FÓKUSZBAN MAGYARORSZÁG
Érdekes történet, hogy az egyik ügyfelükről csak a közelmúltban derült ki: két esztendeje éppen a Ligno Novum kiállításon ismerte meg a Kenobi Kft.-t. A 2014-es esztendő – és az azóta eltelt időszak – azonban más miatt is kiemelten fontos a szatmárnémeti székhelyű cég számára, hiszen akkor kezdték saját tervezésben a kazángyártást, amely mára az egyik húzótermékükké vált.
A magyarországi piacon is egyre ismertebb erdélyi szárítógyártó cég fő tevékenysége továbbra is a fűrészáru-szárító berendezések, illetve gőzölő kamrák gyártása és eladása, ugyanakkor vállalják a már meglévő kamrák felújítását és automatizálását is. Termékpalettájuk tartalmazza az egyszerűbb technológiai megoldásokat ugyanúgy, mint az összetett, energiatakarékos és különböző specifikus alkalmazásokra való kamratípusokat. Mint mondják, a 46 munkatársat foglalkoztató üzemükről nehéz megmondani, hogy kisebb gyár vagy egy nagyobb műhely, azt viszont biztosan tudják: mind nagyobb mértékben szeretnének a magyarországi piacra fókuszálni. Kihasználva azt a helyzeti előnyt, hogy hazánkban ezen a területen nincs szárítógyártó cég. A Ligno Novum kiállításon a Kenobi Kft. azt az információt is megosztotta munkatársunkkal, hogy az anyacég tervezi a gyártás bizonyos szegmenseinek áttelepítését Magyarországra, a csengeri telephelyre.
www.kenobi.ro
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Egyetemi hírek – 2024. november
A Soproni Egyetem 2024. novemberi hírei
Az Isteni Lélek sziporkái
Gyenes Tamás fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Újdonságok a Foresttől
Bemutatkozik a VIBO új termékcsaládja, érkezik a HOME BOX 45 mm-es golyós fiókcsúszók új generációja, moduláris fiókrendező, egyszerű sablon a pontos jelöléshez és meg&ea...