„A cső lő, a tusa talál.” (Herr Ludwig Krieghoff)

A tömör fából készült termékek alapanyagának kiválasztása nagy szakmai tudást, tapasztalatot igényel. Különösen igaz ez az olyan fa alapanyagok beszerzése során, amelyekből puskák készülnek, mert komoly balesetek lehetnek egy rosszul megválasztott alapanyag esetében. Érdemes belegondolni, hogy a puskákhoz készített fa alkatrészeknek nem csak esztétikai, de igen komoly műszaki feltételeknek is meg kell felelniük, valamint tudni kell a tulajdonos paramétereihez igazítani a kész egységeket, hogy a lehető legnagyobb esély legyen a találatra. Vannak már jól bevált fafajták, amelyeket a fegyvergyártás folyamán használnak, de nem mindegy, hogy az adott alapanyag, milyen környezeti viszonyok között élt, az időjárási viszontagságok hogyan hatottak rá. A feldolgozás során nagyon fontos a jó szárítás és a megfelelő raktározás. Mindenképpen jól meg kell figyelni az faerezetek futását, látni kell, hogy a széleken hogyan végződnek, melyik részen lehet majd kialakítani a főbb bázisokat. A puskák készítésének csodálatos világával a fegyverműves szakma foglalkozik, amelyek történetét sok száz évre lehet vissza követni a történelemben, valamint számtalan magyar mester neve és munkássága is ismert az utókor számára. Az egyedi megrendelésre készülő puskák faalkatrészei igazi kézműves termékek, de ma már előszeretettel alkalmazzák ezen a területen is a CNC technológiát a fémalkatrészek ágyazásául szolgáló puskatus, vagy az agyazások elkészítéséhez.

A puskaművesség néhány történelmi állomása

A fegyvergyártás elsősorban a katonasághoz köthető, majd a későbbiek folyamán innen sok mindent átvesz a vadásztársadalom. A katonai fegyverekre egyáltalán nem volt jellemző, hogy drága fa alapanyagból készüljenek el a fegyverek és a díszített megmunkálás is elmaradt Az ilyen jellegű igények  inkább a vadászok fegyverein jelentek meg először. Az eltelt idők folyamán a vadászathoz használt fegyverek nagyon változatos kivitelben készültek. A kiviteli mód és a díszítettség elsősorban a vadászfegyver tulajdonosának ízléséről, rangjáról és anyagi tehetségétől függött. A díszes vadászfegyverek birtoklása hatalmat, rangot és kiváltságot is jelentett, a fegyvertulajdonos királyok, cárok, főpapok, fejedelmek, főnemesek, nemesek, majd az arisztokrácia tagjai egymással versengve rendeltek szebbnél szebb vadászpuskákat a neves puskaműves manufaktúrákból. Az 1500–1700-as évekből több magyar puskaművest ismerünk. Ők eleinte többnyire lakatosok, sarkantyúsok, óragyártók és asztalosok céheinek tagjai közül kerültek ki. A szakemberek jó része német származású volt, ilyen mester volt – a teljesség igénye nélkül – Mentzel János, Schwab Kristóf, Knoll Farkas. Voltak, akik kifejezetten a puskatusok készítésre specializálódtak, s csak agyazással foglalkoztak, említhetnénk például Kalprucz Lőrincet, Reis Jánost vagy Hammer Jánost. A XVI–XVII. században már csaknem minden nagyobb magyar városban dolgoztak puskaművesek. Temesvári 1884-es statisztikai kimutatása szerint akkoriban Magyarországon nem kevesebb, mint 141 puskaműves tevékenykedett, akik közül sokan a javításon kívül saját puskákat is építettek. Fontos mérföldkőnek tekinthető, hogy a szépemlékű FÉG jogelődje, a Fegyver és Gépgyár Rt. 1924-től saját márkájú puskák konstruálásába kezdett. A korszak jeles puskaművesei közül ide kívánkozik még Dotzauer Károly, Halwa Sándor, Gyurusz György, Zubek Bertalan neve, akik – a „Skaba és Plükl” vagy „Oszvaldik és Hofbauer” műhelyekhez hasonlóan – kizárólag megrendelésre építettek söréteseket, golyósokat, vegyes csövűeket – és inkább csak javítottak, valamint kereskedtek.

Magyar FÉG 35 mm-es puska

Német BlaserF16 Grand Luxe sörétes puska

Olasz Perazzi puska

Egyszerűen a fegyverek felépítéséről

Megkülönböztetünk sörétes és golyós fegyvereket. A fegyverkészítés két fő része a fém-, valamint a famunka, az utóbbi eredménye az úgynevezett ágyazat, amely mindkét előbb említett típusnál megtalálható. Az apróvad vadászatának alapvető eszköze a sörétes puska. Részei: cső vagy csövek, zárszerkezet, lakatszerkezet, valamint a jelen cikk fő témájául szolgáló fa részek: előagy és a tusa. Először is a tusa a puska fém részeinek beágyazására szolgál. Továbbá a fegyvert a tusa révén tudjuk jól a vállgödörbe helyezni, ezáltal megfelelően célra tartani, valamint a lövés pillanatában a vállunkról ható, hátra lökő erőt, a tusatalp elosztja. Az előagy több szerepet is betölt, például az összeszerelt fegyvert, a cső kibillenésekor (például: töltésekor) nem engedi szétesni. A golyós fegyvereknél a fa részek hasonló célzattal készülnek. A merev csövű (egycsövűek) golyós fegyverek tus része egy fa alapanyagtömbből készül.

Fa alapanyagok, amelyekből érdemes fegyvert építeni

A fa sok cellulózszálból áll. Ezek a szálak határozzák meg a fa fajtáját és jellemzőit. Ezek elrendeződése, sűrűsége és színe mutatja, hogy milyen minőségű fával van dolgunk. Mindezeket az elemeket befolyásolja a régió talaja, a tenyészidőszak és az éves nedvesség mennyisége. További befolyásolási tényezők a kevésbé termékeny talaj, a hidegebb éghajlat és a sziklás talaj. Ez nem azt jelenti, hogy a mindháromban termesztett fa ideális, de az egy vagy két tulajdonsággal rendelkező fa általában jobb terméket tud „előállítani”, amelyeket aztán a puskák készítésénél fel tudnak használni. Az ideális fa a fegyver alkatrészeinek előállításához a keményfák közül kerül ki, ezeken belül is a diófa a legkeresettebb. A hazai fák közül több faj faanyagának az erezete, illetve színezete kevésbé intenzív és sűrű, mint a tőlünk délebbre eső területekről származó példányoké, így a legtöbb esetben külföldről kell beszereznünk a jó minőségű faanyagot. Idehaza a magyar kerti dió igen közkedvelt alapanyagnak számít a gyönyörű erezete miatt, ezért a vadászok gyakran választják fegyvereik ágyazatához. Különösen az öreg diófák földfelszín alatti, úgynevezett gyöktő részeinek faanyaga igen tetszetős, jó minőségű. Díszítőelemként gyakran használnak körtefát, s ritkán egzotikus fafajokat, például az ébenfát. De olykor-olykor a gőzölt, szárított bükkel is dolgoznak a puskaművesek. Külföldi diók közül a legértékesebbek például: a fekete dió, az angol dió, a cserkesz dió, a török dió és a bastognei dió. Ezeken kívül más diófák is előfordulhatnak, de többnyire kiderül, hogy az előbb említett diófélék valamilyen kereszteződéséről van szó. Fontos, hogy szárításkor, tároláskor nagy odafigyeléssel és szakértelemmel foglalkozzanak azzal a faanyaggal, amelyből később fegyveralkatrész készül, mert ez is alapja annak, hogy hosszú távon használható legyen a puska. A természetes úton, pallóban szárított fa akkor tökéletes, ha annyi évig áll, ahány centiméter vastag. Ez általában azt jelenti, hogy a vágást követően 6–7 év múlva kerülhet a vadászpuskamester asztalára.

Előagy

Miről ismerhetjük meg a jó diófa lapanyagot?

A diófélék faanyagában az edény-nyalábok mindig kifejezettek, közepes vagy nagy pórusúak. Olyan diófaanyag nincs, amin az edény-nyalábok nem láthatók jól. Legalább 70–80 éves fa kell, amely egyedül nőtt, nem ültetvényben. Kerülni kell a hajlott, csavarodott, sérült, kéregvesztett fákat, mert ezek faanyagában nincs annyi hasznosítható anyag, mint az egészségesekében. A görcsök értékesek, a gyökér szintén, a főbb oldalgyökerek kiágazása alatt elvágva. De legértékesebb a görcsös gyökér, ami fiatalkori sebzés és a seb jó beforrásának az eredménye. A közép-ázsiai görcsöstörzsű diófák adják a legérdekesebb színű, rajzolatú puskatus-anyagot. Tönknek a fa tövétől az első ágakig terjedő részét tekintjük. A tönkből elég sok, megfelelő minőségű anyag vágható. Alsó része, ahol a gyökérrel találkozik, érdekes, értékes lehet. A csavarodottság kizáró ok.

Az alapanyag kiválasztása

1. A faanyagnak határozott erezettel kell rendelkeznie: olyannal, amelynek lefutása, rajzolata a tervezett fegyver alakjának felel meg. Az erezet induljon a talptól, legyen jellegzetes a tuson, emelje ki a markolat alakját (a markolatnál érdekes rajzolata lehet), s egyenesen a puska csöve felé fusson tovább.
2. Az erezet zárt pórusú, kemény legyen. Tehát a faanyag könnyen vágható, munkálható legyen amellett, hogy kemény.
3. A harmadik követelmény a faanyag színe. A közönséges dió faanyaga sokféle színben, tónusban, átmenetben szokott megjelenni. Leggyakrabban a „mély pirosbarna", a „valódi piros-bordó színezetű", a „kékesfekete" és a „sötét kávészínű" darabokat keresik. A legtöbbeknek ezek tetszenek. Sokféle szép színárnyalatú diófaanyag van ezeken kívül is, például az „aranyszalma", a „tejszínes kávé", vagy a „tejcsokoládé" árnyalatok is, de ezek kevésbé keresettek. A szürke színű faanyag senkinek se tetszik. Ez az egyetlen színárnyalat, amelynél a vevők esztétikai ítélete egybeesik a faanyag ténylegesen gyengébb minőségével.
4. A negyedik kritérium a legnehezebb. Csaknem az összes vevő feketével erezett, márványos rajzolatú faanyagot keres, sokszor még meghatározott rajzolattal is, amilyet szinte lehetetlen találni.
5. A faanyag szárazsága is követelmény. Nem az abszolút szárazság, mert akár a levegőből is vehet fel vizet a faanyag, hanem a feldolgozás előtti száradása. Sok vevő idegenkedik a mesterségesen szárított faanyagtól. Természetes úton is szárítható több év alatt, például öt év után már megfelelő. De beszélnek többszáz éves diófaanyagok feldolgozásáról is. Minél tovább szárítják, annál drágább a diófaanyag.

Fekete dió
Tudományos név: Juglans nigra

Az Észak-Amerikában található fekete dió, a kontinens legkedveltebb fája a puskák készítésénél. A színezete kevésbé gazdag, mint az európai rokonaié, olajozás után gyönyörű mélybarna szín tárul majd elénk.

Angol dió
Tudományos név: Juglans regia

Anglia északi részén őshonos, nagyra becsült fa alapanyag. Hagyományosan a legjobb európai puskákon és sörétes puskákon használták. A színezet erőteljesen változik, a nagyon világos színektől a rendkívül sötétig, nagymértékben a termőhelytől és a talajtól függően. Ismeretes a szemcsék nagy kontrasztjáról, valamint a gyönyörű márványos és ásványi csíkokról. Az angol dió erősségéről és megmunkálhatóságáról is ismert. Bírja a legnehezebb visszacsapó puskákat is, s kiválóan használható, ha a véső éles.

Cserkesz vagy török ​​dió

Tulajdonságait tekintve nagyon hasonlít a franciára és az angolra, de inkább márványozottabb és alakosabb. Tudományos neve alapján ugyanaz, mint az angol dió (Julias Regia). Amely webáruházban kiírják a faanyag latin nevét, ott egyértelműen látható, hogy az angol dióról van szó. Általában világosabb háttérszínnel rendelkezik, erős kontraszttal a fekete és sötétszürke csíkokban. Ez a fajta dió szívós, tartós és nagyon jól megmunkálható. A török ​​dió hátránya, hogy pokolian drága. Egy sörétes fegyver fa alkatrészeinek, azaz a tus és előagy elkészítéséhez szükséges alapanyagot több ezer euróért kínálnak.

California vagy Claro Walnut
Tudományos név: Juglans hindsii

A Claro dió az egyik legszebb fafajta, amelyet fegyverekhez használnak. A színei páratlanok, sok sárga, piros, narancs és barna fekete csíkokkal. A Claro dió eredete viszonylag ismeretlennek tűnik. A fa adatbázis saját őshonos fajaként kezeli. Monty Kennedy Checkering and Carving of Gunstocks című könyvében kijelenti, hogy a Claro az angol és a fekete dió keresztezése. „Claro az őrülten dögös barátnő, akire ellenállhatatlan ránézni és megfogni, de potenciálisan veszélyes elköteleződni vele". (Evan Koch)
 

Bastogne dió
Tudományos név: Juglans x paradoxon

A bastognei dió a Claro és az angol dió keresztezése – és mindkét fának a pozitív tulajdonságait kapta. Ez egy nagyon sűrű és kemény fadarab. Aranysárga és barna színe befejezetlen, s egyedülálló abban, hogy szijácsa szinte megkülönböztethetetlen a szívfától. A szijács enyhén szürke színű, amely könnyen illeszthető az állomány többi részéhez. A szemek nagyon egyenesek, s a fekete dióhoz hasonlóan működik. A bastognei dió eredete lenyűgöző abból a szempontból, hogy ez egy viszonylag új fafajta, amelyet az 1890-es években egy keresztbeporzással végzett kísérlet során fejlesztettek ki. A fák gyorsabban nőttek, mint szülőfajuk, keményebbek és jobban alkalmasabbak fűrészáru előállítására. A faanyag adatbázis szerint a „Bastogne” név pusztán marketing kifejezés.

Összeépítés, megmunkálás

Aki elhatározta, hogy egyedülálló vadászfegyvert szeretne – s rendelkezik a megfelelő engedélyekkel –, felkeresi a puskaműves műhelyt, ahol felmérik az igényeit, s felveszik az egyedi tusának a méretét. Ezután a mester a megrendelővel közösen kiválasztja a faanyagot, majd a munka egyik legaprólékosabb és legnagyobb felelősséggel járó fázisa következik: a puskaműves hézagmentesen beilleszti a fegyver fémszerkezetét a fába, az ágyazatba. Ezt követi annak megformálása az eredeti megállapodás alapján, attól függően, hogy pisztolymarkolatos vagy éppen angol agyazatos lesz a fegyver. A pofadék kialakítása attól is függ, hogy golyós vagy sörétes a fegyver. Ha mindez elkészült, akkor újra eljön a megrendelő, s a végleges méreteket az együttműködésével pontosítják. Felveszi a puskát, s ő mondja meg, hogy miből, honnan kell még faragni. A munka a felület kezelésével folytatódik, különleges finomságú csiszolópapírral szinte tükörsimává változtatják a fafelületeket, majd színre pácolják – általában diópáccal vagy színezett olajokkal –, de ha nagyon szép az erezet, csak színtelen olajjal, majd felületkezelő anyagokkal kenik át. Ezzel a módszerrel meg tudják őrizni a fa természetes színét. Ezt követi az úgynevezett halszálkázás, amelynek során a fegyver biztonságos, csúszásmentes fogásához egy célszerszámmal rücskösebb felületet alakítanak ki. Ezután már csak a végleges felületkezelésen a sor, a fa impregnálására, azaz vízhatlanná tételére van szükség – víztaszító réteggel vonják be a fát. Ez a réteg lehet matt, selyemfényű vagy magasfényű, a megrendelő igénye szerint. A végleges összeszerelést követően megkezdődhet a fegyver úgynevezett hidegbelövése a műhelyben, majd a melegbelövés a lőtéren.

A puskaművesség hazai oktatása

Az országban egyedül Csongrádon, a Diana Szakképző Iskolában képeznek vadászpuskaműves mestereket. Ezt a különleges, a fa megmunkálásával is foglalkozó mesterséget 1937-től hosszú évtizedeken keresztül nem lehetett elsajátítani hazánkban, de 2009-ben újraindult a képzés.

Forrás és fotók:
Kovács Dénes – Luxus vadászfegyverek
Hazai pálya – A fegyverművesség magyarországi története – vadászlap.hu
Tóth Zs. - A Mi Erdőnk magazin - https://magyarmezogazdasag.hu/amierdonk
www.kurtthegunsmith.com

Tetszett a cikk?