A faipar reneszánsza
Zalaegerszeg – Faanyagvédelem, rönkházak, a tölgyfa feldolgozása, a fa népi használata. Megannyi, laikus számára is szép téma kísérte a szakmai napot tegnap a Deák Ferenc Szakközépiskolában.
A délelőtti előadásokkal párhuzamosan faipari bemutatók, gyakorlati foglalkozások zajlottak az intézményben, de e program keretében írták alá azt a megállapodást is, amely a Nyugat-magyarországi Egyetem soproni Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kara bázisiskolájává tette a Deák faipari fakultását.

A zalaegerszegi intézmény az ötödik a sorban, amellyel együttműködést kötöttünk annak érdekében, hogy a fiatalok életpályaként választhassák a faipari foglalkozásokat – mondta dr. Alpár Tibor egyetemi docens, a kar dékánja a ceremónia előtt. Ez a kapcsolat elősegíti a diákok tájékozódását, megismerik a követelményeket, mi pedig látjuk, hogy kik készülnek erre a pályára. Az iparág a néhány évvel ezelőtti megtorpanás után fellendülőben van, sok szakemberre, mérnökre van szükség.
Ebben az évben újra megjelent a faipari mesterképzés, szakértői feladatokat is vállalhatnak a végzettek.
– Örülünk, hogy újra lehet faipari ismeretekből érettségizni, ez megkönnyíti a felvételi eljárást – folytatta a dékán. A karunkon színvonalas kutatási és laborháttér, és félszáz oktató áll kifejezetten faipari szakágon tanuló hallgatók rendelkezésére. A karon az átlagos bekerülési pontszám 360 volt, de a jelentkezők 30 százaléka 400 feletti ponttal rendelkezett. Ők ezzel bárhova mehettek volna, de tudatosan a faipart választották. A faipari klaszterbe tömörült cégek, vállalatok figyelemmel kísérik a képzést, igényt tartanak a hallgatóinkra. Évente megrendezzük a szakmai napot, hagyományos rendezvénynek számít novemberben, ilyenkor jóval többet kapnak a diákok a tananyagnál, akár találkozhatnak a leendő munkahelyük képviselőivel, új eljárásokkal, korszerű eszközökkel; jelezte a középiskola vezetője, Rozmán Sándor. A faipari munkaközösség szervezi a programot, ezúttal a soproni egyetemi kar vezetőinek a jelenléte is hasznos lehet a diákok tájékozódása szempontjából.
Az elmúlt évekhez képest emelkedik a szakirányú képzés presztízse, a középfok és a felsőfok gördülékenyebben épül egymásra, tájékoztatott a technikusi két évre utalva az igazgató. Mint kiderült, az asztalos újabban hiányszakma, keresik őket a vállalatok. A Deákban jelenleg 120-an tanulják a szakmát.
Arany Horváth Zsuzsa
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...


