SZAKMAI HÉT A SIMONYI KÁROLY KARON

A NyME Simonyi Károly Karán a 2015/16-os tanév második szakmai hete 2016. május 02–10. között  került megrendezésre, azzal a céllal, hogy a faipari mérnök hallgatók minden szemeszterben, a 13  hetes akadémiai képzés után még két héten keresztül gyakorlati képzésben is részesüljenek. Ezalatt megismerhetik a faipari ágazatban tevékenységet végző cégeket is.

A hét nap programja rendkívül tartalmas és szakmailag értékes eseményekből állt. Ezt röviden  összefoglalni nagyon nehéz, de megpróbálunk egy átfogó betekintést nyújtani az egyetem kiemelkedő eseményéről.

MUNKA A TANMŰHELYBEN

A Természeti Erőforrások Kutatóközpont (NRRC) tanműhelyében minden elsőéves faipari mérnök  hallgató – felügyelet mellett – nagygépes gyakorlati feladatokat kapott. Mindenki elkészíthetett egy lábtámaszt, egy bakot, valamint egy egyszerű kávakötést. Azok, akik nem faipari szakközépiskolában végeztek, először elméleti oktatásban részesültek, vagyis megismerkedtek a  különböző kisgépekkel és kéziszerszámokkal.

FAIPARI INNOVÁCIÓK

A rendezvény második napján az „Innováció a faiparban és a bútorgyártásban, a Holz-Handwerk  tükrében” című előadás-sorozat került megrendezésre, ahol több neves faiparos cég is képviseltette magát. A cél az volt, hogy a hallgatók megismerkedhessenek az ipar fontos szereplőivel és innovatív  technológiáival. Molnár Jutas, a FOREST Kft. képviselője a konyhatervezésben felbukkanó korszerű szerelvény- és vasalattrendekről számolt be a hallgatóságnak.

Győry Csaba, a Festool Tooltechnic Kft. képviselője az újabb innovációs irányokat mutatta be az  elektromos kisgépgyártás területén, illetve egy asztalosműhely tervezése során alkalmazott alternatív megoldásokról tartott előadást. Megismerkedhettünk a Festool-szabadalommal is, a CONTURO  mobil élzáró géppel, melyet az előadást követően munka közben is kipróbálhattunk.

Kala Tibor, a Leitz Hungaria Kft. műszaki tanácsadójának előadása „A jövő ablaka – trendek,  fejlesztési irányok nürnbergi tapasztalatok alapján, egy szerszámfejlesztő szemével” címet viselte.  Betekintést kaphattunk az európai nyílászárógyártás, pontosabban a gyártókat kiszolgáló szerszámfejlesztés világába. A különböző energiatakarékossági előírások, a környezetvédelem és az  építészeti irányelvek jelentősen befolyásolják a piacot, ezáltal a nyílászárógyártókat is, így  jelentős fejlesztésekre sarkallják a szerszámgyártókat is. A Holz-Handwerk kiállításon bemutatott  újdonságok (RipTec, PlugTec, ProfilCut Q s tb.) mellett egy k icsit az európai trendekbe is  belekóstolhattunk. Salamon Zoltántól, a Lignomat Kft. képviselőjétől megtudhattuk, hogy mit üzen a   Holz-Handwerk, milyen új kihívások előtt áll a gyártásszervezés, és hogy mindezekkel együtt a   Homag miként látja a jövőt. A Homag Group magyarországi képviselete többek között a jövő  asztalosműhelyéről és a várható gyártástechnológiai trendekből is ízelítőt adott. Emellett  megismerkedhettünk néhány jövőbe mutató fejlesztési iránnyal is. Az előadó levezette, hogy az ipar  milyen nagy fejlődéseken ment keresztül az elmúlt évszázadokban (Ipar 1.0-tól Ipar 4.0-ig). A  napjainkban ismeretes Ipar 4.0 korszakában a virtuális termelés találkozik a valódi gyártással, és  kapcsolatot teremt közvetlen informatikai rendszerekkel.

EGY KIHAGYHATATLAN LEHETŐSÉG

A céges előadások után Horváth Anita és Ormos András, a soproni Handler Nándor Faipari  Szakképző Iskola képviselői, illetve Pagonyné Mezősi Marietta és Tóth Csaba, a szombathelyi Hefele  Menyhért Építő és Faipari Szakképző Iskola képviselői tartottak bemutatót azoknak a  hallgatóknak, akik faipari előképzettség nélkül nyertek felvételt az egyetemre. Mindkét  szakközépiskola ingyenes felnőttképzési lehetőséget biztosít egyetemi hallgatóknak, vagyis az  egyetemi tanulmányok mellett levelező tagozaton elvégezhetik 2 év alatt az asztalos képzést (OKJ 34 543 02). A következő felnőttképzést 2016 szeptemberében kezdik el.

HALLGATÓK A KATEDRÁN

Szerdán az Önálló Labor Konferencián 13 alapszakos, illetve mesterszakos faipari mérnök és ipari  termék- és formatervező mérnök hallgató mérte össze a tudását. Az Önálló labor tárgy valamennyi  faipari mérnök szakos diáknak kötelező tantárgy, melynek teljesítéséhez ezen a konferencián kellett beszámolniuk 10 perces előadás keretében. Az előadásokat szakmai zsűri bírálta. A legjobban  teljesítőket a Faipari Egyetemi Kutatásért Alapítvány Molnár Sándor Hallgatói Kutatási ösztöndíjban részesítette, amennyiben a nyertes hallgatók vállalták a következő TDK-n való részvételt.

BIZONY, SZAKEMBERHIÁNY VAN!

A csütörtöki napra a Simonyi Károly Kar a Magyar Bútor és Faipari Szövetség, az Országos  Asztalos- és Faipari Szövetség, a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (FAGOSZ), és a  Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter (PANFA) támogatásával állásbörzét szervezett, melyről a Magyar  Asztalos májusi számában már beszámoltunk.

FEJTÁGÍTÁS A LEENDŐ BÚTORTERVEZŐKNEK

A Szakmai napok záróeseményeként „Tervezés és bútorgyártás” címmel előadás-sorozatot tartottak,  melynek a NyME Ligneum Látogatóközpont adott otthont.

Árkossy Tamás, az Árkossy Bútor Kft. ügyvezető igazgatója a tervezés területeit, a tervezést végző  szakmákat és a jó tervező ismérveit vázolta fel. Megjegyezte, hogy a jó cég az igények kielégítése  mellett újakat is megfogalmaz a piac számára és hogy a legszebben kivitelezett munkák az  építészet, a belsőépítészet és a bútortervezés összefogásával jöhetnek létre.

A REHAU Kft.-től Lennert Katalin kereskedelmi képviselő érkezett, aki az ugyan nem kifejezetten  faipari, de ahhoz szervesen kötődő cég termékpalettáját ismertette a leendő bútortervezők számára.

A harmadik előadást Hidvégi Tamás, a Wood-Stock 2000 Bt. képviselője tartotta, amelyben bemutatta a DuPont Corian akril alapanyagot és annak felhasználási területeit.

A következő szakmai hét várhatóan 2016 decemberének első két hetében lesz. Mindenkit sok  szeretettel várunk!


Kapcsolódó dokumentum:


asztalos-junius-14-15


Tetszett a cikk?