Akkus leszabó- és gérvágó fűrész

Tapasztalataim szerint az akkumulátoros gépek továbbra is megosztják a szakmákat. Lényegében mindegy, hogy burkoló, gépész, vagy asztalos, van bennünk egy kis félsz, hogy cserbenhagy a technika, vagy nem elég erős. Ilyenkor a polgári légi közlekedés és a villanyautózás ugrik be. 120 éve még nem sok jövőt jósoltak a repülőgépeknek. A Wright fivérek – Orville Wright és Wilbur Wright – 1903. december 3-i első négy repülése egy korszak kezdete volt. A XXI. század elején pedig közel annyi űrrakétát lőttek ki, mint addig összesen – és a nagy űrkutatási hivatalok mellett megjelentek a kisebb magáncégek, melyek úgy szórják fel a kisebb műholdakat, mint újévi örömtől (is) ittas emberek a konfettit. És akkor az elektromos autók térhódításáról nem is merek írni. Felvetődhet, hogy megfelelő technológiai és gyártási tapasztalattal rendelkező K+F gyártók gépeinek megbízhatósága, ereje, nyomatéka miért kérdéses? Részben erre ad választ ez a cikk, ami a Bosch eddigi legerősebb meghajtását kapta, a korábban már többszörösen bizonyított konstrukcióval karöltve.

A Bosch-nak már volt tapasztalata akkumulátoros gérfűrésszel. Ez volt a GCM 8 SDE, ami egy igazi mindenes a kategóriájában. Erős, takarékos, és ami nagyon fontos, hogy könnyen hordozható is egyben. A műhelyemben szintén megtalálhatóak a 216, 254 és 305-ös átmérőjű gérfűrészek. Sokat dilemmáztam, hogy melyik lenne az az univerzális méret és kapacitás, ami megfelel az igényeimnek, de sajnos nem találtam meg a legmegfelelőbbet… Egészen a Bosch GCM 12 GDL leszabó és gérvágó fűrész megjelenéséig. Csakhogy ez a gép meglehetősen nagy és nehéz, az ember nem szereti helyszínre cipelni. Legyünk őszinték. Senki sem szeret egy 32 kg-os gépet magával vinni, ha nem muszáj. Teltek az évek és jöttek a vezetéktelenített masinák. Sokunk a felsőmarókat célozta meg, mint titkos álmot, de kaptunk asztali körfűrészeket, vésőkalapácsot és még ki tudja, mi mindent. De a nagy kapacitású „ácskodásra” is alkalmas gép hiányzott a palettáról. Eddig!

Az egyik legérdekesebb része a fűrésznek a csuklós vonómechanizmus, ami abszolút gondozásmentes és precíz munkavégzést biztosító konstrukció.

A Bosch fejlesztett egy 2000 wattos vezetékes géppel egyenértékű BITURBO Brushless-motort, összeházasította a nagy teljesítményű és intelligens ProCore akkumulátortechnológiával – és piacra dobta a GCM 18V-305 GDC leszabó és gérvágó fűrészt. Jelenleg egy futó projektem keretében volt alkalmam csaknem folyamatosan 30 órát dolgozni a géppel. Jöjjenek a tapasztalatok, vágjunk bele!


Minden egy helyen a megfelelő szögválasztáshoz

FELÉPÍTÉS, KEZELŐSZERVEK

Izmosabb keresztmetszetek megmunkálásakor válik fontossá a 305 mm-es szerszámátmérő, és ezt a piacon kevés gyártó tudja. Ráadásul az új gép minden korábbi bevált megoldást örökölt a vezetékes testvérétől, ami miatt erős „dezsavűnk” lehet. A Bosch, amikor megjelent a vezetékes nagykapacitású gérfűrészével, sokak érdeklődését felkeltette.


A csuklós mechanizmus összezárt és teljesen nyitott állapotban

Ennek egyik oka a csuklós „szán” megalkotása és a helytakarékos üzemeltetés volt, az ergonómiáról már nem is szólva. Mindent tudott, amit a kisebb konkurens társai, csak más műszaki megoldásokkal és kellemesen egyszerűen. Egy igazán jó alternatíva volt (mindmáig az egyébként), minden szempontból. A motoron kívül gyakorlatilag a régi és az új gép teljesen megegyezik. Súlyban van különbség, illetve egy kezelőszervet áthelyeztek. Az egyik legérdekesebb része a fűrésznek a csuklós vonómechanizmus, ami abszolút gondozásmentes és precíz munkavégzést biztosító konstrukció. Lehetővé teszi, hogy a gépet a falnak tolhassuk. Ez sok lineáris csapággyal szerelt gépnél jellemzően probléma. Műhelyben ugyanúgy, mint a furgonba pakolásnál. A fűrész fix pozíciójából történő kimozdításához egy kis kapcsolót kell felbillentenünk. Érdekesség, hogy kihúzott állapotban is rögzíthető a fűrész. A megszokott csavaros megoldáshoz képest ez lényegesen gyorsabban hozható működésbe. Sokszor jártunk már úgy, hogy munkatársunk rögzítette a mozgatást és nekünk a munkadarab elmozdulása nélkül kellett a csavart oldanunk – meglehetősen idegesítő helyzetet teremtve ezzel. Mint amikor a csavarbehajtót állítja valaki parkoló üzembe és úgy adja fel az állásra, miközben éppen ráfeszülünk a csavar behajtására, de a kapcsolót nem tudjuk meghúzni a működéshez…

A szög alatti vágásokra sem lehet panaszunk. Gérbe 520 bal és 600 jobb, függőlegesen 470-ot tudunk mindkét irányban állítani. Természetesen a dedikált nevezetes szögek is helyet kaptak a gépen. A függőleges állításhoz nem kell a gép mögött matatnunk. Minden beállítást elérünk a gép elülső részén. Igaz, az oldáshoz nagy bátorság és a megszokottnál nagyobb erő szükséges. Ez elsőre azt az érzetet kelti, mintha valamit eltörnénk, de megnyugtatok mindenkit, a rendszer erős, csak az agyunk nehezen fogadja el, hogy az amúgy piros kart a megszokottnál sokkal erőteljesebben kell felfelé húznunk. Ugyanez igaz a szögtartomány kiválasztására. A forgóasztal nyúlványának jobb oldalán kapott helyet egy háromállású váltókapcsoló. Ennek segítségével terjeszthetjük ki a 45 fokos alapdőlést 47 fokra, mindkét irányba. Kiváló megoldás, mely gyors és pontos állítást tesz lehetővé. A forgáspontnál egy kis kart is találunk, amivel dedikált pontok is elérhetők. Sajnos a szögértékek kis jelölést kaptak, de így is jól állíthatók.


Mélységhatároló


Az asztalhosszabbítóval ennél nagyobbra növelhetjük a munkaterületet

A szög alatti vágásokra sem lehet panaszunk. Gérbe 520 bal és 600 jobb, függőlegesen 470-ot tudunk mindkét irányban állítani. Természetesen a dedikált nevezetes szögek is helyet kaptak a gépen.

Természetesen kapunk mélységhatárolót is, ami sokszor életmentő, ha egy gyors bemetszést kell készítenünk az anyag átvágása nélkül. Ez a kezelőszerv a vezetékeshez képest átkerült a bal oldalra.


Leszerelt steller és a munkadarab-rögzítő


Kontrollpanel és a kapcsolók, melyek működése határozott, mégis könnyed.


Szerelőkulcs és szerszám nélküli lapcseréhez mellékelt rögzítőcsavar

HASZNOS APRÓSÁGOK

A gépasztal rendelkezik kihúzható nagyobbító felülettel. Ezt egy piros kar 90 fokos elfordításával érhetjük el. A steller is széthúzható, sőt el is távolítható. A tervezők gondoltak a rendetlen munkatársakra is, és egy biztosító sodronnyal elválaszthatatlanul rögzítették a gépasztalhoz. Az anyagleszorító sem esett át változáson. Pedig ez az a terület a gépgyártóknál, ahol lenne mit fejlődni. Funkcióját ellátja, de lassú, s ezért inkább nem használja a kutya sem. Egy excenteres megoldás sokkal hatékonyabb lenne és a biztonságos munkavégzés egyik alappillérévé válna. Bízom benne, hogy imám meghallgatásra talál és a „face liftnél” már elérhető lesz egy ilyen leszorító. Merthogy a Bosch idővel áttervezi, racionalizálja a termékeit. A géptesten helyet kapott egy szerelőkulcs és egy szerszám nélkül alkalmazható felfogatócsavar is. Ezzel a körfűrészlap cseréje gyorsabbá válik. A körfűrészlapra sem lehet panaszunk. Egy 2,2 mm-es vágásrésű, 60 fogas WZ lappal érkezik a gép, ami a legtöbb műveletre tökéletes.


A körfűrészlap adatai

A körfűrészlapra sem lehet panaszunk. Egy 2,2 mm-es vágásrésű, 60 fogas WZ lappal érkezik a gép, ami a legtöbb műveletre tökéletes.

A kétoldali lézer mellett egy kisebb fényerejű LED tárgymegvilágítást is kapott a gép. A lézer szabadban nyár végi verőfényben nem látható, de eddig egy olyan gérfűrésszel sem találkoztam, amelynél ez működött volna. Viszont a védőburkolat és a fűrészlap közelítése nagy összhangban van. Ezért ilyen esetekben könnyen lehet a jelölést a lap széléhez igazítani. A kapcsoló egy biztonsági reteszelést kapott. Figyelmesség a gyártótól, hogy a retesz két irányban is működik, ezért nem kell memorizálni, hogy jobb vagy bal, ki milyen lábbal kelt fel, azt lehet alkalmazni. A lézer és a világítás automatikusan kapcsolódik be és le. Előbbihez csak a kapcsolót kell kicsit benyomnunk, akár a reteszelés elhagyása nélkül. Ekkor egy kis kontrollpanel is életre kell, ahogyan ezt a Bosch-tól megszoktuk: az akkumulátor töltöttségét és a fordulatszámhoz tartozó számot láthatjuk. Túlmelegedésnél, vagy hiba esetén külön piktogram fog minket tájékoztatni. Három fordulatszámot és egy ECO üzemmódot érhetünk el. A fordulatszámokat 2.550–4.000 ford./perc tartományban változtathatjuk.


A fekete „tányér” alatt lapul a kommunikációs egység


Bosch Toolbox applikáció

A MEGHAJTÁS

A gép meghajtását teljesen újraértelmezték. Ennek hátterében a kefe nélküli BITURBO motor és a ProCore akkumulátor foglalata miatt volt szükség. A védőburkolat nem kapott külön reteszelést, ahogy a fűrésznek a lehajtása sem. Ez már a vezetékes modell frissítésénél is jelen volt. Az aggregát könnyebb és karcsúbb, valamint alacsonyabb lett.

A gép még a 12 Ah-ás akkuval is könnyebb a vezetékes társától. Meglepetésemre, nagyon erős és négy órát is képes végigdolgozni.

OKOSÍTOTT GÉP

A GCM 18V-305 GDC elnevezésben a „C” a már említett Connected funkciót jelenti. A „D” fogantyúban kapott helyet a Bluetooth-egység. Ez egy érdekes funkciója a gépnek. A Bosch Toolbox okostelefon-applikációval és Bluetooth-kapcsolattal személyre szabhatjuk gépeink tulajdonságait. A GCM 18V–305 GDC esetében ez azt jelenti, hogy az előredefiniált fordulatszámokat módosíthatjuk. 100 1/min lépésekben írhatjuk felül a gyári értékeket. Így egy jól kitapasztalt alapanyagnak megfelelő fordulatszámot gyerekjáték átvinni a gép vezérlőjébe. A gyári értékek egyetlen „gombnyomással” visszaállíthatók. A telefonunkon követni tudjuk az akkuállapotot is.


Ebéd közben töltődik a „12-es”.

KONKLÚZIÓK

A gép még a 12 Ah-ás akkuval is könnyebb a vezetékes társától. Meglepetésemre, nagyon erős és négy órát is képes végigdolgozni. Jellemzően 2 és 3 colos, 15 cm széles lucfenyő pallókat fűrészeltem, de műhelyben az MDF-lapok, illetve bükk alkatrészek vágása is jellemző volt. Könnyen alkalmazható, pontos és halk gép. A porelszívás nincs a helyzet magaslatán, de a zsákba így is bőven jut a fűrészporból. Porszívóval viszonylag keveset használtam, mivel terepen nem annyira volt releváns a pormentesség. A lézer jó szolgálatot tesz, és a széles szögállítás is hasznos. A gép alapbeállításai nem igényeltek finomítást, ami nagyon kellemes csalódás volt. Ahogy a 104x341 mm-es vágáskapacitás is. Ez egyébként rögzített esetben 120x200 mm-re nő, ami igencsak jelentős. Mivel pont ilyen méretű BSH gerendát is kellett vágnom, csak megerősíteni tudom ezt a katalógusadatot.

A GAL 18V–160C-s töltővel hihetetlen módon egy órán belül 100 százalékra tölti fel a teljesen lemerült 12 Ah-ás akkumulátort. Volt, hogy egyetlen egységre merült akkuval még 3–4 pallót érzéssel, de el tudtam vágni. Egyébként 8 Ah-ás akkuval is kiválóan működik a vas.

A GCM 18V–305 GDC-re rég vártam, és nem csalódtam benne. Tudja azokat a funkciókat, amiket a vezetékes elődmodell. Igaz, hogy az alkatrészek zöme azonos, valahogy mégis könnyedebb, kezelhetőbb.

 

A bemutatóra a gépeket és eszközöket a Robert Bosch Kft. bocsájtotta a rendelkezésünkre. Köszönjük a segítőkész együttműködést.


Kapcsolódó dokumentum:


akkus-leszabo-es-gervago-furesz


Tetszett a cikk?