végrehajtása érdekében akörnyezetvédelmi hatósága) a légszennyezőtintézkedési tervkidolgozására, majdvégrehajtásárakötelezi, és annakvégrehajtását ellenőrzi;b) a légszennyezőtevékenységét, azintézkedési tervelkészítésének,illetőleg az abbanfoglaltak végrehajtásá-nak elmaradásaesetén korlátozza,felfüggeszti, vagymegtiltja, melyintézkedésről atelepülési önkormányzatjegyzőjét is értesíti.Azokban a zónákban,ahol a légszennyezettség a határértéknélkisebb, a fenntarthatófejlődéssel összhangbanmeg kell őrizni ameglévő jó állapotot.A zónákban légszennyezettség szempontjából ökológiailagsérülékeny területekjelölhetők ki különjogszabályban meghatá-rozottak szerint, azilletékes környezetvédelmihatóság és a földmű-velésügyi illetékesszervek együttes javaslataalapján, valamint atelepülési (Budapesten afővárosi) önkormányzat egyetértésével. Akijelölést e rendelet hatálybalépése után3 éven belül el kell végezni, és legalább5 évenként felül kell vizsgálni.Az országhatáron átterjedő légszennyezés esetén az érintett országokata két- és többoldalú nemzetköziegyezményeknek megfelelően értesítenikell, és kezdeményezni kell a kölcsö-nös segítségnyújtást.A légszennyezettségiagglomerációk és zónákKÖRNYEZETVÉDELEMZónacsoport, vagy zónatípus alégszennyezettség alapján kijelölt olyanterületegységet jelent, amelyen belül akörnyezetvédelmi hatóság által meghatározott helyen, a szennyező anyagkoncentrációja tartósan, vagy időszakosana 14/2001. (V. 9.) KöM-EüMFVMegyüttes rendelet 4. számúmellékletében meghatározott tartomá-nyok valamelyikébe esik.Egy új jogszabály felosztotta Magyarország területétlégszennyezettség szempontjából. Vannak olyanterületek, ahol a jelenlegi szennyezettség miatt valószínűleg nem engedélyeznek további ipartelepítést,sőt azon a területen dolgozó vállalkozások a fejleszté-seiknél (pl. porelszívás KomáromTatabányaEsztergomés Dunaújváros környékén) is komolyabb akadá-lyokba ütközhetnek.2003/1 Magyar Asztalos és Faipar 117A zónák kijelölésénél a következőlégszennyező anyagokat kell figyelembevenni. (A légszennyezettség egészség-ügyi határértékei)A) Kiemelt jelentőségű légszennyezőanyagok:Kén-dioxidNitrogén-dioxidNitrogén-oxidok (mint NO2)ÓzonSzén-monoxidÓlomSzálló porBenzolB) Az ülepedő por és néhány összetevője:Ülepedő por, toxikus anyagot nemtartalmazÓlom [7439-92-1]Kadmium [7440-43-9]Vízoldható fluoridok(Ezen anyagok határértékei a rendeletmellékletében találhatók.)A légszennyezettség mértéke alapjánmegállapított zónák típusai: A csoport: Agglomeráció, mintkülönleges zóna, jelölhető ki a250 000 lakosnál nagyobb, koncentrált népességű területen, illetve olyan250 000 lakosú vagy annál kisebbnépességű területen, ahol a népsűrű-ség 500 fő/km2, vagy annál nagyobb. B csoport: azon terület, ahol alégszennyezettség egy vagy többlégszennyező anyag tekintetében alégszennyezettségi határértéket és atűréshatárt meghaladja. Ha valamelylégszennyező anyagra tűréshatárnincs megállapítva, de a területen elégszennyező anyag tekintetében alégszennyezettség meghaladja ahatárértéket, a területet ebbe acsoportba kell sorolni. C csoport: azon terület, ahol alégszennyezettség egy vagy többlégszennyező anyag tekintetében alégszennyezettségi határérték és atűréshatár között van. D csoport: azon terület, ahol alégszennyezettség egy vagy többlégszennyező anyag tekintetében afelső vizsgálati küszöb és a légszennyezettségi határérték között van. E csoport: azon terület, ahol alégszennyezettség egy vagy többlégszennyező anyag tekintetében afelső és az alsó vizsgálati küszöbközött van. F csoport: azon terület, ahol alégszennyezettség az alsó vizsgálatiküszöböt nem haladja meg. Megjegyzés: alsó és felső vizsgálatiküszöbérték meghatározása különjogszabály szerint.Fogalmak:a légszennyezettség egészségügyi határértéke: a légszennyezettségnek a tudománymindenkori szintje alapján megállapított azon mértéke, amely tartósegészségkárosodást nem okoz, ésamelyet az emberi egészség védelmeérdekében e jogszabályban meghatározott módon és időn belül be kelltartani, ökológiai határértéke: a légszennyezettség azon szintje, melynek túllépé-se esetén az ökológiai rendszerkárosodhat; tűréshatár: a légszennyezettségegészségügyi határértékének bizonyosszázaléka, amellyel a határérték ajogszabályban meghatározott feltételekmellett túlléphető; tájékoztatási küszöbérték: a légszennyezettségnek egyes légszennyező anyagok tekintetében a lakosságegyes érzékeny (gyermek, időskorú,beteg) csoportjaira megállapítottszintje, amelynek túllépése esetén alakosságot tájékoztatni kell; riasztási küszöbérték: a légszennyezettség azon szintje, amelynek rövididejű túllépése is veszélyeztetheti azemberi egészséget, és amelynélazonnali beavatkozást kell tenni.A környezetvédelmi és vízügyiminiszter meghatározta (a 4/2002. (X. 7.)rendeletében) a hazánk településeire ésterületeire érvényes légszennyezettségiagglomerációkat és zónákat.A légszennyezettségi agglomerációt észónákat a települések és városokközigazgatási határa határozza meg.A légszennyezettségi agglomerációnés zónákon belül a határértéket meghaladó légszennyezettségű helyek határait akörnyezetvédelmi felügyelőség határozzameg.A rendelet a következő zónacsoportokathatározta meg.A zónák részletes, fenti anyagokravonatkozó besorolásait (AF-ig),valamint a területi csoportokon belülitelepülések listáját részletesen a rendelettartalmazza.KÖRNYEZETVÉDELEMZónacsoportok: Légszennyezettségi agglomeráció:1. Budapest és környéke Légszennyezettségi zóna:2. GyőrMosonmagyaróvár3. KomáromTatabányaEsztergom4. SzékesfehérvárVeszprém5. Dunaújváros környéke6. Pécs környéke7. Visonta környéke8. Sajó völgye9. Debrecen környéke10. az ország többi területe, kivéve akövetkező városokat11. Kijelölt városok:Ajka, Baja, Eger, Kaposvár, Kecskemét,Nyíregyháza, Békéscsaba, Salgótarján,Sopron, Szeged, Szombathely, Szolnok,Zalaegerszeg.Összefoglalva:Megtörtént hazánk területeinekbesorolása, amely megmutatja azt,hogy az adott térségben milyen mérté-kű a fenti légszennyező anyagokkoncentrációja.Ha ez az érték magasabb, vagyegyenlő a megengedett határértékeknél,akkor azon a területen csökkenteni kella szennyezőanyag-kibocsátást. Acsökkentést a meglévő szennyezőforrások ilyen irányú változtatásávalkell elérni. Új belépő szennyezőanyagkibocsátó helyek működését pedigvagy nem, vagy csak nagyon szigorúkörnyezetvédelmi előírások betartásá-val fogják engedélyezni.Ilyen területek pl. Budapest éskörnyéke a nitrogén-dioxid, vagyKomáromTatabányaEsztergom ésDunaújváros környéke a szálló por(PM10) miatt. Ezek pedig érintik afaipari üzemek por- és forgácselszívá-sát, valamint a kazánokat.Mérnöki irodánk a fenti előírásokfigyelembevételével végzi munkáját afelületkezelés, a por- és forgácselszívásés a szárítás területén, igény szerint atervezéstől a hatósági egyeztetéseken áta kulcsrakész kivitelezésig.Mindig azt a testreszabott, a legjobbmegoldást és technikát javasoljuk,amelyik kielégíti a hatósági követelmé-nyeket is.Kiss IstvánRevolutio-2000 Mérnöki Kft.Tel./fax: 92/315-768, 06-20/9726-64
3.
Tetszett a cikk?