Dinnyés Álmos a Nyugat-Magyarországi Egyetem kancellára

A most kinevezett kancellárok november 15-én kezdik meg a munkát. Bár több mint 300 pályázó volt, nyolc helyre egyelőre nem találtak alkalmas kancellárt. Több nagy egyetem, így az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetemen mellett nincs egyelőre kancellár a Pannon Egyetemen, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, az Eötvös József Főiskolán és a Kecskeméti Főiskolán sem. Itt új pályázatokat írnak ki. Nyugat-Magyarországi Egyetem: a kancellári posztra Dinnyés Álmost, a Széchenyi István Egyetem Stratégiai és Fejlesztési Igazgatóságának projektvezetőjét nevezték ki.

2014-től az egyetemek működtetését vezető kiemelt vezetőt kancellárnak nevezik.

Balog Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta: versenyképesnek, hatékonynak, fenntarthatónak és rugalmasnak kell lennie a magyar felsőoktatásnak. A felsőoktatás átalakítása érdekében hozott döntéseknek emellett igazodniuk kell a gazdasági igényekhez, valamint figyelembe kell vennie a magyar adófizetők társadalmi elvárásait is, mivel ők azok, akik a költségvetésen keresztül finanszírozzák a rendszert. Hangsúlyozta: az átalakítások célja egyben az is, hogy megszűnjön a felsőoktatásban a rossz gazdálkodás, amely a PPP-konstrukciók formájában csődbe is viheti az intézményeket. Ennek érdekében menedzser-szemléletű gazdasági vezetést kapnak a kancellárok személyében az állami felsőoktatási intézmények.


MTI


Tetszett a cikk?