Mindenki tudja, mégis beszélnünk kell róla

A merülőfűrészek, csakúgy, mint minden körfűrész, hordoznak baleseti kockázatot. Röviden tekintsük át a főbb szabályokat, hogy ezeket a kockázatokat minimalizálhassuk.

A lónak is négy lába van, mégis megbotlik…

SZERSZÁMVÁLASZTÁS

Az adott feladatnak megfelelő körfűrészlapot válasszunk. Sok az univerzális lapok körüli misztérium, de ha igazán szeretnénk kihasználni gépünk tudását, vásároljuk meg azt a három–négy szerszámot, amire igazán szükségünk lesz. Természetes fa hossz- és keresztvágására lehetőleg két különböző lapot alkalmazzunk WZ fogalakkal. A hosszvágáshoz nagy fogüregű ritkább fogazás dukál, míg a keresztvágásokhoz a sűrűbb fogazású, kisebb fogüregű keményfémlapkás társait ajánlom. A különböző agglomerált lapoknál is ajánlott két lap beszerzése. Az egyiket precíz, tiszta vágásoknál használjuk alkalomszerűen, a másikat szabászathoz, vagy nem laminált, furnéros felületekre. Ezek negatív homlokszögűek is lehetnek. A lényeg, hogy a szerszámok élesek, egyenes futással rendelkezzenek.

SZERSZÁMCSERE

Szerszámcserénél a gépeket áramtalanítsuk. Vezetékest a konnektorból húzzuk ki, akkus gépekből az akkumulátort távolítsuk el. Még akkor is, ha van indításgátló a gépbe építve.

A szerszámcserével ne kapkodjunk – és ne hagyjuk félbe telefonálás, üzenet, vagy nem sürgős segítségnyújtás végett. Triviális, de a forgásirányra figyeljünk oda.

A másik gyakori probléma a tapasztalatlan szakembereknél, hogy amennyiben redukálógyűrű tartozik az adott szerszámhoz, azt rosszul helyezik el. Ekkor a lap imbolyoghat. Vagy elfelejtik a redukciót visszahelyezni és a körfűrészlap helyet vág magának a burkolatban. Mindegyik óriási rombolást tud végezni. A szorítócsavart minden esetben a forgásiránynak megfelelően kell lazítani! Ne tépjük meg a csavart. A mellékelt kulcsok hossza arányban van a szükséges meghúzási nyomaték értékével. Ne alkalmazzuk a nagyapáink félcolos csővel végzett biztos, ami biztos alapon történő meghúzásos módszerét, felesleges!


A világ első billenőbúrás körfűrésze…

HASÍTÓÉK KÉRDÉSE

Amennyiben a géphez tartozék a hasítóék, úgy azt ne szereljük le. Jellemző probléma, hogy a billenőbúrás körfűrészekről ezt a fontos biztonsági eszközt (még ha primitív is) eltávolítják. A legextrémebb esetben azért, mert merülőfűrészként szeretnék alkalmazni. Ebbe legalább egyszer mindenki belefut a munkája során. Feltételezhetően a merülőfűrészek gondolata is így született meg, de ne tegyük, nem biztonságos. Természetes fa vágásakor nem árt ékről gondoskodni.

A BILLENŐBÚRA KIIKTATÁSA

Nem egy esetben olvastam olyan baleseti jegyzőkönyvet, ahol a baleset nem következett volna be, ha a billenőbúra működött volna. Ne iktassuk ki, ne szereljük le és ellenőrizzük a működését! A burkolatlan szerszám eleve szabálytalan. A helyzetet súlyosbítja, ha az adott gép közös használatban van és a kollégák feltételezik a gép megfelelő műszaki állapotát.

VILLAMOS KÁBELEK SÉRÜLÉSE

A vezetékes gépek kábelei sérülhetnek. Anyagfáradás éppúgy előfordul, mint mechanikai okokból keletkező sérülés. Ez hibás működéshez (szakaszos indulás), súlyosabb esetben áramütéshez vezethet. A szigetelőszalagos megoldás még ideiglenesen sem megfelelő megoldás. A kábel cseréjét végeztessük szakemberrel, illetve ajánlott a gumiszigetelésű kábel alkalmazása. Ugyanígy a hosszabbítókra is érvényesek a fent leírtak. Annyi kiegészítéssel, hogy a hosszabbító minden esetben legyen teljesen letekerve a kábeldobról és az adott eszköz képes legyen a rácsatlakoztatott fogyasztókat megfelelő teljesítménnyel kiszolgálni. Vezetékes gép esetében a kábelt úgy kell elvezetni, hogy azt a gép ne legyen képes átvágni semmilyen körülmények között sem. Arról is meg kell győződni, hogy a kábel hossza ne akadályozza a végigvágást.

ANYAGRÖGZÍTÉS

Fűrészelés megkezdése előtt az anyagot minden esetben megfelelően rögzíteni kell. Nem megoldás egyedül a munkatársra bízni a rögzítést. A gép hatásvonala legyen akadálytalan.

ÉKSZEREK, FITYEGŐK, ÓRÁK

Bár sokan kétségbe vonják, hogy nem ajánlott órával a csuklón, jegygyűrűvel az ujjon dolgozni, mert ugye mi is történhet? A rémtörténetek valóságalapját könnyebb megkérdőjelezni, mint a holdra szállást, én mégis azt javasolnám, hogy ha lehet, munka közben ne viseljük ezeket. Akik továbbra is szkeptikusak, azoknak javaslom a „MedicalTalks” (@medicaltalks) Instagram-profilját. Rendkívül nyersen, de ugyanakkor korrekt módon töltenek fel esettanulmányokat és fotókat különböző balesetekről. Köztük van pár igazán gyomorforgató is, de ezeket figyelmeztetéssel is ellátják. Ezektől függetlenül a munkavédelmi ellenőrök se ajánlják ezen kiegészítők viselését a szakmánkban.

Összefoglalva nem ajánlott a következők viselése: karóra, gyűrűk, hosszú nyakláncok, karkötők, fesztiválszalagok (főleg a woodstocki), lenge, bő ruházat, nem összekötött hosszú haj, bizonyos testékszerek.

ELSZÍVÁS

Amennyiben lehetőségünk van helyi elszívás csatlakoztatására, úgy azt tegyük meg. Itt is érvényes az a szabály, hogy a porszívó gégecsövének akadálymentesen kell lekövetnie a vágás vonalát a fűrésszel.

TESTTARTÁS

Mint minden fizikai munkavégzésnél, itt is a testtartással megelőzhetünk rövidebb, vagy hosszabb távú egészségkárosodásokat. A lábak legyenek haránt állásban. Sok munkadarab megmunkálása esetén alkalmazzunk olyan munkamagasságot, ami görnyedésmentes munkavégzést tesz lehetővé. Az előtolást a testünkkel is támogassuk és enyhén dőljünk előre.

A műveletek megkezdésekor soha ne indítsuk el az anyagban a gépet. Ha már felvette a szerszám a fordulatot, finoman engedjük bele az anyagba és fokozatosan növeljük az előtolási sebességet az optimális mértékig, ami az anyagminőségtől, az anyag vastagságától és a kívánt felületi minőségtől is függ. Amennyiben van az adott gépen fordulatszám-állításra lehetőség, azt is állítsuk a megfelelő értékre. Lehetőség szerint mindkét kézzel tartsuk a gépet.

Sínrendszer alkalmazása esetén ügyeljünk arra, hogy a sín legalább a géptest hosszának ¾-én lógjon túl az anyag mindkét oldalán. Ellenkező esetben nem lesz pontos a kezdeti megvezetés, sőt károsíthatjuk a vezetőt.

EGYÉNI VÉDŐESZKÖZÖK ALKALMAZÁSA

Két fontos védelmi területet említenék. Ez a hallás- és látásvédelem. Ezek fontossága nem elhanyagolható. Bizonyos esetekben indokolt lehet a kézvédelem. Ilyenkor ajánlott a kézre védőkesztyűt húzni. Ehhez a lágyabb anyagú egy oldalon mártott kesztyűk alkalmazása az előnyös, amelyek méretben passzolnak a kézméretünkhöz.

Képek forrása:
www.popularmechanics.com
https://pikroll.com


Kapcsolódó dokumentum:


mindenki-tudja-megis-beszelnunk-kell-rola


Tetszett a cikk?