Egy méltán ismert márka – az ELU

Asztalosműhelyünkben több régi gép és szerszám használatban van. Ahogy a legtöbb kisebb faipari vállalkozásnál, úgy nálunk is több, főképp magyar gyártmányú, pl. Kiskőrösi, Defém alapgép szolgál. Található pár ritkább berendezés is, mint az öntvényvázas Festo láncmarónk, és a már leginkább múzeumba illő Kirchner szalagfűrészünk. Ha egy ügyfél vagy egyéb látogató érdeklődést mutat arra vonatkozóan, hogy mivel és hogyan dolgozunk, akkor főleg ezeket a maszszív berendezéseket szoktam bemutatni (az automata élzáró gépünket pedig a perverzebb gépkedvelőknek tartogatom).


Eugen Lutz

RÉGISÉGEK A MŰHELYBŐL

Nyilván az öreg géppark tükrözi az iparág gazdasági nehézségeit – habár a faipar nem az a hirtelen meggazdagodós szakma, legalábbis a legalitáson innen –, de azt is mutatja, hogy az átgondolt tervezés és a „kevéssé spórolós” anyaghasználat milyen extrém tartós gépeket eredményez. Szokták mondani: Régen még volt benne anyag! És tényleg… a rohamosan fejlődő orvostudomány ellenére sem remélhetem, hogy, egy édesapám gyermekkorában készült öntvényvázas gyalugépet túléljek, már ha azt a minimális karbantartást megkapja, ami az üzemszerű használathoz kell.

De nem csak a nagygépek között találhatunk extrém tartós eszközöket. Például a kézi kisgépeink között fellelhető ELU MOF 96 felsőmaró nem tud sokat, csupán ugyan azt, amit egy hasonló teljesítményű, ma kapható ipari gép. De kérem, ez az NSZK-ban készült! Miközben bontották a Falat, ez már évek óta dolgozott, majd túlélve gazdáját került hozzánk. Kompakt kialakítása, halk és erős motorja, pontos működése teszi népszerűvé műhelyünkben. Az ELU SBA 55K (micsoda név!) akkumulátoros ütve fúró/csavarozó gépünk már látott szebb napokat. Akkumulátorait pár éve fel kellett újítani, a töltője sem a sajátja már, de üzemel. Általában az új, drága fúrógépeket kímélendő, a legdurvább bontós, barkácsolós feladatoknál kerül elő – és állja a sarat.

Ettől a márkától még egy kombinált körfűrészgép tartozik az eszköztárunkba, ez megint csak több mint harmincéves, és a fűrészlap élezésén, némi tisztításon és olajozáson kívül soha nem igényelt komolyabb javítást vagy karbantartást az évek alatt. Általában nagyobb lélegzetvételű helyszíni munkáknál vesszük hasznát.

DE MI EZ AZ ELU ÉS MA MIÉRT NINCS?

A társaság története 1928-ban indult, ekkor alapította Eugen Lutz sen, Dürrmenz-ben (a Baden-Württemberg tartományban, Stuttgart közelében található település ma Mühlacker része). Kezdetben könnyűfém öntvények előállításával foglalkoztak.

Az első elektromos kéziszerszámuk az MT 1-es csiszológép volt, melyet 1930-ban dobtak piacra. 1951-ben jelent meg a MOF 11 univerzális kézi felsőmaró és hatalmas sikert hozott. Számos kiegészítővel lehetett ellátni és gyakorlatilag megreformálta az ipart. Ezek az egykoron fantasztikus újdonságok jelenleg keresett gyűjtői kincsek.


ELU TGS 172 kombinált körfűrész, 1986-ban készült.

Az ELU-nak több máig meghatározó berendezést is köszönhet az asztalosipar. Az egyik „ELU-találmány” a TGS 71 állványos, kombinált körfűrészgép – 1967-ben dobták piacra. A szabadalmaztatott átforduló mechanizmus világszerte ismertté tette a márkát. Néhány másodperc alatt szerszám nélkül, átállítható alulvágóból precíz gérvágó fűrésszé alakítható ez az egyedülállóan sokoldalú gép. Ezek a gépek már nem Németországban, hanem az 1959-ben létrehozott francia leányvállalatnál készültek.

Egy másik technológiai mérföldkő a DG 79 páros gérvágó, 1972-ben lépett a színre. Ez a világ első dupla leszabó körfűrészgépe, kivitel függvényében kisipari vagy nagysorozatú gyártás igényeit szolgálta. Többször korszerűsítették az évek alatt, és ma is létezik.

NÉVVÁLTÁS ÉS ÚJ ÉLET

1984-ben a DeWalt márkát is birtokló Black & Decker megvásárolta az ELU famegmunkáló kézi gépeinek gyártási és forgalmazási jogait, ekkor a cég neve Elumatec-re változott. A vállalat a ’80-as évektől elsősorban az alumínium és PVC-profil feldolgozásaira koncentrált. Az Elumatec a folyamatos, innovatív fejlesztések és a hagyományosan magas minőség miatt ma is mérvadó vállalat a profilfeldolgozás szakterületén.

Az ELU-tól átvett technológiát és a népszerű brandet a Black & Decker jól tudta kamatoztatni, hiszen kezdetben a DeWalt kevésbé volt ismert Európában. A z évek alat t teljes ipari gép választékot alakítottak ki: különböző teljesítményű felsőmarók, kézi gyalu- és csiszológépek, fúrók és sarokcsiszolók, valamint akkumulátoros gépek sora alkotta a kínálatot.

Az ELU márka szerepét fokozatosan átvette a DeWalt, mely ma több mint 200-féle típusú ipari elektromos kéziszerszámot gyárt és forgalmaz, a tartozékok és kiegészítők száma pedig szinte végtelen... De ez már egy másik történet.


Tetszett a cikk?