FÓKUSZBAN MAGYARORSZÁG
A 2014-es esztendő – és az azóta eltelt időszak – azonban más miatt is kiemelten fontos a szatmárnémeti székhelyű cég számára, hiszen akkor kezdték saját tervezésben a kazángyártást, amely mára az egyik húzótermékükké vált.
A magyarországi piacon is egyre ismertebb erdélyi szárítógyártó cég fő tevékenysége továbbra is a fűrészáru-szárító berendezések, illetve gőzölő kamrák gyártása és eladása, ugyanakkor vállalják a már meglévő kamrák felújítását és automatizálását is. Termékpalettájuk tartalmazza az egyszerűbb technológiai megoldásokat ugyanúgy, mint az összetett, energiatakarékos és különböző specifikus alkalmazásokra való kamratípusokat.

Mint mondják, a 46 munkatársat foglalkoztató üzemükről nehéz megmondani, hogy kisebb gyár vagy egy nagyobb műhely, azt viszont biztosan tudják: mind nagyobb mértékben szeretnének a magyarországi piacra fókuszálni. Kihasználva azt a helyzeti előnyt, hogy hazánkban ezen a területen nincs szárítógyártó cég. A Ligno Novum kiállításon a Kenobi Kft. azt az információt is megosztotta munkatársunkkal, hogy az anyacég tervezi a gyártás bizonyos szegmenseinek áttelepítését Magyarországra, a csengeri telephelyre.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...


