SOKSZÍNŰ KÍNÁLAT
A Ligno Novum egyik legszínesebb standját a Kanten Service prezentálta. Persze előnnyel indulnak, hiszen termékpalettájukon több mint 1200 szín található, így tulajdonképpen kihívás olyan színkódot mondani, amiből nem rendelkeznek élanyaggal. Partnereik és beszállítóik stabilitása pedig biztosítja azt, hogy nincs szükség alternatíva ajánlására: ameddig a forgácslap létezik, addig élanyag is lesz hozzá. Mivel anyagtekercsben dolgoznak, így a vastagsági és a szélességi méretek tekintetében is egyedülállóak, és biztosan színazonos minden, amit vágnak. A cég ügyfélcentrikussága és rugalmassága mellett széles portfólióval tesz nap mint nap az elégedett ügyfelekért. Még akkor is tartanak a különlegesebb színekből, ha azokat egyelőre kevesebben vásárolják, mert így a speciális igényeket is ki tudják elégíteni. A trendeket elnézve ez még inkább az előnyükre válik a jövőben, hiszen a bútorvásár-lásban kezd egyre bátrabb lenni a vásárló, a piac kezd elmozdulni a „bükk-cseresznye” kombinációtól, miközben a magasfényű meg-oldásoknak is egyre nagyobb a kereslete. Azt pedig minden esetben értékelik a vásárlók, hogy ekkora választékból biztosan lehet olyat találni, amelyek teljesen beleolvadnak a bútorlapba. Ha pedig pont az a cél, hogy kitűnjön, akkor ajánljanak olyan különleges megoldásokat, mint például a szálcsiszolt vagy tükörfényes alumíniumszínű élanyag, amely jelenleg Jolly Jokernek számít a színek terén, hiszen mindenhez passzolhat.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrész
A Wood-Mizer a HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrésszel, egy kompakt, nagy teljesítményű géppel bővíti ipari termékkínálatát, raklapok és fűrészá...
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei


