Szalmabála házak: jó az nekünk vagy sem?

Divathóbort vagy reális építési alternatíva? A szalmabála házak mára polgárjogot nyertek a világban, és idehaza is csitulni látszik a körülöttük kavart paláver. A mellette érvelők szavaiban sok olyan tény búvik meg, amit a helyét kereső mai ember okkal fontolhat meg: ezek-nek a házaknak a belső klímája sokkal közelebb áll az embernek az optimálishoz, mint más építőanyagokkal elérhető, aránylag olcsón fölhúzható, már az építés során érzelmi kötődés alakul ki építtető és épület között. A róla való közbeszédet éppen ez az erős érzelmi viszony jellemzi leginkább. De mit kezdhet ezzel a szikár műszaki iparosember?


Barátságos, lágy vonalú enteriőrök, termett fás vázképzés.

Nagyon is sokat. Célszerű ezzel kezdeni, mert épp az érzelmi kötődés az, ahol az asztalos a legtöbbet tudja nyújtani az ügyfelének. Lehet éppen mosolyogni a „kékharisnya szépleány” nyufi lelkesedésén a műhely rumlijában talált gyantaszagon, ám épp ez az az egyik nagy plusz, amit a szériabútor sohasem fog megadni a vevőjének. Az asztalos a legelső pillanattól együtt lélegzik az ügyfelével, és optimális esetben mire átadja a bútort-ajtót-ablakot, addigra erős kötődés alakul ki kettejük között. Az ügyfél ezt a jóérzést viszi magával a bútor élete során. Ezért mondjuk, hogy az asztalos prémium kategóriájú terméket állít elő: a vevő nem is annyira a fát, szeget (na jó, azt nem; az asztalos szeget nem használ, hanem csak legföllebb lágyvas vendégcsapot), porcelánfogantyút veszi meg, hanem „jó minőségű magyar bútort, amit büszkeséggel ad át neki X.Y. asztalosmester” (vajon magára ismer-e, akinek a szavait idézni próbáltam?), egy életérzést, egy zártkörű klubhoz tartozást, ahol a klub tagjai arra (is) büszkék, hogy a pénzüket épp annak az embernek adják, akinek.

A szalmabála házak műszaki alapja nem egy nagy kötetnyi dolog. Adott egy kisbála, ami többnyire 35×50×100 cm-es, könnyen tömörített szalma összekötve. Aratás idején már 100 Ft környékén  megkapható. Kiváló hőszigetelő, páradiffúz anyag, gyorsan egymásra lehet rakni: termelékeny. Magyarországon teherhordó szerkezetet építünk mellé-közé (az USA-ban állnak tisztán szalmából  emelt házak is); az idehaza legelterjedtebb megoldás a fagerendás szilárdítás. Ez később sok előnnyel jár. A szalma gyúlékony, ám így összetömörítve már kevésbé, de még ezt a hajlamát is  lefojtjuk azzal, hogy két oldalról pár centis agyagtapasztást kap. Így már keményen lángálló: disznópörzsölővel oldalba kapva sem hajlandó lángra lobbanni (1000 °C fölött bevizsgálva). Esőtől,  víztől ésszel védjük meg; száraz alap, kinyúló eresz és így tovább. Maradna még az egér; a tőle,  rokonaitól és üzletfeleitől való félelmet a városi ember alapos és mélyreható egér-nemismerete  táplálja. Ugyanis a kalásztalan, üres szalma az egeret nem, és a többi rágcsálót sem hozza lázba.  Nem papírgyár ő, hogy a nyuszka cellulóz örömöt szerezzen neki. Ha mégis nagy a fenyegetettség, akkor léteznek impregnálószerek és más akadályok (fémháló, üvegszilánk stb.), amik végképp  elveszik a kedvét őkelmének.

A szerethetőség, az aránylag olcsó és könnyű építés (kaláka!) okán tehát megjelent egy olyan piac, ahol a faművelő embernek igenis van keresnivalója. Ez a piac ráadásul kisléptékű, rövid ellátási  láncokban gondolkodik, elkötelezett. Mind megannyi előny a helyi mesterembernek.

A kisléptékűség esetünkben azt jelenti, hogy a vevő lecsekkolható, hús-vér ember, akivel egyenrangúként lép föl az asztalos, az ács. Szemben  a nagyprojektekkel, ahol a csontra nyúzott ajánlat után hosszú és túl sokszor reménytelen harc pénzhez jutni, a projektkáefték és  dörzsölt ügyvédek satujából túl sokszor nincs menekülés. A rövid ellátási láncok azt jelentik, hogy az  emberek igyekeznek a lehető legtöbbet minél közelebbről beszerezni. A hosszú szállítás nagy  függőség, a hasznok távol, a károk itt keletkeznek. A szalmabálából építő ember elkötelezett abban, hogy a közelben élőktől vásárol: nem kell értelmetlen versenybe kezdenünk a veddmegdobdel-nagyáruházak dermesztő minőségű, de óccsó portékáival. Az elkötelezett vevő jó vevő. Ha megtaláltuk vele a hangot, akkor kezelhető a tévesztés, a hiba is; a jó eredményt pedig a vevő többszörösen meghálálja.


A makett jól mutatja a hagyományos ácsszerkezet közé rakott szalmabálás építést.

A szalmabála-építés folyamata is kedvezőbb a szakiparnak, mint a nagyüzemi(nek hazudott) modern. Általában is úgy kéne legyen, hogy építtetőépítész-pallér-hatóság-épületgépészbelsőépítész-konyhabútoros-asztalos folyamatos egyeztetésben és megbeszélésben legyen, hogy egymásra tekintettel és egymást segítve alakuljon ki az ideális otthon6 , de a szalmabála-építés minden ízében erősíti azt, hogy így is legyen. Az asztalos az első pillanattól jelen van az építésen,  villanyásszal-vizessel és megbízóval egyeztet, és ez nagyon sokat segít abban, hogy a  végeredménnyel az ügyfele maradéktalanul elégedett legyen. Egyébként is, a természetes anyagok iránti elkötelezettsége, a hagyományos technológiákra és anyagokra való nagyobb nyitottsága a vevőt  eleve is a klasszikus asztalosipar felé tereli. Így az asztalos szava az átlagnál jóval többet nyom a  latban, és nem kell talán kifejtenem, hogy ez miért jó.

Az első az ajtó-ablak. Míg a modernitás épületszerkezetei megkövetelik az építészek által  egyrétegűnek nevezett szerkezeteket (ún. hőszigetelő üvegezésű ajtók-ablakok), addig ezeken a  vastag, nagy hőkapacitású, páraakkumulatív és páradiffúz falazatokon ez felejtős, csakis kapcsolt  gerébtokos szerkezetekkel szabad dolgozni. Álkérdés, hogy az europrofilos ablak a külső, a belső   falsíkra avagy a vastagság feléhez kerüljön: a rossz működés kellemetlen következményei  mindenképp megjelennek legföljebb eltérő hangsúlyokkal. Ide kapcsolt gerébtokos szerkezet való, és  nemcsak az épületfizika miatt, hanem az ezekben a házakban jellemzőnek mondható kissé  konzervatív, archaizáló belső terekhez való harmonizálás is erre szorít. Arról nem is beszélve, hogy ezekben a házakban gyakorta épülnek olyan kemencék vagy rakéta-tömegkályhák , amiknek a  frisslevegő-ellátásához létkérdés a kapcsolt gerébtokos ablakok által nyújtott egyenletes, kismértékű légpótlás. Az építészek nagy része ezzel persze vitázik, és az is szempont, hogy a 2020-ra várható  kemény energetikai normák (kvázi passzívház-követelmények) miként lesznek tarthatóak.

Egy másik fontos kérdés a beépített bútorok. A hagyományőrző szerkezet és a belső tér nem mond  ellent annak, hogy a konyha, a fürdő vagy a játszószoba bútorszerkezetei a legkorszerűbbek legyenek. A kérdés a rögzítés: a szalmatömbök vékony agyagtapasztása elbírja ugyan a kamaszlány  falra tűzött plakátjait, de egy rendes konyhabútor vagy könyvespolc azonnal aláhullana  róla.


Ki mondta, hogy csak hobbitházaknak való?!

A lakás levegőjének páratartalma, minősége élénk csatározások terepe. Néha mégoly érzékeny  építészek sem fogják föl annak a súlyát, hogy mennyivel emberibb környezetben él a lakó a  páradiffúz (páraáteresztő), páraakkumulatív (azt nedves időben elraktározó, szárazban a légtérbe visszajuttató) szerkezetek, falazatok és födém között. Ez fokozott felelősséget ró a padlóburkolóra  és az ácsra, tetőfedőre is. Ezért roppant fontos, hogy már az építéskor meglegyenek a belső tervek  közül azok, amik falra  rögzítést kérnek – ha ez nem megoldható, legalább azt el kell érnünk, hogy a várható rögzítési magasságokban mindenütt fusson egy vízszintes teherhordó gerenda. Ez az építéskor, meg kell  értessük az építtetővel, sokkal kisebb költség és macera, mintha utólag kellene kibontbebarmol- visszatapaszt-szitkozódik barkácsolásba bocsátkoznia.

A padlóburkolatok közül általában érdemes az emberibb anyagokat kiválasztani – erre a szalmabála  házas vevők többnyire nyitottabbak is (kerülném a „természetes”-re hivatkozást a körülötte végbevitt  túl sok hasba akasztás miatt; végtére is a gyilkos galóca is 100%-ban természetes anyagokból van,  aztán mégis). Linóleum11, parafa; tömörfa, akár a konyha vagy a fürdő burkolására is, párnafára rakva  (a többletköltséget a lakó a majdani kevesebb derék- és lábfájásban fogja busás haszonként elkönyvelhetni), kiúsztatva – ez az az alap, amiről a tárgyalást indítani szabad. A felületkezelés  célszerűen olaj-viasz vagy lúg-szappan12 – ezek a kezelések bevonják a faburkolatokat (és a  bútorokat….) is a lakás páraháztartásába, aminek döntő a hatása a lakók egészségére. Ismét a prémium kategóriás vevőkezelésnél vagyunk: az iparűző ember föladata tudatosítani, hogy ezek a  felületkezelések éppoly tartósak, mint a lakkok (vagy még inkább), viszont javíthatóak és a kezelésük sem több munka.


A meglévő házak hőszigetelésére is kiváló

A tetőterek kialakítása még ma is kényes kérdés, miközben hangulatos tereik akár gyereknek, akár  dolgozó-, hobbiszobának vagy hálónak kiválóak, de a régi házak padlásán kialakított szálláshelyek is népszerűek. Nem mindegy azonban, hogy a héjalás alá milyen szigetelés kerül és hova. A régi  házak szinte termett fa fedélszékeit látványelemnek nagyon is érdemes megőrizni, hiszen a szépen  letisztított, girbegurba régi gerendák hangulata utolérhetetlen. Ma már elfogadott a szaru fölé szerelt,  erőviselő szigetelőlemez, ami a legegyszerűbb megoldás a szép fák szabadon hagyására. Ám a  járatos polisztirol lemezek, bármit is írnak a gyártók, bizony kemény párafékek, és mégoly jól megépített tetőtereket is képesek rossz levegőjűvé bűvölni. Szerencsére elérhetők megfelelő szálas,  tehát páradiffúz anyagok, például a szigetelő farostlemez13 táblák, amik több14 forrásból15 is  beszerezhetők16. Ezek új építésen is használhatóak, kiváló belső légkomfortot teremtve a  padlástereken. Gerenda közé pedig be lehet rakni szalmabálát is.

Olykor lapokat-lemezeket is be kell építeni. Vannak olyanok, amik kerülendők, mint az OSB-lapok.  Ezek párafékek is és a fenolgyanta miatt sem valók lakótérbe – míg eredeti céljukra,  tartószerkezetek övlemezeként vagy alárendelt épületek héjazata alá kiválóak. Ha szükséges a  beépítés, akkor MFP- vagy lenpozdorjalapot tegyünk, olykor gipszkartont vagy gipszrostlemezt.

Ennyit gondolatébresztőnek – a téma alapos körbejárása szétfeszítené a kereteket. Izgalmas kérdés  lehet pl. a vázszerkezet – anyaga, kötései, méretezése, termettfa- vagy ácsszerkezet-volta – csakúgy, mint ezer más részlet. De talán sikerült fölkelteni az érdeklődést egy igényes, szerethető  és kihívásokat is jelentő új piaci szegmens iránt, vagy, ahogy az ’50-es években (talán nem)  mondták: arccal a haszon felé.

Simor Árpád 


Kapcsolódó dokumentum:


asztalos-aprilis-40-42


Tetszett a cikk?