Konyhabútor nem csak ízléshez – hangulathoz is

Többször adtunk már hírt az olyan magyar vállalkozásokról, akik úgy döntöttek, hogy nem lesznek más nemzetközi cégek kiszolgálói, hanem saját ötleteikből magyar terméket készítve és saját márkát létrehozva indulnak neki a külföldi megmérettetésnek. Az alábbiakban egy ilyen történetet és annak fejlesztési-gyártási hátterét ismerhetik meg.

Februári lapszámunkban már beszámoltunk a Kölnben megrendezésre került Living Kitchen elnevezésű, a világ egyik legnagyobb seregszemléjének számító konyhakiállításról. Magyar kiállítóként egyetlen cég, a Mezőkövesdi Bútoripari Kft. képviseltette magát, egyenesen Matyóföldről. Kíváncsivá tett ez a történet, így megkerestem dr. Persze Lászlót, a cég vezetőjét, akit a bátor törekvések hátteréről és a Ukitch.EU (ejtsd: jukitcs) elnevezésű, sajátos kinézetű konyhabútor-megoldásairól is faggattam.

– Honnan indult el ennek a konyhabútornak az ötlete?

– Mai cégünk elődje a Mezőkövesdi Bútoripari Vállalat, ami 1951-ben alakult. A ’90-es évektől az irodabútorok gyártása váltotta fel a korábbi éra már idejétmúlt igényű bútorait. Ezek az irodai megoldások szinte kizárólag az államigazgatás szükségleteire épültek. Ennek az egy lábon állásnak a kockázatai vezettek végül oda, hogy üzletberendezések gyártására tértünk át – egy osztrák cég beszállítójaként. Sokfelé szállítottunk a világban, így rengeteg tapasztalatot szereztünk az exportpiac aranyszabályairól, minőségről, csomagolásról, ami egyre inkább az önálló, saját márkás gyártás felé terelt minket. Beszállítóként ez volt az egyik nagy előnye az egyébként kiszolgáltatott helyzetünknek. Nagyjából ide helyezhető a Ukitch.EU konyhabútor történetének kezdete

– Miért éppen konyhabútor? A legnagyobb kínálatot éppen ezen a piacon találni…

– Azért, mert a kereslet is nagy rá. Viszont valóban nem akartunk beállni a sokadik típusbútort gyártók sorába. Olyan innovációt akartunk, ami látványossá, emlékezetessé teszi a termékeinket. Úgy ítélem meg, hogy ez sikerült.

– Milyen újdonságot tud megemlíteni?

– Az egyik ilyen fejlesztésünk az a lekerekített záróelem, ami eredetivé, kissé talán retró hatással látja el a konyhabútor-kollekcióinkat. Ez persze csak a formavilágra vonatkozik, hiszen a bútorok technológiai felszereltsége minden mai igényt képes kielégíteni. További, szabadalommal védett újdonságunk az átvilágítható, cserélhető front. Lényege, hogy a konyhasziget frontját alkotó furnérozott panel hátulról átvilágítható, sőt, a mögé helyezett grafikai elemekkel további egyedi hatás érhető el. Mindenki úgy öltöztetheti át a konyháját, ahogy például egy új tokkal tenné ezt a mobiltelefonja esetében. S mivel egy háziasszony számára is könnyedén elvégezhető egy-egy ilyen panel cseréje, így ezek a hangulatelemek nemcsak este, hanem egy ünnep, családi esemény kapcsán is képesek egyedi díszbe öltöztetni a bútort. Itt említem meg, hogy ezt a fejlesztést és a szabadalmaztatási eljárást egy kutatás-fejlesztési pályázat keretében sikerült megvalósítanunk.

– Ott voltak a Kölnben megrendezett Living Kitchen kiállítói között. Magyar gyártóként milyenek a tapasztalatok a nemzetközi figyelem és érdeklődés szempontjából?

– A Ukitch.EU márkáról még el kell mondanom, hogy egy olyan prémium kategóriás konyhabútorról van szó, ahol az egyedi igény tekintetében a vevőnek szinte végtelen a szabadságfoka. Úgy ítéltük meg, hogy egy ilyen terméknek helye van a határokon kívül is. Ami pedig a kiállításokat illeti: Szerbiában debütált a bútor nyár végén, majd Ljubljanában volt egy kiállításunk novemberben. A januári, Kölnben rendezett esemény után márciusban Bécsben, áprilisban pedig a Construmán találkozhatott vele a nagyközönség. Mindegyik esetben elmondható, hogy az innovatív megoldásokat óriási érdeklődés övezte. A népszerűsítés mellett cél volt a viszonteladói csapat felépítése is.

– Hogyan jut el a legyártott bútor a vevőhöz, például Európa másik felére?

– Mi alapvevően gyártók vagyunk, tehát olyan viszonteladókat kerestünk, keresünk, akik helyben, közvetlenül tárják fel a vevő konyhabútorra vonatkozó igényeit. Az ott elkészített 2D-s rajzok, dekorelképzelések és vasalati igények ismeretében itt, Magyarországon készül el a fotorealisztikus látványterv, amelyet, ha elnyerte tetszését a vevőnél, akkor az igény szerinti gyártás követ. A helyszíni szerelés megvalósításában is a viszonteladó, és az ő saját csapata vesz részt.

– Az egyedi méretek egyedi gyártási árat is jelentenek?

– Szerencsére nem. Bár minden konyha más-más mérettel készül, a gyártósorunkkal erre fel vagyunk készülve. A betáplált méretek alapján történik a táblafelosztás, viszont az összes többi megmunkálásra vonatkozó gyártási információ, pl. furatok, pánthelyek stb. már parametrikusan, a háttérben egymáshoz igazodva kapcsolódnak az egyedi korpuszmérethez. Ezzel elértük azt, hogy szériaáron vagyunk képesek egyedit gyártani.

Képek
www.ukitch.eu


Kapcsolódó dokumentum:


egy-magyar-innovacio-a-butorgyartasban-konyhabutor-nem-csak-izleshez-hangulathoz-is


Tetszett a cikk?