Lézeres távolságmérők

Alig nagyobb, mint egy 5 méteres mérőszalag, mégis jóval nagyobb távolságokat képes megmérni és meglehetősen összetett mérési feladatokat elvégezni – néhány pillanat alatt. 

Területet és térfogatot számol, tereptárgy akadályok között is hajlandó mérni, karó- vagy oszlopkitűzéseknél segédkezik, sőt, akár dőlésszög érzékelővel, kamerával, Wi-Fi  kapcsolattal rendelkezve további hasznos és produktív funkciót kínál. Ezek a lézeres távolságmérők, melyek közül mára olyan típusok is kaphatók, amelyek egy okostelefon képességeivel rendelkeznek, éppen csak telefonálni nem lehet velük.

A jobb eligazodás érdekében összeszedtünk a leginkább hasznos képességekből egy válogatást, amelyek építőipari és belsőépítészeti munkálataink során lehetnek segítségünkre.

Készítettünk továbbá egy hazai mustrát is a különböző gyártók készülékeiből. Itt is válogattunk: található benne alapfunkciókat tudó készülék éppúgy, mint a legteljesebb igényeket kielégítő zászlóshajó.

Az összehasonlító táblázat a cikk alján a kapcsolódó dokumentumokból letölthető!

Távolságmérés

Alapfunkció, mindegyik készülék tudja. A kérdés az, hogy milyen távolságokra, mekkora tűréshatárok között szeretnénk mérni. 1 cm-től 40-50 m-ig terjednek az átlagos képességű készülékek méréstartományai, de az erősebbek 100 m-ig, sőt, akár 200 méteres távolságokra is mérnek – akadályokat (fal, tereptárgyak stb.) is kiküszöbölve.

Terület-, térfogatszámítás

Szintén alaptulajdonság. A szükséges két, vagy három mérésből kiszámolja a helyiség alapterületét, falfelületeit (külön-külön). A kapott részadatokat még lejegyezni sem szükséges: a kívánt m2 vagy m3 értékek azonnal leolvashatók.

Minimum/maximum mérések

A maximum mérés nagyon hasznos pl. a szoba átlójának megkeresésekor. A minimum mérés felhasználható például derékszögeknek egy falra történő kiméréséhez.

hirdetés

Festő funkció

Meghatározhatjuk vele pl. egy szoba vagy egy lakás teljes falterületét anélkül, hogy feljegyeznénk bármilyen köztes eredményt. Először végigmérjük a falak teljes hosszát (melyekből tetszés szerint kivonhatunk, hozzáadhatunk), majd megmérjük magasságot, és már rendelkezésünkre is áll a teljes felület.

Püthagorasz mérés

A Püthagorasz mérés (1x) alapesetben két mérés segítségével a harmadik mérési eredményt (pl. egy vízszintes vagy egy függőleges távolság) határoz meg nekünk – az ismert tétel segítségével. Csupán azt kell figyelembe venni, hogy az egyik mérés merőlegesen történjen a célobjektumra – ami a minimumtávolság-mérés funkcióval könnyen kivitelezhető.
Létezik olyan mérési funkció is (Püthagorasz mérés 2x, összeadás), ahol a készülék három mérésből automatikusan megállapítja a kívánt függőleges vagy vízszintes hosszot. Például: egy háromszintes társasház homlokzati fala előtt állunk. A kívánt szélességi és magassági értékeket úgy is kimérhetjük, hogy a függőleges és a vízszintes irányokban is megmérjük a két legszélső pontot, valamint a legközelebbi pontot. Az automatikus minimum- és maximumtávolság funkciók segítenek a helyes mérési pont megtalálásában.
Továbbá a résztávolság funkcióval (Püthagorasz mérés 2x, kivonás) az előbb említett példánál maradva, egyenként meg tudjuk határozni a különböző ablakok magasságait és szélességeit. Állvány használata szükéges.

Dőlésszög mérése

A dőlésérzékelővel rendelkező készülékek képesek megmérni a dőlésszögeket, általában ±45°-ig, de bizonyos készülékek 360°-os mérési tartománnyal is rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy a szögméréshez nem kell feltétlenül egy vízszintes alaphoz igazodni, a dőlést akár a fejünk fölött is megmérhetjük.

Célkereső

Nagy távolságoknál, vagy kültéren még lézerláthatósági szemüveg alkalmazása mellett is elveszhet a lézefény a szemünk elől. A nagyobb felszereltségű eszközök ennek kivédésére beépített kamerával, a képernyőn megjelenő célkereszttel, nagyítással (zoommal) rendelkeznek. Elég a felnagyított képen látható célkeresztet a célpontra irányítani, és már mehet is a mérés – a legnagyobb napsütésben is. Állvány használata szükéges.

mérési értékek további feldolgozása

A csúcskategóriás készülékek mérési funkcióinak eredményei nem csupán mentve lesznek a háttértárolóba, hanem további feldolgozás céljából számítógépre kerülnek. A vezetékes USB-n, vagy, az akár valós időben, Wi-Fi-n továbbított mérési pontokat tartalmazó fájlok (például .DXF fájl) 2 dimenzióban az alaprajzokat, falelrendezéseket mutatják, 3D-ben pedig  — a megfelelő számítógépes programok segítségével — lehetőséget adnak a további feldolgozásra. Legyen szó tetőtéri beépített szekrénysorról, két szintet összekötő és pihenőkkel tűzdelt lépcsőről, vagy akár a terület domborzati viszonyait követő kerítésről, ezzel a technológiával a felmérést is, a 3D-s ábrát is egyszerűen létrehozhatjuk.

Mindent összevetve elmondható, hogy bár nincs baj egy jól bevált collstokkal, sáskalábbal, mérőszalaggal, de a lézeres mérőeszközök mindezek mérési korlátait bőven túlszárnyalják.

Tetszett a cikk? A Magyar Asztalos és Faipar című havi szaklapban rendszeresen olvashat igényes összeállításokat faipari gépekről, szerszámokról, alapanyagokról, a faipart érdeklő legfontosabb információkról.  Legyen öné ez az egyedülálló szakmai kiadvány! Fizessen elő, most kedvezményesen!


Kapcsolódó dokumentum:


lezeres-tavolsagmero-osszehasonlitas


Tetszett a cikk?

hirdetés