Díj a kiemelkedő mérnöki munkáért

Ötödik alkalommal invitálta bálozni vendégeit a Vas Megyei Mérnöki Kamara a szombathelyi Weöres Sándor Színház ünnepi miliőjű Krúdy Klubjába. A megyeszékhely kulturális szívében tartott Mérnökbál nívója évről évre emelkedik. A hagyományosan karitatív célokat is megvalósító esemény egyben páratlan táncos mulatság is.

Ezen az eseményen vehette át kitüntetését karunk oktatója is: a Vas Megyei Mérnöki Kamara mérnöki pályafutásának elismeréséül dr. Hantos Zoltán okleveles faipari mérnöknek Kiemelkedő mérnöki munkáért díjat adományozott.

Hantos Zoltán a Nyugat-Magyarországi Egyetemen kapott faipari mérnök és mérnök-tanár diplomát, majd tartószerkezeti szakmérnöki diplomát is. Mindössze 29 évesen summa cum laude doktori címet szerzett. Az egyetemen tanársegédként kezdett, jelenleg ugyanitt egyetemi docens. Magas szintű elméleti és gyakorlati tudással végzi egyetemi oktatói tevékenységét, mellyel segíti a jövő műszaki generációjának kinevelését. Ács versenyszámban bronzéremig vezette Vas megye csapatát a szakmák Európa-bajnokságán, Franciaországban. Emellett számos diplomamunka és szakdolgozat konzulense, TDK-munka bírálója. Az MTA Akadémiai Bizottság Agrártudományok Osztályának tagja. A „Magyar Tudományos Művek Tára" több mint 100 különböző publikációját tartja nyilván. Építész munkatársaival közösen számos faszerkezetű kilátót tervezett, melyekhez többször gyártmányterveket is készített. Kilátók és egyéb faszerkezetek, különösen műemlék tetőszerkezetek faanyagvédelmi, illetve tartószerkezeti vizsgálatában is aktív.

A Vas Megyei Mérnöki Kamarának 2007 óta tagja. Több megyei mérnöki kamaránál, így Vasban, Békésben és Veszprém megyében is előadóként segítette a kamara szakmai továbbképzéseit.

Forrás: vaskarika.hu, Fotó: Hornyák Emőke


Kapcsolódó dokumentum:


egyetemi-hirek-2020-02


Tetszett a cikk?