NÉGY MÁRKA EGY NÉV ALATT
![]() | A Milesi magyarországi és olaszországi fejlesztőcsapata közös munkájának köszönhetően folyamatos fejlesztésekkel egyre modernebb, egyre kezelhetőbb és mind ellenállóbb bevonati rendszereket hoz létre. A Ligno Novum standján a lakosság részéről elsősorban a kültéri felületkezelő rendszerek iránt volt kiemelt érdeklődés – no meg természetesen az újdonságként bemutatott, úgynevezett effektes festékek és technológiák iránt. Megtudtuk azt is, hogy ismét „feltört a magas fényű hullám”, és reneszánszát éli az olajos és viaszos felületkezelés is. A Bona – amely a legjobbat hozza ki a fapadlóból – a parkettázást, a faanyagot tekintve mindenben az ügyfelek rendelkezésére áll. Újdonságként a kétkomponensű, lakkozható színező olajat emelték ki a kiállított termékeik közül, valamint az új csiszológépekre hívták fel külön is a figyelmet, mondván: ezen a területen történt a legnagyobb előrelépés, ma már a parkettacsiszolás szálló por nélkül is megoldható. A faiparban – különösen a nyílászárógyártással foglalkozó szakemberek körében – ismertek és elismertek a németországi Wagner cég nevével fémjelzett szórástechnikai berendezései. Ezek közül a Puma 28–40 magasnyomású festékszóró berendezést helyezték a középpontba. Nem véletlenül, hiszen a berendezés újdonsága, hogy elektrosztatikával ötvözték, s hogy mobilizálták, vagyis hordozhatóvá tették – ezzel alaposan kibővítve a készülék felhasználási lehetőségeit. |
A Durante & Vivan a fa- és papíripari ragasztók terén az olasz piac jelentős szereplőjéből Európa egyik vezető márkájává nőtte ki magát. A cég kizárólag ragasztóanyagok kutatásával és gyártásával foglalkozik, ami a termékei kimagasló minőségében is megmutatkozik. Folyamatosan átgondolják termékeik tulajdonságait, hogy azokat megújíthassák a jövő kihívásaihoz. Ennek köszönhető, hogy a Durante & Vivan mind alacsonyabb környezeti hatással, egyre kevésbé környezetterhelő anyagokat képes előállítani.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.



