Shaper Origin

Íme, a világ első CNC-vezérléses elektromos kéziszerszáma – állítják a fiatal amerikai tervezők. Utánajártunk.

A hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk – állítja a közmondás. Jómagam is ennek vagyok a híve, ám az is igaz, hogy közben nem tartom lehajtva a fejemet. A képes előszó magyarázatot kívánhat. Egy olyan CNC-vezérléses kézi gépről esik most szó, aminek jelenleg csak a prototípusa létezik. Jelenleg is még bőven a tesztelési időszak folyik, és a legóvatosabb tájékoztatások is 2018 januárjától ígérik a folyamatos szállításokat.


Ötletből valóság: kész termékek az Originnel

Ám mindez nem változtat azon, hogy aki műhelyét, üzemét CNC-technológiával szeretné bővíteni, annak jó, ha egy ilyen kompakt gép a látóterébe kerül. Ígéretes, amit a különböző tudományok területeiről érkezett, és immár egy nagy közös projektet álmodó szakemberek kínálnak. Végre egy olyan szerszám prototípusát láthatjuk, amivel tényleg kiélhetjük alkotóképességünket – bonyolult nagyipari gépek és szoftverek nélkül. A készülék ugyanis úgy „gondolkodik”, mint a nagy CNC-s gépek. Magyarán, ezt a kompakt, erős gépet elég a hálózatra csatlakoztatni, és máris mehet az alkotó, kreatív munka, méghozzá egyszerű irányítással. Nézzünk néhány jellemzőt!

RAJZASZTALRÓL A MUNKAPADRA
A készülék zökkenőmentesen integrálja a designtervet tartalmazó szoftvert, a munkafolyamatot és a fájl formátumát. Ráadásul a ShaperHub könyvtárából online is válogathatunk a letölthető designtervek és sablonok között, vagy egyszerűen csak kitalálunk egy újat. Az ötletből így lesz valóság. Beépített CAD: a beépített rajzolási eszközök (alkalmazások) segítségével mindenki szabadon engedheti az alkotó fantáziáját – nincs szükség mindehhez számítógépes környezetre.

Ezekkel a módosítható applikációkkal olyan vágásképeket hozhatunk létre, mint például a fecskefarok illesztés. Az Origin szükségtelenné tesz számos szerszámot, mivel robusztus felépítése és a képességei lehetővé teszik az olyan anyagok megmunkálására, mint a fa, a puha fémek, a műanyagok és a kompozitok.

OKOS SZERSZÁMOK

A szabadalmaztatás alatt álló, ún. z-tengely rajzkövetési funkciója automatikusan meghatározza a forgácsoló szerszám hegyének relatív pozícióját a munkadarabon, nagy pontossággal ismételhetővé téve a merülési mélységet. Nincs több mélységállítási procedúra. Csak betápláljuk a pontos értéket az érintőképernyőn keresztül, és az ultra nom motorvezérelt tengely egy gomb megnyomásával a kívánt mélységig meríti el a forgácsoló szerszámot a munkadarabban. A kézi gép képes az átmérő-kompenzációra, vagyis: automatikusan kiemeli a szerszámot, ha a digitális sablon kisebb marásvastagságot kíván, mint a megmunkáló szerszám átmérője. Precíz helymeghatározás: ha a megmunkálás pontos elhelyezést vagy egyenes vonalvezetést kíván, a vágóhegy nagy pontossággal pozicionálja magát a digitális sablonhoz, egy élhez, vagy a munkadarab sarkához.

Amikor elkészültünk a vágással, egy gomb megnyomásával az Origin automatikusan megállítja és kiemeli a forgácsoló szerszámot. Ha azonban a gép elhagyja a munkadarab felszínét, vagy túl messzire kerül a digitális sablontól, automatikusan megáll. Abbahagynánk a munkát? Az Origin automatikusan felismeri a szerszámkiemelés ezen pontját az ún. megmunkáló szalag segítségével (amit még a munkakezdés előtt ragasztottunk le) és legközelebb onnan folytatja. A marás megállítása és újbóli elkezdése többé nem jelent gondot.

A vágóél ezredmilliméter pontossággal dolgozik, amelyet a kijelzőn végig nyomon követhetünk. A száraz-összeépítés ezáltal sokkalta könnyebbé válik.

VÁSÁRLÁSI TUDNIVALÓK

Nálunk jelenleg nem elérhető a készülék, az USA-ban is csak előre rendelhető. Ez azt jelenti, hogy egy mostani megrendelés és fizetés esetén csak egy későbbi gyártási időpont után szállítható a termék. Ez jelenleg 2018. január. Mindazonáltal kötelezettségek nélküli ez az előrendelés, ha ugyanis meggondoljuk magunkat (még a szállítási folyamat elindítása előtt), visszautalják a pénzünket.

Az árak pedig: előrendelés esetén 1699 $ (hozzávetőlegesen 475 000 Ft), a későbbi kereskedelmi forgalomba hozás esetén 2099 $ (590 000 Ft). Az árak az USA-ban értendők, adók és szállítási költségek nélkül. Bővebb információ a www.sharpertools.com weboldalon található (angol nyelven). Felvettem a kapcsolatot a cég vezetőjével, Joe Hebenstreittel, akit levélben arról faggadtam, hogy mikorra várható a piaci megjelenés, illetve ezzel kapcsolatban Európában, Magyarországon mire lehet számítani. Közölte, hogy egyelőre csak az USA-ban fogják forgalmazni a terméket, amelyet idén őszre előrehoztak. Tervben van az európai megjelenés is, de erről most még nem tud közelebbit mondani.

Mi viszont megígérhetjük, hogy a Magyar Asztalos szerkesztősége minden fontosabb történésről hírt ad ezzel kapcsolatban. Akit érdekel ez a jövőbe mutató képességekkel ellátott készülék, jelezze felénk a faipar@xmeditor.hu levélcímen, hogy első körben felmérhessük a magyarországi igényeket. 


Magyarországon legelőször a faipar.hu szakmai portálunkon adtunk hírt a korszakalkotó kézi gépről. Most is első kézből értesülhetnek olvasóink nyomtatott formában a gyártás előtt álló prototípus tudnivalóiról. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az amerikai tervező-gyártó cég vezetőjével az európai piacra jutás lehetőségeiről.


 


Kapcsolódó dokumentum:


cnc-vezerleses-kezi-gep-shaper-origin


Tetszett a cikk?