Építőművész-hallgatónk diplomamunkáját díjazták a Terrán-pályázaton

A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. 2021-ben írta ki az Otthon a jövőben hallgatói pályázatát, amely Szendi Dorina (SOE-FMK-AMI) mesterszakos építőművész-hallgatónk sikerét hozta el.
A Családi ház és apartman Pannonhalmán című pályaművében Dorina a helyhez kötődést és az identitás erejének kérdéseit járja körül. Az erre adott igényes válaszát a neves építészekből és szakemberekből álló zsűri kategóriadíjjal jutalmazta. Témavezető konzulensei Botzheim Bálint és Jahoda Róbert voltak.
A Terrán építészhallgatói pályázatról Szendi Dorina az alábbi beszámolót osztotta meg velünk:
„A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar Alkalmazott Művészeti Intézetében vagyok mesterszakos építőművész-hallgató. Már korábbi épületterveim során is nagy hangsúlyt fektettem az épületek tetőrendszerének kialakítására, ezen oknál fogva indultam az Építőművész-hallgatónk diplomamunkáját díjazták a Terrán-pályázaton.
Tervem a Pannonhalmán élők és az idelátogatók elszállásolására nyújt komplex megoldást. Ezen terv egy olyan családmodell számára készült, akik telkükön két apartmant üzemeltetnek és ezzel egyidejűleg zavartalanul élnek a vendégekkel szimbiózisban. Ezen többfunkciós épületegyüttes hosszú távú fenntartása érdekében a tervezéskor fontos szempont volt az energiahatékonyság, melynek megvalósításához a TERRÁN GENERON napelemes tetőcserepe tökéletes megoldást nyújt. A terület örökségvédelem alatt áll, melynek keretében a tető megjelenése és kialakítása fő szempontot képvisel.
A pályázat eredményhirdetésére és a magas színvonalú szakmai programok megrendezésére március 3-án került sor Siófokon. A bírálóbizottság a tervemet kategóriadíjként értékelte. A pályázatra való felkészülés és a Terrán cégcsoport termékeinek alapos megismerése sok hasznos tudást hozott számomra a szakmában, ezért bátran merem ajánlani a részvételt hallgatótársaimnak.
Ezúton szeretném megköszönni a pályázati lehetőséget a Terrán kft. munkatársainak, és Ferenczy András építésznek a szakmai támogatását, továbbá tanáraimnak, Jahoda Róbertnek és Botzheim Bálintnak a pályázatra való felkészítést.” – mondta el Szendi Dorina.
Kapcsolódó dokumentum:
egyetemi-hirek
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
ANEST szabadegyetem – NESTING vagy szabászat
A pandémia alatt indult el virtuális szabadegyetemünk. Azóta számos sikeres rendezvényt tartottunk, többek között az ipar 4.0, szoftverek a faiparban, csiszolástechnika és élzárás...
Kezdje el a fűrészelést otthon a Wood-Mizer LX30 Hobbi fűrészgéppel
Mindig is szeretett volna fát feldolgozni, de nem volt hozzá fűrészgépe? Most itt a lehetőség a megfizethető árú, kicsi és könnyen kezelhető Wood-Mizer LX30 hobbi fűrészgéppel.
A Wood-Mizer fejlett fűrészelési és fafeldolgozási technológiát mutat be
A Wood-Mizer fejlett fűrészelési és fafeldolgozási technológiát mutat be a LIGNA 2025 expón 2025. május 26-30. Hannover