Gépek egyesüljetek!

Több, mint részek összessége
Aki ma sikeres akar lenni, annak meg kell hallania a piac illetve a vevők jelzéseit, és nyitottnak kell lennie a változásokra. Ennek szellemében szervezte át vállalatát a Homag-csoport, az ügyfelek, és üzleti partnerek igényeit előtérbe helyezve. Az „új Homag-csoport“ megjelenésével más értelmezést nyer a cégen belüli márkastratégia, és „Az Ön megoldása“ üzenet már egy új márka jelenlétét fémjelzi.

A változás, mint lehetőség
A Homag-csoport az 1960-as évek óta folyamatosan meghatározó szerepet tölt be a fafeldolgozó ágazatban, és technológiai innovációi révén a vevői számára is rendre megteremti ugyanezen lehetőséget. Ezzel a világos stratégiával fejlődött a Homag-csoport olyan vállalattá, amely a famegmunkálás teljes technológiai láncolatát lefedi, és mára már 6.000 dolgozót számlál.

Ma a konszern az első számú világmárka a piacon. Ezt csak úgy érhették el, hogy a cég vezetői és a dolgozók egyaránt a fejlődést tartották szem előtt, és mindig nyitottak voltak a változásokra. Napjainkban a világ egyre gyorsabban változik körülöttünk: globalizáció, individualizáció, digitalizáció,  hálózatépítés csak néhány az irányadó kulcsszavak közül, amelyek a folyamatokat meghatározzák…

Egyetlen márkanév: Homag
A Homag a változásokat ma lehetőségnek tekinti, ezért a következő lépést tette: a meglévő márkákat egyesítette. A döntés azt jelenti, hogy a jövőben a Homag egyetlen erős márkaként lesz jelen a piacon, ezáltal világosabbá válik a kommunikáció, és egyszerűbb lesz a tájékozódás, például a termékválasztékban.

Számos előny a partnereknek
A jövőben minden gép a Homag emblémát viseli majd, így például a Holzma táblafelosztók, a Brandt élzárók, a Weeke CNC-k, a Bütfering kontaktcsiszolók is Homag néven kerülnek forgalomba. Ez a következő előnyöket nyújtja a felhasználók számára:
- A kompetenciák egyesítésével erős fejlesztőcsapat gondoskodik az innovációk nagyobb hatékonyságáról. Az új megoldások gyorsabban integrálhatók a termelési folyamatokba.
- Egy erős szervizcsapat, amely világszerte hatékony, gyors segítséget biztosít bármely felmerülő probléma megoldásában.

Az új üzenet: „Az Ön megoldása“
Ez egy hosszú távú ígéret, amely mögött egyetlen erős márka biztosítja a hátteret. Három alapvető ismérv, amely a Homag csapatát jellemzi: innovatív, megoldás orientált, biztos partner.

„Az Ön megoldása: a jövő stratégiája
A felhasználó számára az optimális megoldás már régóta nem egy gépet, egy szoftvert, egy szolgáltatást vagy egy jó szervizt jelent. Igazán csak az kompetens, aki mindezt egy kézből tudja kínálni, üzemmérettől függetlenül: megismerve a vevő igényeit tanácsadással szolgál és a leginkább hozzáillő megoldást szállítja. A Homag éppen ezt teszi. Világszerte fejleszti vevőinek az innovatív egyedi megoldásokat. Ilyen az, amikor vevői igények és a kínált megoldások összetalálkoznak, és ez:  Az Ön megoldása!

sajtóközlemény


Tetszett a cikk?