Tiszta haszon


A porral járó fúrási munkáknak nem feltétlenül kell kényelmetlen, sőt egészségtelen következményekkel járnia. Ahhoz, hogy ezen a téren is teljesebb legyen a megelégedettség, bemutatunk néhány ügyes eszközt és készüléket – a porszívón kívül is.

A porral járó munkavégzések kapcsán mindenekelőtt az embert kell szem előtt tartani. Az egészségünk mindennél többet ér, nem javítható, tehát vigyáznunk kell rá! Ezt a munkavégzés közben is vegyük figyelembe. A por nem csupán megterhelő a szervezetünk számára, de kockázati tényezői is vannak. Ez az épületszerkezeti anyagok megmunkálásánál (például fúrásnál) keletkező porra különösen igaz, hiszen a ma hivatalosan forgalomba kerülő építőanyagok összetételének egészségre gyakorolt hatására jelenleg nincs rálátásunk.

A gyakorlatias szempontokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A munkát is jobb úgy végezni, hogy rend van körülöttünk – nem is beszélve a lakott élettérben szerteszét szóródó porról. Továbbá legyünk azzal is tisztában, hogy fúrás után az üregben maradt por, törmelék csökkenti a rögzítéshez használt dübel kihúzószilárdságát, hiszen ennek a pornak akár olyan hatása is lehet, mint az aszfaltra kiömlött homoknak. A port tehát el kell távolítani, amire számos módszer létezik – ezeket foglaljuk most össze.



A teljes cikk az előfizetőinknek érhető el.
Ha Ön már rendelkezik előfizetéssel a megtekintéshez kérjük, jelentkezzen be.
Szeretne előfizetni? Itt megteheti.