Különleges kéziszerszámok - 2.

Az ember által legkorábban használt famegmunkáló eszközök kőből készültek. Az évezredek alatt kikristályosodott a tudás, hogy milyen kőből és technológiával, milyen méretű és kialakítású szerszámok a legalkalmasabbak egy-egy feladatra. Így a fák kivágásához, feldarabolásához, hasításához, fűrészeléséhez, véséséhez és felületi megmunkálásához is kialakítottak megfelelő kőszerszámokat. A cikk a Magyar Asztalos 2019. januári számában megjelent írás folytatása.


A Stanley No.1 – kicsi és tökéletes

Körülbelül 5000 évvel ezelőtt a fémek használatának bevezetése forradalmasította a fa megmunkálását is. Eleinte a réz, majd a bronz, végül a vas és acél jelentette a minőségi változásokat. A legkorábbi fémszerszámok jellemző kialakításait a kőszerszámoktól vették át, csak finomították azokat.

Az új anyagok új szerszámok létrejöttét is eredményezték. Így az alap szerszámkészlet (balta, bárd, kés, véső, szalu, fűrész) mellett létrejött a vonókés, a fémhegyű fúró, majd a vékonylapú keretesfűrész. Végül kb. időszámításunk előtt 300 körül a görögök kifejlesztették a gyalut.


Kovácsoltvas gyalucskák a XV. század végéről                                                                      Szép formájú miniatűr gyaluk a XVI. század közepéről

A rómaiak sok minden egyébbel együtt ezt is azonnal átvették, majd tovább is fejlesztették. A kisebb-nagyobb fa tokokat gyakran 2 cm vastag vastalppal látták el. Gyakran találnak szinte teljesen fémburkolattal ellátott gyalukat. Az időszámítás utáni II–IV. századból több tíz gyalukés, illetve töredékes, ritkán teljesen ép fémmel borított gyalu került elő elsősorban a germán és brit provinciák területéről, ahol a légiók teljes famegmunkáló műhelyekkel rendelkeztek.

Sajnálatos módon a Nyugatrómai Birodalom bukását követő közel ezer évből egyáltalán nem, vagy csak töredékesen maradtak meg famegmunkáló szerszámok. A XV. századi fémművesség, kovácsmesterség és a hozzá tartozó díszítő szakmák (vésnök, aranyozó) rendkívül magas művészi és technikai színvonalú tárgyakat hoztak létre. A legszebb ilyen jellegű munkák a szúró-vágó fegyverek, a páncélzatok, illetve az akkor már létező lőfegyverek.


A Nürnbergben készüllt 12,5 cm-es remekmű – 1570

A reneszánsz korszak idején a XV. századtól kezdtek elterjedni azok a díszesen faragott, intarziás bútorok, melyek már igen magas színvonalú szakmai tudást követeltek meg mind az asztalosoktól, mind a bútorgyártásban részt vevő egyéb szakmák képviselőitől. Az összetett, bonyolult felépítésű bútorok gyártása egyre több speciális szerszámot igényelt. A finom részletek kidolgozása sokszor kis méretű fűrészek, vésők, gyaluk készítését igényelte. Új, fából készült termékek jelentek meg, mint például az ékszeres ládikák, női kisbútorok, és nem utolsósorban a hangszerek.


Leonhard Danner másik műalkotása 1570-ből

A XVII. századtól a zenekultúra hatalmasat fejlődött. A királyi udvar szertartásai, az egyházi események, a bálok, a színházi előadások nagy zenekarokat igényeltek. Vonós és pengetős hangszerek új generációja jött létre híres hegedűkészítő mesterekkel (Amati, Guarnieri, Stradivari). A hangszerek gyártásához használt speciális szerszámkészletek egy része már teljes egészében fémből készült. Már a XV. században készült néhány teljesen vasból kovácsolt kis méretű gyalu, melyek alig tenyérnyi méretükből adódóan igen finom munkákhoz voltak használatosak.


Hangszerkészítő gyalu a XVIII. század végéről

Az 1570 körül készült, méltán világhírű 12–13 cm hosszúságú simító gyalucskák feltehetően Leonhard Danner nürnbergi ötvösmester műhelyében készültek. Az alig féltenyérnyi műremekek a korabeli kovács- és vésnöktechnika csúcsát jelentik. Az egyiket jellegzetes reneszánsz növényi ornamentika, a másikat vadászjelenetek díszítik. Ilyen finoman díszített gyaluk a későbbi időszakban is csak nagyon ritkán készültek.

A mai formákhoz hasonló letisztult fémgyaluk a Diderot és D’Alembert által szerkesztett Nagy Francia Enciklopédia lapjain a hangszerkészítő szerszámok között jelentek meg 1775 után. Ezeknél a szerszámoknál már nem a kovács-, vagy öntéstechnikai bravúr, vagy a díszítettség a jellemző, hanem a tapasztalati úton kialakult szinte tökéletes ergonómia és a professzionális használhatóság. A hangszerkészítő gyaluk kialakult formája gyakorlatilag a mai napig alig változott.


Weiss hegedűkészítő gyalukészlet a XIX. század végéről

A XIX. századi nagy építkezések, az ipari forradalom az élet minden területén robbanásszerű fejlődést eredményezett. Bár ez a fejlődés Európából indult, igazán látványos eredményeket az Egyesült Államokban produkált. A hatalmas arányú mennyiségi növekedés a faipart, a bútorgyártást is gyökeresen átalakította. A faipari kéziszerszámok (elsősorban angol gyökerekkel) egyre több szabadalmaztatott rögzítő- és állító fém alkatrészt kezdtek használni.

Az igazi áttörést az 1850-es években létrejött Stanley szerszámgyártó cég produkálta a ’60-as évek végén. A Leonard Bailey mérnök által tervezett és szabadalmaztatott, teljesen fémből öntött, precíziós megmunkálású gyalurendszer a teljes faipari kézi megmunkálást gyökeresen megújította. Néhány tíz év alatt több, mint 130-ra emelkedett a speciális anyagból öntött, jó minőségű acélkésekkel ellátott Stanley gyaluk száma.


A Francia Enciklopédia egy-egy lapja hegedűkészítő szerszámokkal

Mivel a Stanley növekvő sorrendben számozta szerszámait és ezt a rendszert az elmúlt több, mint 150 évben változatlanul hagyta, valamint az akkor kialakult szerszámkészlet egy jó részét a mai napig gyártja, így a használók és a gyűjtők által is jól beazonosíthatók ezek a típusok. A No. 1-től a No. 8-ig terjedő simító- és eresztő gyalukból készült a legtöbb, hiszen az asztalosság alapvető megmunkálásai ezekkel végezhetők.


Antik hangszerkészítő gyalukészlet rézből és ébenből

Számtalan újítás található ezeken a gyalukon: a jellegzetes alakú gyalutok, a ma már klasszikusnak számító fa markolat és markolatgomb, az állítható forgácsrés, a finoman, csavarral állítható késelőállás, a karral szabályozható késszög, valamint a gyorsrögzítő klipsz. 
A nyolc gyalu csak méreteiben tér el egymástól. A legkisebb mindössze alig 14,5 cm talphosszúságú, a legnagyobb pedig több, mint 60 cm hosszú és majd 6 kg súlyú. Ma jellemzően a No. 4-es a legtöbbet használt és a gyakorlatban legjobban bevált típus. Feltehetően ebből a gyaluból több tízmillió darabot gyártottak és forgalmaztak világszerte.


Csak 14 cm hosszú, mégis nagy tudású és gyönyörű a Chaplin No.1

A No. 1 1869-től 1943-ig készült, néhány apró finomítással. Mivel a mérete alig női tenyérnyi, a fogása sem kényelmes, a kése pedig mindössze 3 cm, így a sorozatból ez a darab szűnt meg először. A korlátozott használhatóság a gyűjtőket természetesen egyáltalán nem zavarja. A közel 75 évig gyártott gyalucska ez idő alatt 12 apró változtatáson esett át. Egy 1870–80 körüli, jó állapotú, eredeti dobozában lévő (esetleg számlával rendelkező) Stanley No. 1 a szerszámaukciók sztárja, és nemegyszer 3–4000 dollár is lehet a leütött végeredmény.


Magyar gyűjtői tulajdonban lévő Stanley No.1

Mivel több, mint 75 éve nem gyártják, így a fiatalabb példányok is jó pénzt érnek a szerszámgyűjtők piacán. A Stanley cég kb. 180 fajtájú gyaluja között jó néhány olyat is találunk, melyeket tudatosan a finom, aprólékos munkákhoz terveztek. Ezeket következő cikkemben fogom bemutatni.

A cikk a Magyar Asztalos 2019. februári számában jelent meg.
A lapra az alábbi linken fizethet elő: 

https://faipar.hu/magyar-asztalos-elofizetes
Heti hírlevelünkre itt iratkozhat fel: https://faipar.hu/hirlevelfeliratkozas

Kapcsolódó dokumentum:


miniatur-szerszamok-a-szakma-multjabol-es-jelenebol-2-resz-kulonleges-keziszerszamok


Tetszett a cikk?