„Vágj bele!”
Vágj bele! – szól a beszédes üzenet, mely egyúttal a Magyar Bútor és Faipari Szövetség, valamint a Hálózat a Regionális Fejlesztésért Alapítvány együttműködésében végrehajtott pályaorientációs projekt címét is adta egyben. A 2021 októberében lezárult, európai uniós forrásból megvalósuló projekt a bútoripar munkaerőpiaci kihívásainak kezelését célozta meg, mégpedig a szakképzés és utánpótlásképzés oldaláról, a fiatalok, mint célcsoport megszólításával.
A szakképzett munkaerő hiánya közismert probléma az iparágban. Napjainkban a fiatalok körében annak ellenére sem népszerűek a bútoripari szakmák, hogy kimondottan jól jövedelmeznek és változatos szakmai kihívásokat kínálnak, igazi hivatássá tudnak válni. A szakképzésben zajló többlépcsős, átfogó reformfolyamat sikere azonban ténylegesen vonzóbbá teheti a szakmunkás életpályát és az iparágat a fiatalok számára. Ehhez azonban további beavatkozásokra is szükség van a szakma megszerzésének három fő szakasza, a toborzás, a szakképzés és a pályakezdés terén. A szakképzés ideje alatt a legfontosabb feladatok egyike például – a piacképes szakmai tudás átadásán túl – a pályaszocializáció erősítése. Ezt különféle programokkal, rendezvényekkel és szolgáltatásokkal biztosítani lehet a képzés teljes időtartama alatt. A pályaszocializáció erősítését segítheti a példaképek, életpályaminták megismerése, valamint az olyan szakmai feladatok, versenyek, amelyek az élményszerű tapasztalatszerzést teszik lehetővé a tanulók számára. Ma már számos jó gyakorlat, program is rendelkezésre áll, amelyek terjesztése, adaptálása meghatározhatja az ágazat szakmai jövőjét.
Fentiekhez igazodva a projekt keretében, kísérleti jelleggel egy pályaorientációs és életpálya-modellező szakmai műhelymunka is megvalósult a Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szakképző intézmény tanulóinak bevonásával. Az „Önmenedzsment és életpálya-építés a bútoriparban” című program során a részt vevő tanulók négyórás időtartamban dolgoztak fel olyan kérdéseket, mint az önismeret, önmenedzselés, a jövőbeli tervek és életpályaminták, valamint a jó szakembert jellemző ismérvek. A program kapcsán érkező visszacsatolások megerősítették azokat az előzetes várakozásokat, hogy a szakképzésben tanuló fiatalok nyitottak az ilyen jellegű fejlesztő alkalmakra. A HÁRFA Alapítvány által kidolgozott és átadott módszertan mentén a Magyar Bútor és Faipari Szövetség a jövőben további hasonló programok megtartását tűzte ki céljául, a szakképző intézmények partneri együttműködésében.
A fenti program megvalósítására az Európai Szociális Alap forrásai terhére, európai uniós finanszírozásból, a GINOP-5.3.5-18-2018-00072 sorszámú projekt keretében kerülhetett sor.
Kapcsolódó dokumentum:
vagj-bele-fabunio
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
ÆRTH SAUNAS — Egy rejtett oázis Victoria szívében
Az Ærth története egy Brit Columbiában élő, magyar származású vállalkozó, Viktória víziójával kezdődött. Az alapító úgy érezte a prémium wel...
Kompakt mindentudó festőmesterek számára
Innovatív 18 V-os akkumulátoros gépeinke is rendszerben képzeljük el. Akármelyik akkus gépet is választja a 18 V-os kategóriába történő belépéshez, mindenképpen alaposan át...


