„Robot Race”

A januári nyílt nap részeként szervezték meg hagyományteremtő célzattal az első Robot Race országos középiskolai versenyt. Az eseményt a NyME Simonyi Károly Kara és a soproni Széchenyi István Gimnázium szervezte meg az Autoliv Kft. támogatásával, azzal a céllal, hogy a középiskolásokkal megismertessék a mérnöki szakmában rejlő életpályamodell lehetőségét, valamint közösségi teret teremtsenek a nagy múltra visszatekintő Nyugatmagyarországi Egyetemen.

A kar részéről dr. Alpár Tibor, a kar dékánja, Tatai Sándor egyetemi adjunktus és Pakainé dr. Kováts Judit egyetemi docens, a Széchenyi István Gimnázium részéről Lang Ágot a fizika tanár szervezte meg az eseményt, az Autoliv Kft.-t pedig Buczkó Balázs menedzser képviselte. A versenyre több mint 150 diák jelentkezett számos településről, köztük Zalaegerszegről, Győrből, Tatáról, Budapestről, Szolnokról, Pannonhalmáról, Ajkáról, Veszprémből, Székesfehérvárról, Mosonmagyaróvárról és Sopronból. A versenyen 93 diák vett részt, ez összesen 31 háromfős csapatot jelentett. A csapatok három futamon keresztül versenyeztek az értékes nyereményekért. Az első fordulóban robotalkatrészek összegyűjtéséért oldottak meg logikai, illetve gyakorlati feladatokat, a második körben pedig az egyetem botanikus kertjében keresték meg a hiányzó robotelemeket térkép segítségével. Plusz pontokat is lehetett szerezni, ha megtalálták az egyetem épületében az intézmény névadójának plakettjét, valamint az egyik vitrinben elrejtett LEGO robotot, és készítettek róla fényképet. Az utolsó futamon a diákok LEGO robotokat programoztak EV3 grafikus nyelven, hogy egy pályán megoldják az adott feladatokat, ez volt a verseny leglátványosabb része. A dobogósoknál holtverseny volt, ezért plusz kérdést tettek fel gyorsasági feladat keretében, így dőlt el a sorrend. Ez is csak fokozta az izgalmakat, az első és a harmadik hely is csak hajszálon múlott. A rendezvény pozitív hangvétellel zárult, jövőre is várjuk a versenyzőket!


Tetszett a cikk?