WSPS Téli iskola a Soproni Egyetemen
A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar Informatikai és Matematikai Intézete adott otthont január 28–30. között, az idén már nyolcadik alkalommal megrendezett WSPS (Winter School of PhD Students in Informatics and Mathematics) téli iskolának, ahol az ország informatikus doktorandusz hallgatói mélyítették el tudásukat natív felhőtechnológiákban, valamint vitatták meg kutatásban elért eredményeiket.

„Nagy örömmel tölt el minket, hogy a járványügyi korlátozások miatti egyéves kihagyást követően idén ismét megrendezhetjük a téli iskolát itt, Sopronban” – mondta Fekete Anett főszervező, a Doktoranduszok Országos Szövetsége, Matematikai és Informatikai Tudományos Osztályának elnöke a rendezvény pénteki megnyitóján. A nyitó előadást követően a konferencia résztvevői poszterszekcióban mutatták be legfrissebb kutatási eredményeiket. A szakmai zsűri bírálatát követően az első díjat Tóth Tekla, az ELTE negyedéves doktorandusza kapta, Sphere and ellipse fitting for camera calibration című munkájáért.
A szombati napon a résztvevők különböző felhőtechnológiákhoz köthető gyakorlati tréningen vettek részt, majd az esős idő ellenére, körbejárták a soproni belváros nevezetességeit Unger Klaudia, a Soproni Egyetem végzős építőművész-hallgatójának idegenvezetésével.
A rendezvény utolsó napja a Soproni-hegység Muck magaslatán kezdődött, ahol a résztvevők az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpontban ismerték meg a környék állat- és növényvilágát a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság munkatársainak tárlatvezetésével.

A háromnapos esemény záró előadásaként dr. Kovács Benedek, a rendezvényt támogató Ericsson Hungary munkatársa kalauzolta el a résztvevőket az edge computing és 5G hálózatok világába. A rendezvény végeztével pedig az előadásoknak otthont adó Informatikai és Matematikai Intézet igazgatója, dr. Hegyháti Máté köszönte meg a résztvevőknek, hogy ellátogattak Sopronba és kívánt nekik jó szerencsét!
Kapcsolódó dokumentum:
egyetemi-hirek-2202
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
ÆRTH SAUNAS — Egy rejtett oázis Victoria szívében
Az Ærth története egy Brit Columbiában élő, magyar származású vállalkozó, Viktória víziójával kezdődött. Az alapító úgy érezte a prémium wel...
Kompakt mindentudó festőmesterek számára
Innovatív 18 V-os akkumulátoros gépeinke is rendszerben képzeljük el. Akármelyik akkus gépet is választja a 18 V-os kategóriába történő belépéshez, mindenképpen alaposan át...


