Fapiramis a „Fáraók Farsangján”
A piramis elkészítéséhez szükséges alapanyagot az IKEA ajánlotta fel. A piramis építőelemeit az oktatók és a hallgatók közösen gyártották le: Tóth György mérnöktanár, a Faipari Tanüzem vezetője, Márkus László műszaki oktató, Szabó Árpád mérnöktanár, illetve Parócz Ádám faipari mérnök hallgató, Németh Jácint és Bagi Bettina ipari termék- és formatervező mérnök hallgatók.

A 9 m2 alapterületű, 1,5 m magas piramist a Liszt-központban mutatták be. Az építkezésből minden korosztály kivette a részét. Az előkészületekkel járó munka heteket vett igénybe az egyetem Faipari Tanüzemében. Az építőelemeket falapokból állították össze, majd ezeket méretre szabták és összeragasztották. Összesen 170 darab fakockát készítettek el közösen az oktatók és a hallgatók, melyekhez 1,2 m3 faanyagot használtak fel a felajánlott anyagból. Az építőelemek kétféle méretben készültek el. Az esemény után a piramis nem veszik kárba: az egyetem gyakorlóóvodáinak szánják az akár kisszékeknek is használható fakockákat. Az eseményen az óriáspiramis-építés mellett az ókori Egyiptom világát idéző játszóház, rendhagyó tárlatvezetés az egyiptomi kiállításon és jelmezbemutató is várta a Fáraók Farsangjának résztvevőit. A felnőtt közönség pedig a késő este tartott Múmiák éjszakáján ismerkedhetett meg közelebbről a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményének műveivel, melyet Kleopátra mutatott be az érdeklődőknek.
Forrás: mindenamisopron.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
ÆRTH SAUNAS — Egy rejtett oázis Victoria szívében
Az Ærth története egy Brit Columbiában élő, magyar származású vállalkozó, Viktória víziójával kezdődött. Az alapító úgy érezte a prémium wel...
Kompakt mindentudó festőmesterek számára
Innovatív 18 V-os akkumulátoros gépeinke is rendszerben képzeljük el. Akármelyik akkus gépet is választja a 18 V-os kategóriába történő belépéshez, mindenképpen alaposan át...


