Új telephely, új ötletek

Az új telephely a Vaspálya utcábanA faipart is erősen érintő gazdasági válság már csak felgyorsította a folyamatot, így szeptember elején megtörtént a költözés.
-    Milyen előnyökkel bír az új telephely?
kérdeztük Metner Lajost, a kft. ügyvezetőjét.
-    Úgy tűnik, megtaláltuk a számunkra ideális telephelyet, itt Kőbányán. A Gyömrői út mellett a Vaspálya utca közismert, jól megközelíthető, jó parkolási adottságokkal rendelkező terület. Emellett metróval, sőt a Kőbánya-Kispest vasútállomás közelsége miatt akár vasúttal is megközelíthető. Az épület felújított, hőszigetelt, korszerű energiahálózattal és fűtésrendszerrel rendelkezik, ami a költségtakarékos és hatékony működést biztosítja számunkra.
Most 400 m 2-en dolgozunk, de igény szerint tovább bővítésre is van lehetőségünk.
-    Milyen új fejlesztéseken dolgoznak most a Metner cégnél?
-    Több újításon is dolgozunk. Az igazából tavaly bemutatkozott páros végprofilozó, amelyből már mind a Dunántúlon, mind az Alföldön vannak referenciáink, folyamatosan megújítás alatt van. Az új verzió már nemcsak leszabja a frízt és elkészíti a végprofilokat, de a frízeket hosszirányban optimalizálja is. A profilozó az alkatrészlista függvényében ki fogja számítani a legjobb kihozatalt, Szalagfűrész élezés közbentovább támogatva az asztalost munkájában.
A H5-ös ablakgyártó szerszámainkat is továbbfejlesztettük, ma már a 78 mm-es profilmélységre is tudunk minden részletre kiterjedő megoldást biztosítani. Továbbá a szerszámon bizonyos helyeken a keményfém lapka alkalmazásával megszüntettük az élezéskor fellépő profiltorzulás esélyét, így a H5-ös profilok egész élettartamuk alatt tökéletesen profilhűekké váltak . Az alkalmazott keményfémeket illetően is keressük a továbblépés lehetőségét és kések kialakításánál a jobban éltartó kobaltbevonatra térünk át a közeljövőben. A lambériamaró szerszámok esetében -ahol a piac nagy részét mi szolgáljuk ki - megoldottuk ésleszállítottuk a szerszám „hydrokivitelben" készült verzióját,
amely ma már 40 méter/perc előtolásával gyártja a lambériát. Az ablakgyártók további támogatására tervezzük, hogy még jobban besegítünk a minősítések (CE) és az üzemi gyártásellenőrzés (ÜGYE) beszerzésében és bevezetésében. Emellett megemlíteném, hogy a telephelyen működő Szer-Vas Bt.-vel együtt bevezettük a szerszámok, az éleznivalók, a kellékek csomagküldő szolgálat általi gyors kiszállítását és visszaszállítását.

-    Mi változott a Szer-Vas Bt. kínálatában?
-    Az eddig forgalmazott ROTO és GU vasalatmegoldások mellett elkezdtük forgalmazni az olasz AGB jó minőségű és jó ár/érték aránnyal bíró nyílászáró-vasalatait is.
A H5-ös ablakrendszerekhez teljes kellékstruktúrával rendelkezünk, vannak illeszkedő

párkányléceink, vízvezetőink és szárnytakaróink. Emellett hogy teljes legyen a kínálat, ragasztókat, tömítőprofilokat, kilincseket, zárakat is tartunk raktáron, illetve szerzünk be megrendelésre.

(HT)

 

 


 

 Az elmúlt évtizedek szakmai tapasztalatai, a képzett szakembergárda biztosíték a Metner szerszámok minőségéreMetner szerszámok nemcsak megrendelésre, de raktárról is elérhetőek

 


 


Tetszett a cikk?