Pár perc: Szikszai László

Szikszai László bútortervező, a sixay Kft. tulajdonosa

Bár mára Magyarországon a legsikeresebb tervezők egyike, az iskolásévek nem indultak egyszerűen. "Általánosban modelleztem, mindenem volt a vasút, mozdonyvezető szerettem volna lenni, de az utolsó pillanatban kiderült, hogy színtévesztő vagyok, és ott álltam iskola nélkül. Protekcióval nagy nehezen beraktak asztalos szakmunkásképzőbe, de csak az épületasztalosok közé sikerült. Akkor szörnyű kudarcként éltem meg. De megtanultam mindent a fáról, és küzdeni is ott tanultam meg, legfőképp azért, hogy kikerüljek onnan." A munka mellett mindössze két év kell az érettségihez és felvételihez, utána Sopron, az Erdészeti és Faipari Egyetem következik. Már az elsőéves nyári gyakorlatot is egy határ menti osztrák asztalosműhelyben abszolválja. "Végzősként a Faipari Mérnöki Kar Építész tanszékén tanársegédi állást ajánlottak, még a Műegyetemi építészdiplomát is finanszírozták volna, de a biztosnak tűnő álláslehetőség helyett a bizonytalant választottam, annyira vonzott Bécs és azok a tömörfa bútorok, melyeket az ottani kiállításokon láttam".

Hónapokig keres és vár, míg tényleg sikerül elhelyezkednie, egy kis bécsi manufaktúránál, ahol négy évet húz le tervezőként és mindenesként. Mellette az AMI-ban szakmérnöki diplomát szerez, s a kezdeti kudarcok után jönnek az első sikerek: Kabóca széke 1998-ban Ipari formatervezési nívódíjat, ő maga Moholy- és Kozma-ösztöndíjakat kap. Sok más fiatal magyar tervezőhöz csatlakozva hisz benne, hogy lehet magyar designt csinálni. Felhagy a bécsi munkával és saját cégére, saját bútormárkája felépítésére koncentrál. De hamar kiderül, Magyarországon csak bútortervezésből nem tud megélni. Munkáihoz kezdettől természetes olajokat, viaszokat használ, kapóra jön, hogy 1999- ben az AURO felkéri a márka magyarországi képviseletére. "Nagyon hittem benne, azért vállaltam. Lakkal, élfóliával soha nem kereskedtem volna". Közben folyamatosan kiállít, piacot keres bútorainak. Idén 36. külföldi kiállításaként egyedüli bútorosként képviseli Magyarországot a világ egyik legnagyobb bútorkiállításán Kölnben. Feleségével és hatéves Réka lányával életét és vállalkozását is Sopronból irányítja.
 

- Egyetlen bútoros kiállító volt Kölnben Magyarországról, gondolom büszke, vagy inkább szomorú?
- Mindkettő egyszerre. Jobb lenne, ha Magyarországot olyan helyként tartanák számon, ahol jó bútorok születnek. Mindenki inkább meglepődtek, mikor kiderül, hogy ezek a bútorok Magyarországon készülnek.

- Tervezés, gyártás, értékesítés egy kézben, nem jelent ez korlátokat a fejlődésben?
- Saját gyártásunk nincs, ezt állandó partnereink végzik nagyon magas színvonalon. A tervezés az enyém, az értékesítést, marketinget, külföldi partnereinkkel való kapcsolattartást pedig egy kis csapattal magunk csináljuk. Mindenki azt csinálja, amihez ért, ez így jó kombináció.

- Nem egy celebalkat, hátrány ez az érvényesülésben?
- Konkrétan a pénzszerző pofavizitekre gondolok. Igen ebben a szakmában ez kifejezetten hátrány, valóban nem vagyok egy sztáralkat.

- Lehet ezt a szakmát Magyarországon vidékről csinálni, vagy már nem nagyon érdekli a budapesti piac?
- Kezdettől nemzetközi márkát szerettem volna létrehozni, és a nyugat-európai piacra koncentráltam. Érdekelne a hazai piac, csak mi nem érdekeljük őt. Magyarországon az ízlés és a fizetőképes kereslet elkerülik egymást.

- Köztudottan nem vállal szakmai-társadalmi funkciót, nem érdekli vagy nem hisz a közösség erejében?
- Csodálom az olaszoknál azt a fajta összefogást és alázatot, amit például az udinei székháromszögben személyesen is tapasztalok. Két éve dolgozunk egy ottani beszállítóval. De nálunk, ha egy a cél, akkor is széthúzás van közöttünk. Nem tudok sajnos hinni benne, és őszintén szólva energiám sincs rá.

- Sok más dolog mellett a hazai designfinanszírozás is hibás, nincs szükségük a tapasztalataira?
- Évek óta nem látok semmiféle kézzelfogható koncepciót. Kezdetben volt ilyen, de ez sajnos hamar elmúlt. Már régóta nem érzem azt, hogy ezek a szervezetek értem, értünk tervezőkért lennének.

- A 2000-es évek pezsgéséből (pl. made in hungary stb.) nem sokan tudtak tartósan piacon maradni, mit gondol, miért?
- Sokan megmaradtak egy tárgyas alkotónak, ami hosszú távon kevés, másrészt a művészalkathoz ritkán párosul kereskedői véna, üzleti érzék. Ezt nekem is folyamatosan tanulom kell.

- Tanításra nem gondolt soha?
- Nem érzek különös késztetést arra, hogy kiálljak a katedrára. Ahhoz nagyobb tudás kell. Diákként se tartottam nagyra azokat a tanárokat, akiknek nyilvánvalóan nem sok közük volt ahhoz amit tanítanak. Tanítást nem, de diplomakonzultációt vagy néhány tervezési gyakorlatot vállalnék. Számomra is inspiráló és tanulságos kreatív fiatalokkal dolgozni.

- Kapásból a 11-es pavilonban kiállítani Kölnben, szinte hihetetlen sikernek számít, hogy élte meg ezt egy keleteurópai ott a nagyok között?
- Kudarcként (nevet), viccet félretéve, azt akarom bebizonyítani, hogy a 10-es pavilonban is van helyünk.

- A legtöbb hazai cég tőkeszegény, hogy fogják bírni, ha igazán beindul a németországi értékesítés?
- Ma ez a legnagyobb kihívás előttünk, a magyarországi finanszírozási háttér Németországból nézve egyszerűen értelmezhetetlen. Van jó termékünk, van piacunk, van ingatlanfedezetünk és csak nagyon körülményesen kapunk támogatást! A német értékesítő kollégák a fejüket vakarják. Mindegy, ez van.

Csonka Iván

Tetszett a cikk?