Az oktatás szolgálatában

Ezen okból kifolyólag, a vásár második napján, pénteken, egy korszerű gyártási technológiát kívántunk bemutatni a Sümegre látogatóknak, beleértve a szakoktatási intézmények diákjait, tanárait. A technológia lényege egy középvállalkozás részautomatizálása volt. Nagy vonalakban mindez már a 2010-es Ligno Novum szakkiállításon is megtekinthető volt. Ezen folyamatirányítási rendszer, valamint a hozzá tartozó csúcstechnológiás berendezések elnyerték a Ligno Novum innovációs vásárdíját.

Röviden összefoglalva a technológia lényegét, egy vállalkozás méreteit figyelembe véve:
A tervezés manapság szinte minden esetben egy számítógépes szoftver segítségével történik. Vásárunkon a 20-20 Technologies kolléganője (Guttmann Adrienn) prezentált egy komplex szoftvert, mely a szerkezeti CAD tervezéstől egészen a designtervek elkészítéséig a szakemberek munkáját könnyíti meg. A program alkalmazásával, az árkalkulációt és a kész tervek elkészítését követően, rendelkezésünkre áll egy darablista a szükséges paraméterekkel, melyet egy Kappa 550 e-motion lapszabászgép, vagy nagyobb üzemek esetén egy Kappa Automatic 75 táblafelosztó, az integrált táblaoptimalizáló szoftver segítségével feldolgoz, és levágja a szükséges munkadarabokat. A tervek alapján egy CNC-megmunkálóközpont, jelen esetünkben egy FORMAT-4 H22, elvégzi az alkatrész formatizálását, továbbá elhelyezi a szükséges furatokat, bevágja a hátfal nútját stb. Természetesen ezek a megmunkálások alapgépekkel is elvégezhetőek: sorozatfúrás Felder FD921, nút bevágása, egy ilyen feladatokra előkészített lapszabászgép Format-4 K550 e-motion nútolószerszámmal (4–19,5 mm). Kissé kitérve a CNC-vezérelt berendezések faiparban történő alkalmazására: sajnálatos módon, mintegy 15–20 éves elmaradást kell, hogy elkönyveljünk a fémiparhoz képest. Ennek oka, hogy jelenleg még mindig rengeteg vállalkozás hiszi azt, hogy egy CNC-be való beruházás kizárólag sorozatgyártás esetén térül meg. Mindezek mellett, tőlünk északabbra, valamint nyugatabbra fekvő országokban bizonyított tény, hogy akár „egy darabos” megrendelések esetén is kifizetődő egy ilyen jellegű invesztíció! A késztermék előállításához már csupán egyetlen munkafolyamatra van szükség. Ez pedig nem más, mint az éllezárás. Ezen technológiai lépésnél számtalan lehetősége van az asztalos kollégának. A kérdés csupán az, hogy milyen utómunkálatok azok, amelyek az éllezárást követően még hátramaradnak.
Íme a lehetőségek rövid áttekintése:

  • G200 (ömledékragasztós, ollós véglevágó, 4 késes szintbe-, rádiusz- és fózolómaró aggregát),
  • G300 (ömledékragasztós, körfűrészes véglevágó, 6 késes szintbe-, rádiusz-, és fózolómaró aggregát, políraggregát),
  • G400 (láncos előtolás, ömledékragasztós, körfűrészes véglevágó, 4 késes magas frekvenciájú szintbe-, rádiusz- és fózolómaró aggregát, políraggregát és rádiuszcikling vagy laposcikling),
  • G460 (láncos előtolás, fúgoló maró aggregát, ömledékragasztós, körfűrészes véglevágó, 4 késes magas frekvenciájú szintbe-, rádiusz- és fózolómaró aggregát, políraggregát vagy laposcikling),
  • G500 (láncos előtolás, ömledékragasztós, magas frekvenciájú körfűrészes véglevágó – lineális csapágyazású megvezetésen, 4 késes magas frekvenciájú szintbe-, rádiusz- és fózolómaró aggregát, políraggregát és rádiuszcikling vagy laposcikling), valamint
  • G560, G570, G580 – mely már saroklegömbölyítő egységgel is rendelkezik.



A fentiekben felsorolt berendezések egy része, opcionálisan akár egy úgynevezett x-motion plus vezérléssel is felszerelhetők, melynek köszönhetően az egyes aggregátok a vezérlőpulton keresztül állíthatóak be, ezzel leegyszerűsítve és gyorsítva a megmunkálást. A FORMAT–4 kategóriában a perfect 710 x-motion, valamint a perfect 710 e- motion számos további meglepetéseket rejtenek, melyek megkönnyítik a hétköznapi munkát egy professzionális asztalos számára.
Sikernek könyvelhetjük el, hogy Magyarország számos régiójából érkeztek oktatási intézmények. Továbbá nem kis számban voltak jelen, és elégedetten távoztak azon ügyfelek, akik ezen előadást látván, számukra és a vállalkozásuk jövőjét figyelembe véve, egy sikeres döntést hoztak. (Ezennel kívánunk sok sikert a végzős diákoknak, valamint gratulálunk ügyfeleinknek a kiváló döntésükhöz!)

Király Róbert


Felder-Group Hungária Kft.
8330 Sümeg, Eitner u.
Tel.: 87/510-770,
www.felder.hu


Tetszett a cikk?