Középpontban az ember

 

Programozható beállítások könnyítik meg a
COSTA SA 1-1350 használatát

A München közelében található vállalkozásnál olyan gépekre van szükség, melyek kezelése nem igényel szakértelmet, kezelőfelületük egyszerű, áttekinthető, csak a berendezés kiszolgálásának folyamatosságára kell koncentrálni. Az üzemben telepített gépeknek kétféle igényt kell kielégíteniük, az egyik a fogyatékos emberekhez való alkalmazkodás, a másik pedig a minőségi termék előállítás, melyekkel mint alvállalkozó meg lehet felelni a partner által megkövetelt igényeknek. Az üzemnek meg kell felelnie a termelésben kialakult versenyben úgy, hogy a lehetőségekhez képest maximálisan figyelembe veszik a fogyatékosok igényeit. Ez a cél olyan gépek alkalmazásával érhető el, melyek nemcsak nagy teljesítményűek, hanem optimálisak a kezelés, az ergonómia vagy a hangkibocsátás szempontjából is. A vállalat többfajta technológiát üzemeltet, melyből a faipari ágazat 35 főt foglalkoztat, egy világos, áttekinthető, parkettázott csarnokban. Az ipari méretű termelés ellenére nyugalom és rend uralkodik, és a hangterhelés a működő gépek ellenére is csekélynek mondható.

A faipari ágazat árbevételének felét egy 25 éve gyártott sikeres polc- és korpuszprogram teszi ki, mely táblásított fenyőelemekből készül. Folyamatos fejlesztések részeként az üzem jelenleg a felületkezelésén igyekszik javítani, és ebből az okból cserélte le az immár 20 éves szélesszalagú csiszológépét. Az új géppel szemben támasztott elvárások a következők voltak: 1350 mm munkaszélesség, kalibráló csiszolás, keresztcsiszolás, lakkcsiszolás, és mindezt gombnyomásra, szalagcsere és manuális beavatkozás nélkül. A választás három ajánlat alapján végül a COSTA SA1-1350-es berendezésére esett. A vizsgált paraméterek alapján ez a típus felelt meg legjobban a kiszolgáló személyzet igényeinek, ezen kívül ennek a berendezésnek volt a legalacsonyabb a hangkibocsátása és a legkedvezőbb ára is. A COSTA egy négyaggregátos SA1-1350-es gépet szállított finiselőkefével felszerelve.

Főbb paraméterei:

Kalibrálóegység: Ø 250 mm-es gumi kontakthenger, nehéz nyomóasztallal, intelligens csiszolószalagszemcseméret- kiegyenlítéssel, automatikus aggregátszabályozással.
Keresztcsiszoló egység: elektronikus kiegyenlítő nyomógerendák fogazott szegmensekkel, központi magasságállítás, frekvenciaváltóval vezérelt motor.
Hosszanti csiszolóegység: elektronikus kiegyenlítő nyomógerendák fogazott szegmensekkel, központi magasságállítás, frekvenciaváltóval vezérelt motor.
Szuperfinis egység: mint a hosszanti csiszolóegység, de belül futó kiegészítő nyomólamellasorral.

Az üzemben kb. 20 könnyen kiválasztható programot tároltak el a szélesszalagú kontaktcsiszolóban. Ezekből a kezelő gyorsan kiválaszthatja a megfelelőt a csiszolási feladathoz igazodva. A termelés így folyamatos, a csiszolási kép kiváló, nincsenek fennakadások, és a fogyatékos képességű gépkezelők rehabilitációja is jó úton halad.  

 

Keresztcsiszoláskor a lamellás nyomógerenda egyenletesen osztja el a nyomást
Az érintőképernyős kezelőfelület jól átlátható, így nagyban megkönnyíti az alkalmazást
Extraként kérhető a speciális lefúvatóegység, mely eltávolítja a maradék csiszolatport is

 


 

Forrás: dds, 12/2009
Continental Wood Kft.
1042 Budapest, István út 33.
Tel./fax: 06-1/375-6934.
www.continentalwood.hu


Tetszett a cikk?