Kreatív nap a Simonyi Károly Karon
2016. június 30-án kreatív napot tartott a Simonyi Károly Kar Faalapú Termékek és Technológiák Intézete azoknak a felvételizőknek, akik továbbtanulásuk helyszínéül Sopront, képzési területként pedig az ipari termék- és formatervező mérnöki szakot (ITF) választották.

A kreatív nap alkalmából az érdeklődők megismerhették a szak jellemzőit, a soproni környezetet egy kreatív kézműves foglalkozás keretein belül. Az alkotóteremben, modellező műhelyben átélhették az alkotómunka örömeit, a csapatmunka szellemiségét, az egyéni tervezés és anyaghasználat szépségeit és bonyodalmait. Betekintést nyerhettek a dr. Dénes Levente által bemutatott előadáson keresztül az ITF-képzés rejtelmeibe, a Ligneum Látogatóközpontban megtekinthették a kiállított hallgatói munkákat. Az első alkalommal megszervezett kreatív nap az elkészült munkák kiértékelésével zárult.
A kreatív nap szervezői és lebonyolítói az intézet munkatársai: dr. Csiha Csilla egyetemi docens, dr. Antal Mária Réka egyetemi adjunktus, dr. Bencsik Balázs egyetemi adjunktus, dr. Dénes Levente egyetemi docens, valamint Horváth Máté és Csoma Sarolta ipari termék- és formatervező mérnök szakos hallgatók voltak.
Írta: Antal Mária Réka
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-augusztus-64-66
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
ÆRTH SAUNAS — Egy rejtett oázis Victoria szívében
Az Ærth története egy Brit Columbiában élő, magyar származású vállalkozó, Viktória víziójával kezdődött. Az alapító úgy érezte a prémium wel...
Kompakt mindentudó festőmesterek számára
Innovatív 18 V-os akkumulátoros gépeinke is rendszerben képzeljük el. Akármelyik akkus gépet is választja a 18 V-os kategóriába történő belépéshez, mindenképpen alaposan át...


