Mobil elszívókkal kapcsolatban felmerülő kérdések és válaszok

Kis- és középvállalkozások, de akár hobbisták is gyakran választják a zsákos, vagy mobil elszívókat. Nyilván a költséghatékonyság az egyik kiváltó ok, de az előnyök mellett vannak árnyoldalai is ezen berendezéseknek. Nem szeretnék túlzottan mély tudományos okfejtésekbe bocsátkozni, csak amenynyire számunkra fontos. Igaz, aki fával dolgozik, napi szinten a legkomplexebb tudományt űzi, az asztalosságot. Nézzük, hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet a jelenlegi, vagy a jövőbeli elszívóinkból!

ELŐNYÖK ÉS HÁTRÁNYOK

A mobil elszívók népszerűsége és létjogosultsága több okra vezethető vissza. Az egyik nyilvánvalóan az áruk és a lassú elavulás. Karbantartásuk egyszerű. Célszerű ellenőrizni a ventilátorlapátok állapotát. Megfelelő darabfogó esetén a lapáttörés, csorbulás elkerülhető. A szűrőzsák már gyakoribb ellenőrzésre szorul. A szakadások ritkák, de a finompor eltelítheti – és ezt orvosolni kell. A szokásos porolás csak átmeneti megoldás. Két-három hetente célszerű kimosni ezeket, amit könnyű mondani, de annál körülményesebb kivitelezni. Előfordult már, hogy a zsákból 10–15 kg port sikerült egy rázással eltávolítani. Valakik nagynyomású mosóval tisztítják, ami pormentes megoldás, de óvatosan kell eljárni, mert az erős vízsugár roncsolhatja a szövet szerkezetét. Célszerű tartalék szűrőt beszerezni, hogy a tisztítás alatt se kelljen mellőzni az elszívást.

A zsákcserét egyébként a FELDER AF szériás elszívókon nagyon ötletesen alakították ki. Nem a szokásos hengeres felületre kell bajonettel vagy spaniferrel rögzíteni a zsákot, hanem egy lenyíló kerettel, ami gyakorlatilag érzéketlen a zsák kerületére.

A népszerűségük másik oka, hogy elnevezésükből adódóan bárhová magunkkal hurcolhatjuk. Egy műhely költöztetésekor ez egy roppant előnyös tulajdonság a központi elszívókkal szemben, melyek bontása, majd újratelepítése nem annyira egyszerű. Van még egy előnyös tulajdonságuk a mobil elszívóknak, ami az előzőekből következik – és ez a rugalmasság. Egy műhely életében időről időre bekövetkezik az átszervezés. Az új gépek jönnek, a régiek mennek, vagy csak áthelyezésre kerülnek. Ilyenkor csupán arrébb kell helyezni az elszívókat és minden megy tovább.

A harmadik, hogy az elszívott és megtisztított levegő a műhely légterében marad. Ez egyúttal a műhely hőháztartására is jótékonyan fejti ki hatását télen, de nyáron már olykor növeli a hőérzetet.

Hátrányuk is van. Egyfelől, helyet foglalnak el abból a térből, ami sosem elegendő. A zsákok ürítése kissé körülményes, porral jár. Ha elhanyagoljuk a zsákok takarítását, azok feltelnek a szűrőzsákokig és ezért csökken a hatásfok. A műanyag zsákok kiszakadhatnak és kiszóródik a forgács.

Növelik a zajterhelést. Ritkán indulnak automatikusan, ha több gépet is kiszolgál egy adott elszívó (nem megoldhatatlan probléma). És nem is állnak le automatikusan…

A MOBIL ELSZÍVÓK KIVÁLASZTÁSÁNAK SZEMPONTJAI

Az első dolog, amire fel kell hívni a figyelmet, az a teljesítmény. Nem kifejezetten a meghajtómotor teljesítményére gondolok, de az is fontos. Sokkal inkább a szállított légmennyiség az első sarokpontunk. Ez, illetve a ventilátor által létrehozott nyomáskülönbség fogja az adott elszívó alkalmazhatóságát meg-atározni. Vegyünk egy egyszerű példát. Normál körfűrészgéptől szeretnénk az alsó burkolaton keresztül „portalanítani”. A szerszám 300 mm átmérőjű, az elszívóburkolat átmérője 125 mm. Milyen elszívót válasszunk?

LÉGMENNYISÉG

Az elszívandó légmennyiség meghatározása a gépre jellemző viszonyszámokkal kezdődik. Körfűrésznél ez az érték 1,4–1,7 m3/h szorozzuk meg a szerszámátmérővel (mm). A viszonyszám kiválasztása sok mindentől függ. Leegyszerűsítve: adott idő alatt mennyi forgács keletkezik. Ez függ a szerszám vastagságától, a fogüreg méretétől, a fogszámtól, az alapanyagtól, a forgácsolási sebességtől, de még a szerszám állapotától és az általa keltett légörvényektől is (még szerencse, hogy nem leszek túl tudományos). Középértékkel számolva V=1,5x300= 450 m3/h-t kapunk.

Ez jó hír, hiszen nem tűnik valami soknak, kényelmesen dőlhetünk a karosszékbe. Van azonban egy fontos részlet: „az elszívóernyő méretétől függően”. Ez áttételesen minden gép elszívóburkolatára érvényes. Kevés olyan gép van, melynek a burkolatát aerodinamikai szempontokat figyelembe véve tervezik. Leginkább minden más tényezőt vesznek figyelembe, a többit majd az elszívó és az asztalos megoldja. Ha nem, „akkor majd azt mondjuk, hogy gyenge az elszívó”, ezzel új piacot teremtünk. Persze kicsit kisarkítom, de az elszívóburkolat kialakításán rengeteg múlik. A szerszámcserén és a munkabiztonságon kívül az elszívás hatásfoka is. Ezért mindig kicsit túlméretezünk. Nem ritka az 1500 m3/h érték. Persze van olyan gépgyártó, aki nem spórolja el a számításokat és közli is az értékeket. Ez egy bizalomgerjesztő dolog. Remélhetőleg más apróságot is gondosan méreteztek.

LÉGSEBESSÉG

A méretezés másik fontos összetevője a légsebesség meghatározása. Ehhez is van egy „csinos” táblázat, de ez továbbra is inkább irányszámokat közöl.

Minimális légsebességek:

• facsiszolatpor 15–16 m/s,
• fűrészpor (légszáraz) 16–17 m/s,
• fűrészpor (nedves) 17–20 m/s,
• gyaluforgács 17–18 m/s,
• darabos forgács, apríték 20–25 m/s,
• lakkcsiszolatpor 22–25 m/s.

Látszik, hogy a fa nedvessége és a szemcsék alakisága is szerepet játszik történetünkben. Mivel látszólag kicsik az eltérések, meg kell jegyeznem, hogy 1 m/s, átszámolva 3,6 km/h. Vagyis akár hisszük, akár nem, a csiszolatpor túllépi a lakott területen belüli sebességhatárt! És ez csak a kezdet. Persze a csővezetékben már más lesz a szituáció. Képletek is vannak bőséggel, de azokat most mellőzni leszünk kénytelenek. A következő hiba, amit mindenki elkövet, az pont a sebességekből adódik.

Mi lesz a közös nevező a légsebesség és a légmennyiség között? A csővezeték felülete. Fontos, hogy nem az átmérője! Maradva az előző példánál: a körfűrészünk gyári elszívandó légmennyisége a legnagyobb körfűrészlap mellett 1200 m3/h. A keletkező fűrészport 17 m/s sebességgel szeretnénk elszállítani. A sebességet át kell váltanunk m/h-ra, ami:

Ami azt jelenti, hogy cirka 160 milliméteres csőre van szükségünk (a számolt érték nyilván a belső átmérőre értendő. Ha az acélcső 1 milliméteres falvastagságú, akkor pont megfelelő).

Nézzük meg, hogyan alakul a csövünk átmérője, ha az elszívandó légmennyiséget csökkentjük 750 m3/h-ra, de a sebességhez nem nyúlunk.

Tehát megközelítőleg 125 milliméteres átmérőjű csővel működünk. Jól látszik, hogy nem tudunk büntetlenül a csőátmérőkkel játszani. Ha a légsebességhez nem „nyúlunk”, akkor a csőátmérőket csökkentve egyre kevesebb lesz az a légmen - nyiség, amit el tudunk szállítani. Viszont ez a mobil elszívóknál nem jellemző, mivel a légmennyiség és a csőátmérő adott (csatlakozó). Normál esetben a méretezés a gépek oldaláról kezdődik, s most a nyomásesésre külön nem térünk ki. Nagyon fontos, hogy ami az ipari porszívók esetében működik, nevezetesen a kis csőátmérővel párosuló jó elszívási teljesítmény, az a nagy testvéreknél nem fog. Legalábbis nem úgy, hogy a 125-ös csövet hirtelen lefalazzuk és összekötjük egy 32 milliméteressel. Ezt csak fokozatos szűkítéssel lehet megvalósítani.

Mobil elszívó ventilátoránál adott a légmennyiség és a csőátmérő. A kettőből tudunk légsebességet számolni. Mielőtt ezt megtennénk, tudnunk kell, hogy nagy számértéket fogunk kapni. Ez azért lesz izgalmas, mert egyetlen gépre kötve nem igazán számít. Működni fog. Azonban több gépre csatlakoztatva már komoly anomáliákkal fogunk szembenézni. Nem lesz egyenletes az elszívási teljesítményünk. Ezért szokás különböző elzárókat elhelyezni.

Élzárók műanyagból

Ezek csupán a fizikai jellemzők. A mobil elszívók konstrukciói látszólag egyformák, de ez közel sincs így. A legapróbb műszaki kialakítás is javíthatja, vagy csökkentheti a hatásfokot.

GÉPEK, ELSZÍVÓK KAPCSOLATA

A mobil elszívók többsége legalább két csatlakozót kap. Így akár két gépet is ráköthetünk egyidejűleg. Ez igaz is, de lehetőleg azonos átmérőjű és elszívandó légmen - nyiségűt. Fontos kitétel, hogy a flexibilis csövek hossza is azonos legyen. Itt is ügyelni kell arra, hogy bár a flexibilis csövek alkalmazása kényelmes, ezek hosszúsága egyúttal elszívási teljesítmény csökkenéssel is párosul, tehát óvatosan a méretekkel.

Van olyan szituáció, amikor ez nem megoldható, mivel a gépek távol esnek egymástól. Ilyenkor kerülnek elő a dugók, zsaluk, elzárók, amikkel átmenetileg növelhetjük az elszívás hatásfokát, de a két gép együttes használatakor valamelyik ezt megsínyli. A két csatlakoztatási lehetőség egyébként nem feltétlenül jelenti, hogy két, autonóm gépre lehet csatlakoztatni. Sok olyan gépünk lehet, amely két elszívóburkolattal rendelkezik. Körfűrészek, marógépek, szalagfűrészek stb. A probléma akkor van, ha ezek csatlakoztatási pontjai eltérő átmérőjűek. Ilyenkor a megfelelő kialakítású (nem hirtelen szűkülő) szűkítőidomokat alkalmazzuk.

A híres nadrágidom

Méretezett szűkítőidom

ÉPÍTSÜNK KÖZPONTI ELSZÍVÓT

Elöljáróban annyit ki kell jelenteni, hogy sosem, vagy csak nagyon ritkán fogunk tudni teljes értékű központi elszívást elérni ily módon. Egy mobil elszívóra általában két gép a maximálisan ráköthető, de ez is a légmennyiség és a csőkeresztmetszet függvénye. Keresztmetszetet írok, de már a számításoknál is látszott, hogy valójában felületről van szó. Nemegyszer látok olyan „csőosztót”, melyeknél a gép oldali összfelület akár kétszer nagyobb, mint a szívóoldali. Persze működik, de a gépek alatt így is áll a forgács. Tehát amit célként kitűzhetünk, hogy egy, vagy két nagyobb teljesítményű (légmennyiségi értéket tekintve 3000–6000 m3/h) elszívót fixen telepítünk a műhely egyik részén. Van, ahol külön helyiségbe száműzik az elszívót és egy nagy méretű további szűrőn keresztül engedik vissza az elszívott levegőt. Ez egy elegáns megoldás, kérdés: van-e rá lehetőségünk?

CSÖVEZZÜNK

A következő lépés a csőhálózat megtervezése. Itt egy nagyon komoly döntést kell hoznunk. A dilemma tárgya az acél és a műanyag csatája. Az acélcsövek adják a legjobb paramétereket, viszont drágák, kicsit körülményes is lehet velük a munka. Cserébe kapunk méretezett szűkítőket, megfelelő íveket és nem fog sztatikusan feltöltődni.

A legtöbb esetben ezt a megoldást ignorálják, helyette a jó öreg PVC lefolyócsövek adta lehetőségeket igyekeznek becsempészni a műhelybe. Jó hír, hogy működik, de a hatóságok nem feltétlen fognak ennek örülni. Tűz esetén a PVC több szempontból sem viselkedik barát módjára. Sokan most biztos dührohamot kapnak, hogy egy szakmai újság hasábjain olyan megoldásról írok, ami nem mindenki számára elfogadható. Itt jegyzem meg, hogy sem a gyorshajtás, sem a hasítóék mellőzése nem elfogadott, mégis megtörténik mindegyik. Jobb, ha tudjuk, mire vállalkozunk, ha esetleg egy gyenge pillanatunkban erre vetemedünk. Ettől függetlenül nagyon sok helyen alkalmazzák ezt a megoldást, mert könnyű a telepítésük. Sőt, láttam már vegyes rendszert is, ahol az acélcsövek domináltak, de pár leágazás műanyag volt. Főleg a narancssárga, úgynevezett KG PVC (kunststoffgrundwasserrohr PVC) csöveket, idomokat tudjuk megvásárolni, mivel 110 mm felett már ezek a dominánsak.

Leszerelt, új gazdára váró acélcsövek és idomok

SZERELÉSI SZEMPONTOK

A csövek 0,5, 1, 2 és 3 méteres hosszban kaphatók. Két átmérőt érdemes alkalmazni, a 160 és a 125 milliméterest. Ezek egyébként megegyeznek a szabvány csőátmérőkkel, tehát lesz átjárhatóság az acélcsövek világába. Kicsit tákolni kell, ez igaz. Főleg gerincvezetéket és leágazásokat fogunk tudni kiépíteni – és az egyidejűség maximum két gépre korlátozódik. Van egy íratlan szabály, mely szerint a kimenő oldal felülete nem lehet nagyobb a becsatlakozó felületek összegénél. Ezt nehéz betartani, mert a 160-as cső (20.106 mm2 ), elvileg összesen két 110-es csőre ágaztatható le, mivel a bruttó felülete 9503 mm2. A saját és mások műhelyében tapasztaltak alapján, legtöbbször gond nélkül üzemeltethető lapszabász körfűrész és egyengető gyalugép, vagy asztalos marógép közül a kettő kombinációja. Ha nagyobb a forgácsleválasztás, akkor viszont elzárókat kell a rendszerbe építeni, amin kicsit dolgozni kell, de megéri. Sajnos ezek manuálisan működtethetők. A kombinált 400- as gyalugépeknél az egyengetés közben nyugodtan lehet fűrészgépet alkalmazni, de vastagolásnál már elzárót kell használni.

A gépek sorrendjével is lehet kicsit játszani, ha mód van rá. A gerincvezetékbe az elszívóhoz legközelebb helyezzük el a nagyobb légmennyiséget igénylő gépeket és a végére a kisebbeket.

Itt kicsit sérülnek az elvek…

Az ívekre és elágazásokra kell nagyon figyelni, mivel itt nagyok lehetnek a veszteségek. Az ívek középvonalának sugara nem lehet kisebb (acélcsövekre érvényes), mint R=2xD, ahol a „D” a csőátmérő. Egy 160-as csőnél ez 320 milliméteres sugarú idomot ad, ami PVC-ből nem létezik, mivel nem erre lett kitalálva. Viszont a 90 fokos idomot helyettesíthetjük 45, 30 fokos idomokból, igaz drágább lesz, de megéri, mert az ütközési ellenállás kisebb lesz. A „T” elágazások kerülendők (felejtsük is el, maximum tisztítónyílásnak alkalmas), helyettük az „Y” elágazások a javasoltak. Itt egyből a szűkítés is viszonylagosan jól kivitelezhető. Az egyenes szűkítőket inkább acéltársaikkal oldjuk meg, sokkal finomabban teszik a dolgukat. Sajnos az úgynevezett nadrágidomokat nélkülöznünk kell, a lefolyóknál ez a fogalom nem létezik, ott nincs rájuk szükség. Törekedni kell a legkevesebb „kanyar” alkalmazására és a legrövidebb csővezeték kialakítására. A csövekhez gumis bilincsek beszerezhetők és a plafonra rögzíthetők. A szigetelő gumigyűrűket felejtsük el, mert ekkora átmérőnél már az összeszerelés is egy kínszenvedés, bármilyen kenőszappant is használunk. Helyette utólagos külső szigetelés a javasolt. Ez a későbbi átépítésnél fontos lesz.

Az utolsó probléma a sztatikus feltöltődés. A tapasztalat az, hogy nem annyira vészes és én egyáltalán nem is foglalkoztam a dologgal. Tény, hogy pár év alatt a finom szálló port magához vonzza, ami valahol jó, mert nem száll tovább. De takarítani kell, mert tűzveszélyes! A gerincvezetéket a porelszívóhoz viszonylag rövid, maximum egyméteres flexibilis csővel csatlakoztassuk. Ehhez sokszor átmeneti idomot kell készíttetnünk. Talán érezhető, hogy ez nem egy teljes értékű központi elszívó. Több gépet egy időben nem tudunk használni teljes kapacitásnál. A csövek méretei nem olyan szabadon választhatók, mint az acéltársaiknál. A tűzvédelmi csappantyú sem beépíthető (én eleve csiszoláshoz külön mobil elszívót alkalmazok). A zsákok ürítése is ránk vár.

VEZÉRLÉS

Mobil elszívók elszeparálása azzal is jár, hogy meg kell oldanunk annak műhelyből történő indítását. Erre van vezetékes és vezeték nélküli megoldás. Mindenképpen villanyszerelő végezze a bekötést, de egy kis segítséget szeretnék adni ezzel kapcsolatban. A vezeték nélküli kibe kapcsoláshoz be kell szereznünk egy távirányítható konnektort és egy megfelelő teljesítményű 230 voltos mágneskapcsolót. A koncepció az, hogy a mágneskapcsoló behúzó tekercsére kell bekötni a távvezérelhető dugaljba helyezett villásdugóból induló vezetékeket. Ezt a vezetékezést ki kell építeni. Innentől kezdve a távirányítót az adott munkaállomáshoz visszük és vezérelhetjük az elszívónkat. Ajánlott olyan dugaljat vásárolni, amelyen van manuális indítás is, mivel a távirányító érdekes helyekre tud elbújni. A megoldás előnye továbbá, hogy áramszünet esetén a dugalj elektronikája nem enged áramot a csatlakoztatott fogyasztóra.

A másik megoldás, hogy a gépek közelébe billenőkapcsolókat telepítünk, kiépítjük a vezetékezést és impulzusrelével működtetjük a mágneskapcsolót. Ez utóbbinál a távirányító nem fog elveszni. Gépek áthelyezésénél az egész vezetékezést újra kell gondolni, ami eleve elég macerás is lehet.

Ne feledjük, az elszívásnak fontos szerepe van a műhelyünk mindennapjaiban. Munka-egészségügyi, munkabiztonsági szerepe is kimagasló. Ezért szánnunk kell időt a megfelelő rendszer kiválasztására és kiépítésére.

Forrás:
https://www.dobrestroje.cz/
https://kentech.hu/
https://kjauktion.dk
https://www.nive.hu
https://toolmonger.com
https://www.woodmagazine.com
thewoodnerd.com

Kapcsolódó dokumentum:

Tetszett a cikk?