Stanley kombinációs gyaluk

A 13. század végétől az európai faipar rohamos fejlődésnek indult. Okai között találjuk a vízi energiával fűrészelt jó minőségű deszkát, a keret-, illetve kávaszerkezetek elterjedését, a kovácstechnikák finomodását és nem utolsósorban a céhek létrejöttét. Mindennek eredményeként a 14–15. századtól kezdve mind a bútorok fajtái, mind a díszítéstechnikáik, mind a gyártott bútorok mennyisége és minősége a korábbi időszak többszörösére emelkedett.


A Miller által tervezett gyalu az 1871-es Stanley-katalógusban–No. 41.

A sokfajta szerkezeti összeépítési mód, a díszített élek sokfélesége, a megmunkálások bonyolultsága egyre több különleges méretű és kialakítású szerszámot igényelt. A 17. századtól a barokk, majd a rokokó bútoroknál a díszítések és a bonyolult formák a korábbiakat is messze túlhaladták. A változások megkövetelték az adott technológiai lépéshez szükséges szerszám kialakítását.


A Miller által tervezett gyalu az 1871-es Stanley-katalógusban–No. 41

Ez a fejlődés szinte minden szerszámtípust érintett, de a többiek közül is kiemelkedik a gyalu, hiszen a táblásításnál a rostirányú csapok és a hozzá tartozó árkok, a táblásított elemek fejelő léceinél szintén a csapok és árkok mind ezzel készültek. A díszes profilokkal kialakított éleket ugyancsak több tízféle speciális profilgyaluval tudták elkészíteni.


J. A. Traut szabadalmi rajza–1873.

Az ajtótokok borításának felületében kialakított domború és homorú díszítéket a pálca- és völgyelő gyaluk segítségével csinálták.Ahány feladat, annyi gyalutípus. Ahány méret, annyi gyalu. A 16. század során találkozunk az első olyan gyaluval, amelynek két oldala más és más profilt gyalult. Gyakorlatilag egy árok-  és a hozzá tartozó csapgyalut egyetlen fából készítették.


A Traut gyalu kései, késrögzítése és vezetője

A két ellenkező irányban álló markolat segítségével hol árkot gyalultak vele, megfordítva pedig csapot. A fából készült gyalu sokáig az egyetlen kombinációs gyalunak számított. A 18. század közepétől egyre nagyobb számban működő szerszámkészítő szinte kizárólag fából készítette a sok-sok különböző feladatra szánt szerszámait.


Az első Traut gyalu az 1874-es katalógusban–No.46

A 19. század első negyede után gomba mód szaporodó szerszámgyártó vállalkozások, gyárak szintúgy fából (zömmel bükk, illetve gyertyán) készítették termékeiket. A 19. század közepén egy magára valamit adó műbútorasztalos-mester minimum 60–80 fajta profilgyalut használt a speciális élek, profilok (kelelések) kialakításához.

A változó divatnak megfelelő új bútorok új szerszámokat követeltek. Így egy-egy komolyabb műhelyben az évtizedek során több száz speciális szerszám gyűlt össze, amiket karban kellett tartani, folyamatosan újakról kellett gondoskodni, ami hatalmas kiadást jelentett. A 18. század végi Angliában alakult ki az a gyakorlat, hogy pl. az árokgyaluk tokját úgy alakították ki, hogy abba 6–8 különböző szélességű cserekést szállítottak, melyek már az árkok igen széles skáláját tudták gyalulni.


A második Miller-szabadalom–1875.

A tokra szerelt mélységi ütközővel az árok mélységét lehetett széles határok között változtatni és a többnyire csavarokkal szabályozható szélességi vezetővel egy adott peremhez képest akár 8–10 cm-re is lehetett készíteni árkot. Az ilyen, szinte univerzális árokgyaluk voltak a 19. század végi Európa legkomolyabb és egyben legdrágább szerszámai.

Részben azért, hogy a szerszám minél tartósabb legyen, részben pedig az értékét növelendő, az acél vezetősín és a rézből öntött állító szerelvények mellett maga a tok is különleges fákból (rózsa, ében, paliszander, bukszus) készült, a távolságbeállító csavarokat pedig gyakran elefántcsont végződéssel díszítették.


J. A. Traut második szabadalmának rajza 1884.

A jórészt európai (elsősorban angol, német, holland) kultúrán kialakult amerikai asztalosság, ácsmesterség az óhaza szerszámait nemegyszer csak folyamatosan másolta, de a 19. század elejétől kezdett kialakulni a saját szellemiségű szerszámgyártás. Ennek lényege pedig a minél több funkció ellátása mellett a minél tartósabb kivitel.


Az 1876-os katalógusban megjelent No.48 és a továbbfejlesztett No.41

Az állíthatóság stabilitását pedig igyekeztek csavarokkal növelni.A szokványos fa alapanyag mellett már lassan nemcsak az állító, rögzítő- és segédelemek készültek fémből, hanem a teljes szerszám is.1854-ben Thomas D. Worral nyújtott be szabadalmat, melyben fa gyalutokba egy fém rögzítő készülék segítségével különböző méretű és profilú késeket lehetett cserélni és ezzel a módosított gyaluval több (árkoló, profilozó) funkciót lehetett kielégíteni.

Az 1856-ban módosított (és szintén szabadalmaztatott) gyalun már a talpak is cserélhetőek voltak, így valóban sok feladatra lehetett őket használni. Ennek már a szabadalmaztatott neve is a sok funkciót rögzítette (Multiform Molding Plane). Bár Európában már a XV. századtól kezdve készítettek teljesen fémből kovácsolt, majd öntött (főleg rézből) szerszámokat, de ezek mindössze minimális töredékét jelentették a fa szerszámoknak, melyeknek csak a kése, majd a forgácstörője, elővágója készült vasból, acélból.


A No. 45 részletei

Az első sorozatban gyártott, teljesen öntött acélból készült szerszámokat (jórészt gyalukat) a STANLEY Rule & Level Co. kezdte gyártani és forgalmazni. Az 1867-es katalógusban az addig csak mérőléceket (collstok) és vízmértékeket gyártó STANLEY az alkalmazásába vett Leonard Bailey szabadalmai alapján kezdte gyártani a mai napig szinte változatlan formában meglévő fémgyaluinak sokaságát.

A katalógusban bemutatott simító és eresztő gyaluk ma is alapját képezik egy faipari műhely kéziszerszámkészletének. A 150 éves múltú fémgyalukészítés sok tíz millió mester műhelyét gazdagította története során. Mindössze 3 év telt el az öntött fémgyaluk forgalmazása óta és 1870-ben a STANLEY elkezdte gyártani a Charles G. Miller által szabadalmaztatott kombinált csapozó, árkoló és simító gyalut.

A kor esztétikai szokásainak megfelelően a gyalutest két oldalát reneszánsz hangulatú növényi ornamentikával díszítették. A markolat rózsafából készült. A beépített acél vezetősínbe lehetett rögzíteni csavarokkal a simító gyalutalpat. A kések rögzítése, a mélységállító és a szélességi vezetőlap állítása csavarokkal történt. A 8 db cserélhető betétkéssel ellátott kombinált gyalut fadobozban forgalmazták.


Az 1909-es katalógus a továbbfejlesztett No.45-öst mutatja be

A katalógusban a No.41, majd módosított változatát a No. 42. számon lehetett megtalálni. A Justin A. Traut által szabadalmaztatott újabb típusú fémgyalura is csak 3 évet kellett várni.Az 1873 márciusában szabadalmi oltalmat kapott gyalut a STANLEY No. 46. alatt az 1874-es katalógusban, ennek módosított változatát a No. 47. alatt az 1876-os katalógusban jelentette meg először.

A szintén dekoratív kialakítású gyalu egyszerűbb, modernebb formatervével és fejleszthetőségével lett az alapja a később majd’ 90 évig gyártott legendás No. 45. 1875-ben C. G. Miller újabb kombinált gyalut, ezúttal csapozó és árkoló öntvénygyalut szabadalmaztatott, melyet a STANLEY szintén megvásárolt, majd gyártott No. 48, majd más késgarnitúrával No. 49. alatt.

Ennél a típusnál már háttérbe szorult a díszítés, mindössze a fémből öntött markolatot díszítette egy kis ornamentikus szalagminta. A következő szabadalom ismét J. A. Traut nevéhez fűződik. Az oltalom dátuma 1884. március 11. A STANLEY még ezen év végén megkezdte ennek a később a gyűjtők és használók körében legendássá vált gyalunak a gyártását.

A katalógusban a No. 45 számot kapta. Az 1960-as évekig közel 30 kisebb-nagyobb változtatással gyártották. A szabadalmat később több európai nagy szerszámgyártó cég megvásárolta, majd a mai napig van néhány gyártója. A No. 46-ból kifejlesztett, szépen dekorált öntvénytest rózsafa hátsó markolatot és rózsafából esztergált első markolatgombot kapott.


A No.45 felépítési rajza

A mélységi ütközővel, fő- és állítható mellékcsúszkával, valamint szintén állítható (szélességében és magasságában is) oldalvezetővel ellátott gyalu nagyon sok feladat elvégzésére alkalmas volt. A forgatható többélű és mélységében is állítható elővágó kések igazi újdonságnak számítottak. A készletben lévő több pár rúd segítségével a vezető akár 15 cm szélességig állítható volt.

A fadobozban forgalmazott gyaluhoz alapból 22 db kést szállítottak (szintén fadobozkában), amivel gyakorlatilag árkolni, csapolni lehetett, és számtalan profilt lehetett a lapok élébe gyalulni. A fejlesztések során az első markolatgomb később (kb. 1895-től) átkerült a gyalutest elejéről az oldalsó vezető elejére, ami által a gyalu biztosabb fogásúvá vált.

A cég tervezőcsapata a folyamatos fejlesztésekkel elérte, hogy 1909-ben már 41 db kést, több speciális vezetősínt és finoman szabályozható mélységi ütközőt szállítottak a gyaluval. Az 1880-as években komoly újításnak számított a STANLEY által bevezetett nikkelezett felületkezelés, amely a rezezett alap után került az öntvény szerszámokra.

A korábban szinte kizárólag fekete zománccal felületkezelt (japánozott) szerszámok után a nikkelezés nemcsak időjárásállóbbá tette ezeket a szerszámokat, hanem az esztétikai értéküket is növelte. A gyalu használatához szinte könyvméretű használati útmutatót mellékeltek, amely alapján egy ügyes asztalosmester legalább 8 különféle megmunkálást tudott végezni számtalan variációban. 

Folytatjuk.

A cikk a Magyar Asztalos 2017. novemberi számában jelent meg.
A lapra az alábbi linken fizethet elő: 

https://faipar.hu/magyar-asztalos-elofizetes
Heti hírlevelünkre itt iratkozhat fel: https://faipar.hu/hirlevelfeliratkozas

Kapcsolódó dokumentum:


kueloenleges-keziszerszamok-stanley-kombinacios-gyaluk


Tetszett a cikk?



hirdetés