Szakmai összefogás
– Bár sok nemzetközi sportsikert elkönyvelhetünk, de a WorldSkills példája azt mutatja, könnyen lehet, ahogy egykoron a labdarúgásról, a jövőben majd a szakmai tanulóink versenysikereiről ismernek bennünket világszerte. – Bizottságunk azért alakult, hogy a magyarországi fa-, asztalos- és bútoripar szempontjából elsődlegesen fontos utánpótlás jövőjét gondozzuk. A szakmai utánpótlás már ma is nagy probléma, és látható, a jövőben is ezzel kell szembenézni, hacsak nem tudunk tenni valamit. Mi most megpróbálunk kialakítani egy olyan rendszert a szakmai versenyek területén, amely segíthet, és – nem mellesleg – sok szakmai világbajnokot nevelhet ki az országnak.
Pintér-Péntek Imre
– Elsősorban a faipari szakmákra koncentrálnak?
– Most igen. Mondhatjuk ezt egy pilot projektnek. Amennyiben ez sikeres lesz, az összes szakmára alkalmazható recept alakulhat ki. A fiatalokat és a szüleiket is motiválni kell! Ez versenyfeladat.
– Milyen szerepe van az országos kamarának ebben, és milyen szerep jut a szakmai szövetségeknek?
– Mint tudjuk, a kamara munkaadói, munkavállalói és szakmai érdekeket nem képviselhet. Ám az a kamarának igen is érdeke – hiszen ez az országé is –, hogy mindegyik szakmának megfelelő mennyiségű és minőségű utánpótlása legyen, hogy minden szakmában minél több jó képességű, motivált gyerek kezdje el és fejezze be tanulmányait. Hogy egyre több szakmunkás, technikus, mérnök birtokoljon megfelelő szaktudást, melyet itthon kamatoztathat.
– Ez elég komplex feladatnak tűnik. És mindez egy bizottság munkájával kezdődik, amely bizottság a szakmai tanulói versenyek rendszerét próbálja egységesíteni?
– Ez lehet a megfelelő erős kiindulópont. A szakmai versenyek egyre fontosabbak lesznek, és a fiatalok, szüleik számára komoly motivációs erővel bírnak. Mivel a EuroSkills- és a WorldSkills-versenyeken az asztalos tanulók eddig a legsikeresebbek, ebből kiindulva egyértelmű, hogy ezen a területen lehet egy mintaprojektet beindítani. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ezért is mondta azt, hogy kezdjük el itt azt a munkát, amelynek eredménye a szakmai utánpótlás mennyiségének és minőségének a növelése lesz. Ezért jött létre a bizottságunk, a munkába, az együttgondolkodásba bevonva a szövetségek szakértőit. A Magyar Bútor- és Faipari Szövetséget Kálmán István, az Országos Asztalosés Faipari Szövetséget Parposz Tamás képviseli. Velük együtt alakítottuk ki azt a két fő irányt, amelyek felé elindulunk. Az egyik a szakmai versenyek rendszerének hagyományőrző megreformálása, a másik az ezzel összefüggő, de mégis külön területnek tekinthető pályaorientációs munka.
A KAMARA JÓ PROJEKTGAZDA LEHET
– Hagyományőrző reformok? Hogyan lesz ez lehetséges?
– A csapatunk most nekiállt, hogy kiderítse, miként lehetne egy olyan szabályrendszert felállítani, amely az eddig kialakult metódusokat is figyelembe veszi, hiszen ezek már sikereket hoztak, ám hozzátesz ezekhez, hogy még több tanuló közül lehessen válogatni. Fontos volt, hogy feltárjuk, egyáltalán mi van most? Hogyan működik a rendszer? Az tisztán látszik, hogy a legfontosabb szereplők a diákokon kívül természetesen a kamara, a szakmai szövetségek, a szponzorok és a szakértők. A kamarának van jogosítványa ahhoz, hogy a versenyekre a válogatást, majd a felkészítést megszervezze. Ezután ugyancsak az ő jogosultsága a nemzetközi versenyeken való részvétel megszervezése. Ehhez megfelelő hátterek,
anyagiak biztosítása, hozzárendelése. A EuroSkills és a WorldSkills-szel kapcsolatos feladatok a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához (MKIK) tartoznak. Ezt a munkáját nem tudná elvégezni, ha nem kapna szakmai segítséget. Nyilvánvaló.
Nyugodtan kijelenthető, amióta ez a kamara joga és lehetősége, azóta megfelelő komolysága van a történetnek. Ám mégis vannak tisztázatlan pontjai a rendszernek. Mindenki végzi a maga munkáját, nem is rosszul, de érzékelhető, hogy sok esetben egymás mellett is dolgoztak, párhuzamos munkák futottak, ahol a legnagyobb jóindulat mellett is keletkeztek súrlódások és kialakultak nézetkülönbségek.
– Ezen szeretnének változtatni?
– A mi elképzelésünkben a kamara lesz a projektgazda, és a segítők, a támogatók pedig egy olyan rendszerben dolgozhatnak majd, amelyben mindenki pontosan tudja, mi a feladata, mit kell megtennie, miért, mit várnak el tőle. Mondok egy konkrét példát is, amely megváltozhat majd a bizottságunk munkája nyomán. A EuroSkills- és a WorldSkills-versenyekre nyolc–tíz hónap felkészülés minimum szükséges. Ám azt, hogy kik vesznek ezeken részt, eddig egy válogatás előzte meg, amelyet a szponzor cég szervezett. Voltak ennek előnyei, ám lehet, hogy a jövőben a szponzoroknak igazán egy
klasszikus szponzori helyzetben kell majd jelen lenniük. A szervezés, lebonyolítás a projektgazda által kijelölt szervezetek
feladata lehet. Azt gondoljuk, mindennek a helyére kell kerülnie. A projektgazda feladatát tudjuk, a háttérteremtés, koordinálás. A szakértők a gyerekek kiválasztásában és felkészítésében kell, hogy a legaktívabbak legyenek. A szponzorok
pedig abban kell, hogy szerepet vállaljanak, hogy a lehető legjobb körülmények között, igazán világszínvonalon tudjanak készülni a tanulók. Ha sikerül egy egységes rendszert teremtenünk, azt minden szakma használhatja.
2018 EUROSKILLS MAGYARORSZÁGON: KI INDULHAT A VILÁGVERSENYEKEN?
– Eddig a legfontosabb a EuroSkillsverseny volt, lehet, hogy a fókusz ezután a WorldSkills lesz?
– Ki kell tűzni, melyik a legfontosabb világverseny, ahol bizonyítani akarunk. Mivel 2018-ban Magyarország rendezi a EuroSkills-t, most erre koncentrálunk. Ám utána a WorldSkills-ben látjuk az igazi célt, mert több szakmában elértük azt, hogy a világbajnokságon is esélyesnek számítunk. A többekkel egyeztetett szakmai konszenzus abba az irányba mutat, hogy az asztalosszakmában kétéves felkészülési ciklust érdemes biztosítani a kiválasztott versenyző számára. Az első felkészítési etap után a EuroSkills-versenyen történő jó szereplés a cél, és az a versenyző, aki itt az előre megfogalmazott célt eléri, automatikusan a következő évben megrendezésre kerülő WorldSkills-versenyre indulási jogosultságot szerez. Mivel a kiírások alapján egy fiatal csak két versenyen indulhat, nyilván arra is fel kell készülnünk majd, ha valakinek nem jön be a EuroSkills, és nem teljesít, becserélhető tartalékok is sorakozzanak mögötte.
– Ehhez hozzá kell nyúlni a jelenlegi hazai versenyrendhez?
– Pontosan meg kell fogalmaznunk az egész versenyrendszer metódusát. Rendszerbe kell foglalnunk, hogy a felkészítők mennyi időt foglalkoznak a gyerekekkel. Finanszírozási rendszert is ki kell alakítani a felkészítők munkaköltségeinek fedezésére. Meg kell találnunk a gyakorlatok helyeit. És a már emlegetett szponzorokat is pontosan kell beilleszteni az új
struktúrába: pénzzel támogat csak, esetleg pénzzel és eszközzel, hellyel, szervizháttérrel? Mit kér és mit kaphat ezért cserébe? Az sem bizonyos, hogy a jelenlegi helyzet szerint csak egy szponzor támogathat. Akkor leszünk még sikeresebbek, akkor tudjuk a pályaorientációs célunkat is szolgálni, ha olyan szakmai versenyrendszert hozunk létre, amelyben mindenki pontosan tudja a feladatát, tisztában van a felelősségével és a lehetőségeivel. Azt persze semmiképpen sem fogjuk figyelmen kívül hagyni, hogy az eddigi szponzorok és szakértők érdekeit szem előtt tartsuk. Nekik óriási szerepük van az eddigi sikerekben és az lenne a legüdvösebb, ha olyan rendszert tudnánk kidolgozni, amelyben semmilyen érdeksérelmet nem szenvednének, sőt munkájuk, odaadásuk még nagyobb elismerést kapna.
SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK ÖSSZHANGJA, NEMZETKÖZI LEHETŐSÉG
– Ehhez az asztalosszakmában a mostani alapversenyeket is szeretnék összhangba hozni?
– Az egyik verseny a cégünk, az XMEDITOR által szervezett és az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség mint fővédnök által működő Országos Asztalosipari Tanulmányi Verseny. A másik vonal a Szakma Sztárja Fesztivál keretében megrendezett a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV), kibővítve az Országos Szakmai Tanulmányi Versennyel (OSZTV). Az az elképzelésünk, hogy ezeket a versenyeket összehangoljuk és egymás szolgálatába állítjuk, ezeken legyenek meg a kiválasztási lehetőségek a legjobbak számára. A versenyek szakmai mélységét, minőségét egymáshoz kellhangolni. A szakértőknek lehet majd feladat, hogy a követelményrendszerek is hasonlóak legyenek.
– A munkájuk elején tartanak, tehát egyelőre csak célkitűzésekről beszélhetünk, hogyan lesz mindezekből gyakorlati megvalósítás?
– Igen, a munkát most kezdtük el. A bizottság nemrégen alakult. A mi dolgunk most az, hogy rövid időn belül a vizsgálataink alapján készített terveket az MKIK elé tárjuk, a különböző szakmai szövetségekkel elfogadtassuk. Ezután állhatunk neki kidolgozni azt a stratégiát, az operatív lebonyolítási rendszert, a szponzori háttereket, a kommunikációt. Nagy munka vár ránk, de bízunk az ésszerű együttműködésben és abban: sikerül elérnünk, hogy Magyarországon a szakmai utánpótlás egyre kevésbé legyen gond a termelő vállalatoknál.
EuroSkills – WorldSkills
Magyar sikerek a szakmák világversenyén
A WorldSkills fiatal szakemberek világversenyén idén 55 ország több mint 1200 versenyzője mérte össze tudását 50 versenyszámban Sao Paulóban, Brazíliában. Magyarországot 13 szakmában 14 fiatal szakember képviselte. Aranyérmet
szerzett László Attila bútorasztalos, kiválósági érmet vett át – többek között – Mózer Gergely épületasztalos. Üzenetértékű a fiatal szakemberek versenye, mivel példát állít a fiatalok elé arról, hogy érdemes a szakmunkás pályát választani, érdemes tanulni és tökélyre vinni a szaktudást – erről a nemzetgazdasági miniszter beszélt a WorldSkills fiatal szakemberek világversenyének magyar résztvevőit, felkészítő tanárait és szakmai szponzorait köszöntő díjátadó ünnepségen Budapesten. Varga Mihály hozzátette: az augusztusi WorldSkills világversenyen Magyarország az eddigi legkomolyabb eredményt érte el, a résztvevőknek sikerült legyőzni a „tipikus magyar kishitűséget”, és versenyhelyzetben is kiválóan teljesíteni. Sokat hallani, hogy hiány van a jól képzett, szakképzett munkaerőből, de nem mindegy, hogy milyen lesz a képzett munkaerő a következő években. Az idegen nyelvek ismeretére, önálló döntéshozatalra, és egy életen át tartó
tanulásra is szükség van az érvényesüléshez a szakmunkás pályán – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter. Parragh László, az MKIK elnöke hangsúlyozta: a WorldSkills-versenyen való vártnál sokkal jobb szereplés mögött néhány lelkes fiatal, a felkészítésbe hihetetlen mennyiségű energiát befektető szakmai csapat és pénzt, szaktudást felajánló szponzorok álltak, a kormány és az MKIK mellett. A kamara elnöke beszámolt arról, hogy 2018-ban Magyarország rendezi a fiatal szakemberek európai versenyét, a térségben először.
Magyar Asztalos Országos Tanulmányi Verseny
A kamara is támogatja
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara épületében lezajlott a Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny idei első, elméleti fordulója. A Magyar Asztalos szakfolyóirat kiadója, az XMEDITOR által szervezett versenyen, a korábbi évektől eltérően idén nem az interneten keresztül, hanem egy központi írásbeli fordulón, felügyelt keretek között kellett a csapatoknak a feladatokat megoldaniuk. Felemelő látvány volt száznál is több lelkes faiparos diákot látni együtt, és a 30 kísérő tanárnak is jó alkalom volt ez a nap a tapasztalatcserére. A döntőn, Sopronban találkozott az ország legjobb 50 asztalos tanulója, hogy a kétnapos verseny során összemérjék tudásukat. A Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny az ország legrangosabb asztalos csapatversenye, idén már negyedszer került megrendezésre a Faipari Mérnöki Kar tanüzemében. Az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség szakmai támogatásával és szervezésében lebonyolított verseny során egy speciális iskolai munkaasztal volt a versenyfeladat, a második napon pedig a támogató cégekkel közösen összeállított cégspecifikus feladatokat kellett megoldani a versenyzőknek.
Szakma Sztár Fesztivál
A jó szakma felér egy diplomával
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2015-ben nyolcadik alkalommal rendezte meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV). Ezek országos döntőjére a VIII. Szakma Sztár Fesztiválon 2015. április 27–29. között Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont G és F pavilonjában került sor, melynek megnyitó ünnepélyén Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is részt vett. A megnyitó keretében aláírásra
került a EuroSkills 2018. budapesti megrendezéséről szóló megállapodás is. A versenyek célkitűzése továbbra is a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák – beleértve a ráépülő, magasabban kvalifikált szakmákat is – társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése, azok népszerűsítése volt. A versenyek és a fesztivál szlogenje: „A jó szakma felér egy diplomával!” Az országos szakmai versenyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium által a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gondozásába átadott 39 szakképesítésben hirdették meg a nappali tagozaton végzős szakiskolai és szakközépiskolai tanulók számára. A faipari csoport szakmái közül megrendezték az asztalos, kárpitos, asztalosipari szerelő, faipari technikus versenyt.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Egyetemi hírek – 2024. november
A Soproni Egyetem 2024. novemberi hírei
Az Isteni Lélek sziporkái
Gyenes Tamás fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Újdonságok a Foresttől
Bemutatkozik a VIBO új termékcsaládja, érkezik a HOME BOX 45 mm-es golyós fiókcsúszók új generációja, moduláris fiókrendező, egyszerű sablon a pontos jelöléshez és meg&ea...