Gazdaságos forgácsolási megoldás

A hagyományos zerspanerek az élezés során veszítenek vágásszélességükből. Ha valaki például 7 mm-es minimális vágásszélességgel szeretne dolgozni, akkor 10 mm szélességben érdemes kialakítani a vadonatúj szerszámot, hogy legalább 10 alkalommal megélezhető legyen. Ezzel szemben az új, PLT-Ultra névre keresztelt zerspaner konstrukció nagy előnye, hogy az élezés során nem csökken a vágásszélesség. Ez a speciális fogkialakításnak, geometriának köszönhető. Vagyis a fenti példa alapján a 7 mm-es elvárt vágásréshez az új szerszámot nem kell túldimenzionálni. Mit jelent ez a gyakorlatban?

  • Kevesebb DIA-élanyagra van szükség a gyártás során, amely kedvezőbb beszerzési árat biztosíthat.
  • Gazdaságosabb a szerszám karbantartási költsége, mivel kisebb profilhosszt kell megélezni.

De ez még nem minden! Az AKE mérnökei úgy konstruálták meg a zerspanert, hogy a nagyoló és simító fogak egymás mögött helyezkednek el. A nagyoló fogak nagyobb élkörön dolgoznak, ezért ha bármilyen idegen anyag, szennyeződés miatt sérülés történne, a kialakítás megkíméli a simító fogakat a kipattogzástól. Így nem kell a teljes szerszámot felújítani, elegendő a nagyoló fogak esetében a fogpótlást elvégezni, amellyel komoly megtakarítást érhetünk el.
A speciális szerszámkonstrukció további előnye, hogy az élezések után nem változik meg a fogak geometriája, így az élezést követően azonos gépbeállítással dolgozhatunk tovább. Ezzel időt takaríthatunk meg. A PLT koncepció alapján kifejlesztett zerspaner a partnerek tapasztalatai alapján akár 25%-kal hosszabb élettartamot biztosít, mint a hagyományos változatok.
A PLT-Ultra forgácsolási teljesítménye a teljes szerszám-élettartam alatt állandó. A rezgéscsillapított szerszámtest nyugodt futásának és az élgeometriának köszönhetően a lazább szerkezetű középréteggel rendelkező forgácslapok esetében is kiváló élminőséget produkál, így energiát és időt spórolhatunk meg az élzárás során.
A normál felhasználás mellett akár 12 alkalommal is megélezhető AKE PLT-Ultra zerspaner gazdaságos megoldást nyújt a teljes élettartama során. Akár egyedi, testreszabott kivitelben is elérhető.


AKE Hungária Kft.
9700 Szombathely, Vásártér u. 12.
www.ake.hu
 


Tetszett a cikk?