Bőséges kínálat, növekvő kereslet
Most, hogy a téli időszak beköszöntével fennáll a szemöldök zúzmarásodásának veszélye – akár kültéren, akár kevésbé fűtött vagy fűtetlen belső helyiségekben folyik a munka –, ideje körülnézni a meleget adó munkaruházat terén. Ezen termékek – kabátok, nadrágok, mellények, alsóruházat, lábbelik – gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégek kínálata vetekszik bármely hétköznapi ruhagyártó termékkínálatával. Bőség és változatosság jellemző a női és férfi munkaruházat tekintetében egyaránt, bár az utóbbi időben megnövekedett kereslet miatt előfordulhat, hogy több hétig kell várni a kívánt termékre. De milyen is a tökéletes munkaruha, mely követelményeknek kell megfelelnie, é mi mindenből lehet válogatni – ennek jártunk utána decemberben.
A hideg munkakörülmények között végzett munka elengedhetetlen feltétele, hogy a dolgozó megfelelő munkaruhát viseljen. Az, hogy ki mennyire viseli el a hideget és meleget, egyéntől függ. A lényeg, hogy az adott munkavégzéshez a legbiztonságosabb és legkényelmesebb megoldást találja meg a munkaadó és munkavállaló egyaránt. A védőruhákra vonatkozó nemzetközi ISO 13688 szabvány a megfelelő védelmi képességre, ergonómiára, ártalmatlanság, méretnagyság-jelölésre, öregedésre, kompatibilitásra, megjelölésre és a gyártó által kötelezően adandó tájékoztatóra vonatkozó előírásokat határozza meg, amelyeket a munkavégzéshez használt védő- és munkaruházatnak teljesítenie kell. Ez alapján a legfontosabb, hogy a munkaruha egyetlen összetevője – bőr, fém, textil, műanyag – se legyen ártalmas a dolgozó egészségére. Az ésszerű szabás elsődleges, minden felesleges díszítést mellőznie kell, amelyek a munkavégzés közben útban lennének, valamint a kész munkaruha súlya sem mellékes a kényelem szempontjából. Az is fontos, hogy könnyen felvehető és viselhető legyen az öltözék, s helyén maradjon a munkavégzés ideje alatt. A méretintervallumokat rugalmasan kell kezelni, a munka, illetve védőruházat méretét a centiméterekben mért testméretek alapján kell feltüntetni. A jó minőségű munkaruha melegen tartja a munkavállalót még a legzordabb körülmények között is. Esőben és erős szélben létfontosságú az ellenálló, víz és szél ellen is védő ruházat. A jól láthatóság biztosítása minden körülmények között kötelező. A megfelelően kialakított téli munkaruha-szett a láthatóság mellett véd az esetleges sérülésektől, vágásoktól, tehát teljes értékű munkaruhaként funkcionál.
A munkaruházatba tartozó ruhadarabok speciális védőrétegekkel, bélésekkel rendelkeznek, amelyek segítenek a testhőmérséklet egyenletes szinten tartásában. A szabadtéri munkavégzéshez elengedhetetlen a jó kabát, amely megfelelő komfortot és hőérzetet biztosít. A téli munkáskabátok a tartósan hűvöstől a tartósan hideg tartományig nyújtanak védelmet. Az alapanyagok tekintetében is széles a paletta – a jól láthatóságitól kezdve a klaszszikus megjelenésű bélelteken át a hétköznapi viseletre is alkalmas munkáskabátokig – a munkakörülmények figyelembevételével. Készülhet meleg, polár belsővel, patenttal és cipzárral – ezáltal hatékonyabban benntartja a testhőt. Praktikus, cipzáras mellzsebekben tárolhatók a legszükségesebb apróságok, a nagyobb oldalzsebekben pedig akár nagyobb eszközök is elhelyezhetők. A kiemelt láthatóságról gondoskodó függőleges, illetve vízszintes fényvisszaverő csíkok a mell, hát és ujjrészeken helyezkedhetnek el. Lehetőség van a derékrészen belső húzózsinórral ellátni a kabátot, amellyel még inkább testre szabható. Ujjai a praktikum jegyében tépőzárral szűkíthetők, opcionálisan igényelhető rögzíthető kapucni is. Az anyag összetétele tekintetében a poliészter és pamut összetétel jellemző. Nagyon kedvelt és hasznos megoldás a „2 az 1-ben” és a „4 az 1-ben” hideg ellen minősített dzseki, kicipzárazható béléskabát, amely levehető ujjakkal mellénnyé alakítható. Nadrágokból is bőséges választék áll a vevők rendelkezésére. A télieknél előtérbe kerülnek a kantáros megoldások, 100 százalékos pamutflanel béléssel, praktikus zsebkialakítással, erősített térdmegoldással, térdvédőzsebbel, rejtett mellés lábszárzsebekkel. A csattal záródó állítható kantároknak és a rugalmas derékkialakításnak köszönhetően testre szabhatóan kellő biztonságot és kényelmet nyújtanak. Lehetőség szerint a bélelt nadrágok lábszára cipzárral nyitható oldalt, a láthatóság érdekében fényvisszaverő csíkkal is ellátott. Akár női, akár férfinadrágokról van szó, a színek tekintetében a praktikus sötétkék, fekete, szürke jellemző, melyeken a szennyeződések is kevésbé látszanak. Nagyon keresett az innovatív fűthető mellény, melyben szénszálas, fűthető panelek biztosítják a meleget és a komfortot a viselőnek. A hegesztett varratok a vízállóságot garantálják. Kapcsolóval szabályozható a hőfok, újra tölthető akkumulátorral 3–10 órás üzemidővel működtethető.
A téli időszakban nem csak a kabátok és nadrágok, hanem a megfelelő aláöltözet – különböző anyagösszetételű, műszálas, pamut pulóverek, pólók –, a lábbelik és a kiegészítők is nagy hangsúlyt kapnak. Ilyen például a sapka, amely a hővezetés szempontjából a legkritikusabb pontot, a fejet védi. Kötött, polár és flanel béléssel ellátott egyaránt megtalálható és a színek tekintetében is nagy a változatosság. A védősisak alá speciális, a szabványnak megfelelő sapka szükséges. De kapható lámpával felszerelt és az egész arcot védő, símaszkhoz hasonló sapka is. A munkaruha alatt viselt aláöltözetek tovább javítják a hőérzetet, mint a gyapjúból készült, bélelttalpú vagy termo zokni. A lábfejnél észlelt hőmérsékletet elsősorban a fizikai megterhelés mértéke és a külső hőmérséklet befolyásolja. A többszörösen fonott polipropilén merinó fonalakból készült termékek védik a lábakat az alacsony hőmérsékleten (-10 fok) optimális klímát biztosítanak a cipőben, szárazon tartják a lábat, tartós, szaggátló és hőtartó hatásuk van. A munkazoknik jellemzője a megerősített sarok és lábujj, elasztikus szár, párnázott talp, szellőző csatornák. A kesztyűk – bőr, kötött, polár, mártott, vászon, érintő képernyőnél is használható – ugyancsak fontos szerepet játszanak a munkaruházat terén. A kötött vagy szőtt bélésű kézvédők fokozott mechanikai védelmet nyújtanak és jól szívják az izzadságot. A bőrből készültek a kombinált védelmet és tartósságot garantálják, de nem ajánlottak nedves környezetben. Az ujjatlanoknál a megerősített tenyér-és hüvelykujj varratok segítik a precízebb munkavégzést. A szőrmebéléssel ellátott biztosítja a kézfej melegen tartását.
S ne feledkezzünk meg a lábbelikről sem. Egy téli bakancsnak a kiváló hőszigetelő képességén felül nem csak funkcionálisnak, hanem kényelmesnek is kell lennie. Különböző bélésekkel készülnek, de leginkább a szőrmebélés jellemző, hogy télen, illetve a hűtőházakban dolgozók számára biztosított legyen a hideg elleni védelem. A cserélhető, kivehető béléssel, filcbetéttel rendelkező csizmáknál a bélést kell a lábra igazítani és ahhoz választani az általában egy számmal nagyobb csizmát. A CI jelzéssel ellátott munkavédelmi lábbelik talpa -20 fokig bírja a hideget. A gumiból vagy PVC-ből készült csizmák mellett említésre méltóak az EVA habból készült csizmák, amelyek pehelykönnyűek, kivehető béléssel, erős talppal, magas hőszigetelő képességgel rendelkeznek, akár -30 fokos hidegben is melegen tartják a lábat. A téli munkavédelmi bakancsok beázás elleni védelemmel, testhőmérsékletre reagáló talpbetéttel, orrvédővel, acél talplemezzel, fényvisszaverő csíkkal, olajálló és csúszásmentes talpszerkezettel, szőrmebéléssel ellátottak. A színek tekintetében a sötétebb árnyalatok dominálnak, de a csizmák esetében a zöld, a piros, vagy akár a rózsaszín is megtalálható a hölgyek nagy örömére.
Forrás:
Ipari munkavédelem.hu,
munkaruhadivat.hu,
portwest.com,
lindstromgroup.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A Wood-Mizer bemutatja az iparág első akkuval működő hordozható fűrészgépét
Az LT15 sorozat szilárd alapjaira épült új LT15 akkumulátoros fűrészgépben egyesülnek a legfejlettebb funkciók, mint például az intelligens tápellátás, a be- és kikapcsolás...
100 napra bővült az új Festool szerszámok garanciaregisztráció határideje
A korábbi harminc napos határidő helyett most 100 napra bővült a Festool szerszámok megvásárlásától számított regisztrációs határidő a teljes körű garanciára.
RAUVISIO bútorlap akció
2024. 09. 09. és 2024. 10. 09. között a REHAU online Felületkonfigurátoron leadott bútorlap rendelésekre 10% kedvezményt adunk!