Tiszteletet parancsoló | sikertörténet
Már 1962-ben nagy feltűnést keltett a cég, amikor a hannoveri kiállításon bemutatta az új generációs élfóliázó gépét, melynek forró-hideg eljárását szabadalmaztatta. (A forró-hideg technológia lényege, hogy a ragaszanyagot olvadt állapotban viszik fel a felületre és a ragasztás a ragasztóanyag kihűlésével jön létre. Ma is ez a legelterjedtebb élragasztási módszer.) 1967-ben további fejlesztéssel a HOMAG a faipari technológiát forradalmasította kombinált formatizáló és élzáró gépével, melyből több mint ezer darab került eladásra. Ilyen és ehhez hasonló innovatív találmányok, melyeknek száma az évek során egyre nőtt, nagymértékben hozzájárultak a HOMAG sikertörténetéhez. Ma a cég 800 szabadalom és ipari oltalom tulajdonosa.
Az első új generációs élzáró gép megjelenése óta, az elmúlt közel ötven évben a gépek számos fejlesztéssel gazdagodtak, míg elérték mai formájukat |
Az erőteljes növekedés további fontos tényezői azok a jól megválasztott cégvásárlások is, melyek segítségével a meglévő termékkínálatát ésszerűen tudta kiegészíteni. Így jött létre a HOMAG GROUP mint önálló gyártóvállalatok szövetsége, mely a vevő számára komplett technológiákat is kínál, hiszen a jól strukturált gép- és szolgáltatásválaszték a vevő számára nagy biztonságot és pótlólagos előnyöket jelent.
A növekedés – és a HOMAG világszinten is piacvezető pozíciójának – harmadik meghatározó tényezője az volt, hogy már a '60-es évek végén tisztán megfogalmazták a stratégiai célt, a nemzetközi piacok elérését. Anno a '70-es évek kezdetén kezdték el kiépíteni a legfontosabb piacokon azt az ütőképes nemzetközi hálózatot, melynek eredményeképp ma a konszernnek világszerte 20 saját értékesítési és szervizvállalata és kereken 60 kizárólagos képviselője van. A 16 saját termelővállalatból 5 cég külföldi telephelyen működik. Az a tény, hogy a HOMAG ilyen korán nemzetközi hálózatot épített ki, ma kamatozik. Termékeit több mint 100 országba szállítja és az áru- és szolgáltatásértékesítés 78–80%-át realizálja külföldi piacokon.
A HOMAG sikerének fenti elemei csak kvalifikált és motivált munkatársakkal működnek. Azt, hogy a munkatársakon mennyi múlik, a cégcsoportnál nagyon korán felismerték és már 1974-ben bevezették a mai napig is működő dolgozói tulajdonrészesedést. Így a munkatársakból tulajdonostársak lettek, akik közvetlenül részesednek a cég nyereségéből.
A HOMAG-nál hagyományosan magas – a teljes dolgozói létszámra vonatkoztatva több mint 10% – a saját képzésű szakemberek száma, akik biztosítják az utánpótlást, a tiszteletet parancsoló sikertörténet folytatásához.
Lignomat Kft.
9700 Szombathely, Zanati u. 51.
www.lignomat.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Hogyan lettem faipari mérnökből szakújságíró?
Diplomamunka konzulensem, Dr. Gerencsér Kinga mindig nagyban támogatott, például TDK dolgozat formájában is feldolgozásra kerültek az anyag fontosabb részletei - még OTDK-ra is sikerült eljutnom vele.
Egyetemi hírek – 2024. november
A Soproni Egyetem 2024. novemberi hírei
Az Isteni Lélek sziporkái
Gyenes Tamás fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.