A kilencek viadala volt

Hagyományteremtő szándékkal a múlt évben először – december 7–8-án – rendezte meg a Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kara a bázisiskolái számára meghirdetett versenyt. A faipar számára kulcskérdés az utánpótlás biztosítása, és kiemelt ezen területen belül is a jól képzett szakemberek képzése. Az ilyen és ehhez hasonló oktatást reprezentáló „nemes viadalok” ezért fontosak. 

A résztvevők

Kilenc bázisiskola (Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola, Szombathely, Vörösmarty  Mihály Ipari Szakképző Iskola, Székesfehérvár,  Jelky András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Baja, Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola, Budapest, Deák Ferenc Szakközép- és Szakiskola, Zalaegerszeg, Simonyi Károly Szakközép- és Szakiskola, Pécs, Király Endre Ipari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Vác, Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégium, Sopron, Handler Nándor Szakképző Iskola, Sopron) egy-egy csapata, valamint a kar két csapata vett részt. 

Fontos hangsúly jut a bázisiskoláknak

Amíg a 3 fős csapatok (aktív tanulók, hallgatók) szakmai elméleti és gyakorlati versenyen mérték össze tudásukat, addig a kari vezetés és a bázisiskolák képviselői a bázisiskolai együttműködés aktuális kérdéseit, feladatait vitatták meg. A délután a kikapcsolódásé volt, a Ligneum megtekintése után az NRRC (laborok) bemutatása következett, majd városnézés és szabadprogram. 

Másnap a gyakorlati versennyel folytatódott a program, végül a verseny értékelésével és eredményhirdetéssel zárult a rendezvény. 

A versenybizottságba olyanok kerültek, akiknek véleményét, szakmai tudását és lelkesedését  senki nem kérdőjelezte meg. Az SKK Tanüzemvezetője Tóth György mérnöktanár, a HÖK képviselője Kálnai Levente faipari mérnök hallgató. 

Három főt sorsoltak ki a versenyző iskolák kísérő tanárai közül:

Pagonyné Mezősi Mariettát Szombathelyről, 
Cserteiné Filó Ágnest Bajáról és 
Kós Lászlót Vácról.

Fontos a visszajelzés

A verseny már az életre is felkészít. Nyilván ez egy ideális helyzet, ám a szervezők jól tudják, hogy visszajelzések nélkül nem lehet eredményeket elérni. Ezért is volt fontos, hogy a versenyzők  jól értelmezhető értékelésben részesüljenek. A verseny első napján került sor az írásbeli versenyfeladat elvégzésére. Az írásbeli feladatok a kiküldött felhívásban szereplő témaköröket érintették.

Az írásbeli feladat összes pontszáma 100 pont (100%). Az írásbeli feladat eredménye a teljes verseny összesített eredményének a 40%-a.  A feladatok végrehajtásához a versenyző csapatok a képletgyűjteményt használhatták. A versenydolgozatokat a javítási, értékelési útmutató alapján javította ki és értékelte megválasztott zsűri. A kijavított dolgozatokat a versenyzők a gyakorlati versenyrész előtt megtekinthették. 

Ki csinál jó fiókos szekrényt?

A verseny második napján került sor a gyakorlati feladatok végrehajtására, amely két részből állt, egy fiókos éjjeliszekrény elkészítéséből és a támogató vállalkozások által készített feladatok megoldásából. A gyakorlati részen olyan feladatot, munkafolyamatot kellett a csapatoknak megoldani, amely alapján megállapítható, hogy rendelkeznek az adott szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményében meghatározott, elvárható gyakorlati tudással, készségekkel, képességekkel, kompetenciákkal.

A gyakorlati feladat egy fiókos éjjeliszekrény elkészítése volt tömör fenyőfából. A gyakorlati feladat összes pontszáma 100 pont (100%). A gyakorlati feladat végrehajtására 180 perc állt rendelkezésre. A gyakorlati feladat 1. eredménye a teljes verseny összesített eredményének 40%-a. A gyakorlati verseny értékelése során a versenybizottság tagjai a saját intézményük csapatát nem pontozhatták, az értékelésnél csak jelen voltak. 

A támogató vállalkozások éltetik a jó oktatást

A gyakorlati versenyrész kiegészült a támogató vállalkozások által készített feladatokkal. E feladatok a kiküldött felhívásban szereplő témaköröket érintették. A feladatokat a támogató cégek dolgozták ki. A feladat végrehajtására 4 × 12 perc állt rendelkezésre. Az egyes feladatok 25 pontot értek, mindösszesen 100 pont (100%). A Roto Elzett Vasalatkereskedelmi Kft. feladata egy ablakhoz szükséges vasalatok kiválasztása volt.

A Leitz Hungária Kft. körfűrészlapokat hozott és a megadott munkafolyamatokhoz ki kellett választani a megfelelő fűrészt. A Szolvegy Kft. feladata: különböző ragasztóanyagok közül a megadott termékhez kellett kiválasztani a megfelelő ragasztót. A Faanyagtudományi Intézet feladata a fafajfelismerés volt. A gyakorlati feladat 2. eredménye a teljes verseny összesített eredményének 20%-a.

Vándor útra indul a kupa, mint egykor a mesterséget tanulók

A díjakat a kar dékánja, Alpár Tibor adta át, aki elmondta, hogy az első helyezett egy vándor kupát kap, amire rágravírozzák az iskola nevét, és ha valaki háromszor nyeri meg a versenyt, akkor végleg hazaviheti. A második helyezett Szolvegy Kft. ajándékcsomagját kapta, a harmadik helyezett a Henkel Kft. ajándékát és a különdíj egy Roto Elzett csomag volt. Külön köszönetet mondott a sok támogatónak: az Ikea adta az alapanyagot, a Forest Hungary a vasalatokat, a Henkel és Szolvegy Kft. a ragasztókat, az Árkossy Kft. a felületkezelő anyagokat. Az elkészült éjjeliszekrényeket a versenyzők felajánlották a soproni Tómalom utcai Gyermekotthon lakói számára.


Kapcsolódó dokumentum:


asztalos-januar-40-42


Tetszett a cikk?