Így változik idén az OKJ-képzés

Ez az év a szakképzésben és a felnőttképzésben is sok változást hoz. Már tavaly megkezdődött az OKJ átalakítása, de a tényleges változásokat csak idén érzékelik majd a tanulni vágyók. A TanfolyamOKJ.hu összegyűjtötte, mire számíthatnak 2020-ban azok, akik szakmát szeretnének tanulni.

Az OKJ változása kapcsán a már ismert információ, hogy jelentősen lecsökken a választható szakmák száma. A 760 OKJ szakmából kevesebb, mint 200 OKJ szakma marad. Több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből, több pedig csak iskolarendszerű képzésben lesz megszerezhető. Az érettségire épülő szakképzéseket mostantól csak iskolai rendszerben lehet majd tanulni.

A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola, melyek felváltják az eddigi szakgimnáziumokat és szakközépiskolákat.

Mindkettő ágazati alapozó képzéssel indul, a szakképző iskolákban az egyéves alapozó oktatást kétéves szakmai képzés követi, a technikumokban pedig a kétéves alapozó oktatás után hároméves szakmai képzés következik. A technikum végén érettségit is lehet szerezni, a technikusi vizsga pedig emelt szintűnek felel meg. A szakképző iskolában további két év alatt, esti tagozaton lehet érettségizni.

A gyakorlati képzést duális képzőhelyeken, cégeknél végzik majd a diákok – akár 15 éves kortól – szakképzési munkaviszony keretében, amelyre a munka törvénykönyvét kell alkalmazni bizonyos eltérésekkel. Tanulmányi eredménytől függően minden nappali oktatásban résztvevő diák ösztöndíjat kap, emellett egyszeri, 150-300 ezer forintos pályakezdési juttatást is kaphat, ha befejezi a képzést és szakmát szerez.

Azok a felnőttek, akik ingyenesen szeretnének szakmát tanulni, iskolarendszerű képzéseken továbbra is megtehetik. Az átalakítás után is ingyenes marad az első két szakképesítés megszerzése nappali vagy esti tagozaton. Ez mindenkire vonatkozik, azokra is, akiknek érettségijük vagy felsőfokú végzettségük van. A képzéseket 2-3 év alatt lehet majd elvégezni.

Az iskolarendszerű képzések esetében az új szakképzési törvény legtöbb paragrafusa január 1-jétől lépett hatályba, és a 2020/2021-es tanévben belépő diákokra vonatkozik majd először. A változásokat felmenő rendszerben vezetik be.

FELNŐTTKÉPZÉS
Azoknak, akik rugalmasabb keretek között, rövidebb idő alatt szeretnének szakmát szerezni, idén még megtehetik felnőttképzés keretében is. A felnőttképzők 2020. december 31-ig még a mostani feltételekkel indíthatják képzéseiket, ugyanakkor a vizsgákat a képzésben részt vevőknek 2022 végéig le kell tenniük.

Érdemes azonban minél előbb jelentkezni a kiszemelt képzésekre, mert a hamarosan életbe lépő változások miatt jelentősen megnövekedett az igény a felnőttképzésben, rövidebb idő alatt elvégezhető OKJ-s tanfolyamok iránt.

Forrás: vg.hu


Tetszett a cikk?