Harmadával nőhet a szakoktatók bére

Az Országgyűlés elé benyújtott törvénytervezet szerint 2020. júliusától átlagosan 30 százalékos béremelést kaphatnak a szakképzésben dolgozó pedagógusok - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, akkor osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb lesz a szakképzés, emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok és oktatók bére, ösztöndíjakat kapnak a szakképzésben tanulók. A javaslat célja, hogy a munkaerőpiacon értékes tudással bíró, egyre jobban képzett, felkészült fiatalok álljanak a hazai vállalkozások rendelkezésére. Így a javaslat hozzájárul a foglalkoztatás, különösen a fiatalok foglalkoztatásának további bővítéséhez.

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE ALAPJÁN
A differenciáltan megállapított bérek a legjobban teljesítő, elsősorban szakmai tárgyakat tanító pedagógusok esetében ennél nagyobb mértékben is emelkedhetnek. Például egy egyetemi diplomával és 10 év szakmai gyakorlattal rendelkező, pedagógus II. besorolású szakmai tanár illetménye bruttó 300 ezer forint helyett jövőben akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja.

A szakképző intézményekben oktató tanárok már nem a merev bértáblához kötött köznevelési törvény, hanem a Munka törvénykönyvének hatálya alá tartoznak majd. Ez teszi lehetővé a nagyobb béremelést, a teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer megteremtését. A törvénytervezet garantálja, hogy senki nem fog rosszabbul járni. A tanárok megtarthatják a pedagógusi pályával együtt járó kedvezményeket is.

ISMÉT MEGÚJUL A SZAKÉPZÉS
A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola. A tanulók a technikum és a szakképző iskola közül választhatnak, előbbinél 5 éves, utóbbinál 3 éves képzésben vehetnek részt. A technikum a szakmához szükséges tudás mellett az érettségire is felkészíti a fiatalokat, így az ötödik év végén az itt tanulók a technikusi okleveleiket és az érettségi bizonyítványaikat együtt vehetik át.

A szakképző iskola és a technikum is az ágazati alapoktatással indul, így ha egy diák váltani szeretne a két iskolatípus között, az alapok megszerzése után ezt szabadon megteheti. 

forrás: MTI


Tetszett a cikk?