DeWalt DCW210P2-QW 18V excentercsiszoló

Sajnos, csak a februári lapzárta után érkezett meg szerkesztőségünkbe a DeWalt excentercsiszolója. Mivel e havi fő témánk a csiszolás, ezért ezen keretek között szeretném önöknek ezt a gépet bemutatni. Igazából éppen egy izgalmas projekt kellős közepébe csöppent a gép, így kaptunk is az alkalmon, hogy több aspektusból is kipróbáljuk.

ELSŐ BENYOMÁSOK, KEZELŐSZERVEK, ERGONÓMIA

A koffer erős és a szivacskivágások pontosak. Kinyitva olyan érzetet kelt, mintha egy bérgyilkos készülne fegyverének összeszerelésére. Két 5,0 Ah-s 18 V-os akkuval, gyorstöltővel, egy vagány porzsákkal és a gépvázzal nézünk szembe. Az akkuk töltöttsége egy egységen állt. Amíg a másik töltődött, még így is tudtam vele egy órát dolgozni. A gép ergonómiája kellemes. A közepes és nagykezűeknek tökéletesen illeszkedik a tenyerébe.


Egységbe szervezve

A gép markolatának elején található a porvédett bekapcsoló gomb és a fordulatszám-szabályozó. Ez utóbbin fokozatmentesen 8000–12.000 1/perces fordulatot tudunk beállítani. Megjegyzem, kell is, mert a gép harapós is tud lenni, de ez alkalmazásfüggő. Erre kitérek majd a későbbiekben.

Ami meglepő volt, az a nagyon mas - szív elszívó csonk kialakítása és a rugós porzsák, amely jó szolgálatot tesz, ha nincs külső porelszívónk. A zsák ürítése is megér egy misét. A porzsák nyílását megfogva elkezdjük pumpálni a hátulját és csak úgy lövell kifelé az összegyűjtött por. A szett így nagyon egyben van, bár a csiszolóanyagok számára némi tárolórekesz nem ártott volna. Külön öröm, hogy a töltőt lehet a falra szerelni.


Kényelmes markolatkialakítás és jó gumifelületek biztosítják a hosszú munkaidőt

BELBECS ÉS KÜLCSÍN

A csiszológép nagyon egyben van. Kapott egy kefementes motort, ami a tányért 2,6 milliméteres rezgőkörön forgatja. Ez meglehetősen nagy leválasztási teljesítményt tesz lehetővé. Ami meglepő volt, az a halk duruzsolás és a nagyon precíz egyenletes járása a csiszolótalpnak. Sajnos, a talp cseréje körülményes, de igazából szükségtelen is. Csak később fedeztem fel, hogy a talp mögött egy kis ékszíj található, ami elég nagy áttétellel egy ventilátort hajt, melyet az elszívó csonk mögé építettek. A gép akkus létére igencsak pormentesen dolgozik.


Talppal az anyagon. A kezelőszervek elhelyezése megfelelően kézre áll


A töltő hátulján megtalálható a falra rögzítést biztosító két fül

A talp tépőzára erős, jól tartja a SIA lapokat is. A gép súlypontja is kellemes, az akkumulátor elhelyezésének ellenére. A gépet talpon és akkun is pihentethetjük.


Jól látszik a talp mögött rejtőző masszív szíj

Apropó, pihentetés. A gép fékes, gyakorlatilag azonnal megáll a talp – és már fordíthatjuk is az anyagot. Súlya is megfelelő, nem mondanám sem nehéznek, sem könnyűnek. Munkavégzés során bőven elegendő csak terelgetni a gépet ide-oda. És pont ez a nagyszerű a 125-ös talpméretben. Annyira precízen lehet vele éleket elvenni, vagy kisebb gömbölyítéseket, fózolásokat csiklandozni, hogy aki nem próbálta, mert „kicsi”, annak csak ajánlani tudom.

KONKLÚZIÓK

A 125 milliméteres excentercsiszolók nem igazán voltak a kedvenceim, főleg helyszíni szerelésekre vittük őket magunkkal. A gép akkumulátorral 1604 gramm és könnyedén lehet vele dolgozni. Vibráció alig van. Nem ez az első akkus 125-ös excenter a kezeim között, de gyakorlatilag felváltva használtuk, s persze dugdostuk egymás elől, mert jó. 160-as gerenda, vagy vágódeszka, esetleg intarzia sem okoz problémát. Az 5,0 Ah-s akkuval több órát is vígan kibír, kisebb technikai szünetekkel.

Akár kisebb hibák visszacsiszolására is remekül használható, mivel kompakt „jószágról” van szó.

Nekem az akkumulátorral akadtak kisebb gondjaim. A töltöttség kijelzőjét kicsit elavultnak találtam. Három LED ad visszajelzést a töltöttségi állapotról, de csak amíg nyomjuk a gombot. Nem nagy probléma, csak nem ez a megszokott. A töltő egyébként parádés gyorsasággal „löki” az ampert az akkuba. A vezeték nélküli csiszolás nagyon megkönnyíti a munkát. Hála a jó porgyűjtésnek, nem okoz gondot egy 6–8 méteres anyag csiszolása. Amennyiben porelszívót szeretnénk csatlakoztatni, készüljünk fel arra, hogy a DeWalt saját csatlakozóját kell használnunk, vagy adaptereznünk kell.


Az akkun is megáll, de a porzsák ebben az esetben le kell lógjon a munkaasztalról

Akár kisebb hibák visszacsiszolására is remekül használható, mivel kompakt „jószágról” van szó. Összességében egy remek konstrukciójú, nagyon széleskörűen alkalmazható gépet próbálhattunk ki, amely akár műhelyben, akár külső helyszíne(ke)n is remekül megállja a helyét.

A bemutatóra a gépeket és eszközöket a Stanley Black and Decker Hungary Kft. bocsájtotta a rendelkezésünkre. Köszönjük a segítőkész együttműködést.


Kapcsolódó dokumentum:


dewalt-dcw210p2-qw-18v-excentercsiszolo


Tetszett a cikk?