Pár perc: Schmidt Katalin

Schmidt Katalin
Schmidt Katalin
a Lignomat Kft. ügyvezető igazgatója

Gimnázium után a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen tanul tovább, majd az akkor még létező monopolizált külkereskedelmi rendszerben egy külkereskedelmi vállalatnál kezd dolgozni. "Később, mikor férjhez mentem, visszaköltöztünk Szombathelyre. Tudtam, hogy nem ez lesz a külkereskedelem fellegvára, de a '80-as évek elején a határ közelsége azonban mégis kínált valamiféle lehetőséget. Egy kis külkereskedelmi iroda, ami a határ menti kereskedelmet segítette azonban nem jelentett igazán perspektívát. Apósom, aki akkor az ország egyik legnagyobb faipari vállalatát igazgatta, kapcsolatba került egy német céggel, akik magyarországi képviselet kiépítésében gondolkoztak. Én a kereskedelemhez értettem, de a sógornőm faipari mérnök, így rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk." Az 1990-ben indult KSS Kft. faipari gépek és szerszámok képviseletével kezdte meg ténykedését, később a vállalkozáson belüli feszültség a cég szétválásához vezetett. A nehéz időszak lezárásával egyfajta portfóliótisztítás is végbe ment. A cég lényegében kettévált, szerszám- és gépkereskedelemre. Ez utóbbi tevékenységet vitték aztán tovább, és immár 7 éve önállóan és sikeresen képviselik a Homag csoportot. "A vállalkozási lét Magyarországon nem egy relaxált életforma, de azért jut időm a családra és a sportra is. A kertészkedés mellett a felnőtt szerelem, a tenisz és a sízés is belefér az időmbe." Az építőmérnök-statikus férj, két felnőttkorú gyermek, nyugodt kertvárosi otthon biztosítja a hátteret a mindennapi munkához az alpok-aljai kisvárosban. "A fiam villamosmérnök Budapesten, a lányom egy sportáruház igazgatója, ő itt él Szombathelyen. Szerencsére a gyakori hétvégi családi ebédek jó lehetőséget adnak arra, hogy a főzési szenvedélyemnek is hódoljak egy kicsit."

- A Lignomat Kft. egy fiatal cég (7 éves), mégis meghatározó szereplője a magyarországi faiparigépkereskedelemnek. Jó a brand vagy van valami, amit másként csinálnak, mint a többiek? Egy német céget csak "németesen" lehet képviselni?
- A Homag Grouppal nem hét, hanem több évtizedes a kapcsolat. Az, hogy milyen formában vagy zászló alatt, az tulajdonképpen mellékes. A szakmai és az emberi kapcsolatok is a bizalomra épültek. Olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akikkel 20 évvel ezelőtt is dolgoztam. Ez óriási stabilitást ad a munkánknak. Kiegyensúlyozottá és megbízhatóvá válik az együttműködés, nem véletlen, hogy a AKE Kft. szétválása után minket kértek fel a képviselet felépítésére.

- Érzi annak hátrányát, hogy "gyárilag" nem faiparos, sőt ebben a maszkulin szakmában nőként kell helytállnia?
- Más az, ha nőként fogadnak el és más az, ha emberként. Ha munkáról van szó, akkor emberként kell, hogy elfogadjanak. Ma már egyébként nagyon ritka, de 20 évvel ezelőtt igen csak néztek, amikor Németországban egy-egy tréningen felálltam és kérdeztem. Érdekes módon Németországban ez nehezebben ment, mint idehaza.

- Egy kereskedő sokat lát a világból, többnyire másként is ítéli meg az iparágban zajló folyamatokat mint az asztalosok, előbb-utóbb felmerül a társadalmi-szakmai szerepvállalás felelőssége. Hol a határ, meddig lehet vagy kell elmenni a szakma érdekében?
- Nekem az a meggyőződésem, hogy a mi munkánk túlmutat a szimpla kereskedelmen. Mielőtt valaki felszisszenne, nyilván abból élünk, hogy gépeket, technológiát adunk el. DE! Az igazi feladat az, hogy minél több információt adjunk és megpróbáljunk irányt mutatni. Ha a mi munkánk befejeződne ott, hogy eladtuk a gépet és slussz-passz, akkor ezzel azt képviselnénk, hogy nem vállalunk hosszú távon felelősséget a partnereinkért. Mi hosszú távon gondolkodunk, és fel kell hívni a figyelmet a világban zajló változásokra, hogy időben felkészülhessenek. Van alternatíva, nyilván örülünk, ha a mi kínálatunkból választanak, de ha csak azt érjük el, hogy időben és jó irányba lépnek, akkor már tettünk valamit.

- Mit vizionál, 10 év múlva hol tart a hazai faipar?
- Nagyon bízom abban, hogy jó pár cég lesz, akik megtalálják a helyes utat. Sajnos ezt most nem mindig látom. A fejlesztéseket végig kell gondolni, ugyanakkor látni kell azt is, hogy egy-egy beruházás megtérülése nem mindig szimpla matek. Mert lehet, hogy egy technológiai fejlesztés egy adott cég életben maradását segítheti, nem feltétlenül azt kell nézni, hogy a gép mikor termeli ki a vételárát

- A vállalkozás építése még javában zajlik, de közben már gondolni kell a fiatalok beépítésére a csapatba. Lehet, hogy korai még a kérdés, biztosított a folytonosság a cég irányításában?
- Teljesen nyugodt vagyok ezen a területen. A kereskedelmi és a gazdasági igazgató mindketten nagyon fiatalok, és iszonyú jó szakemberek. Önálló véleménnyel bírnak és jó irányba fogják vinni a céget. Egyébként hét évvel ezelőtt nyolcan kezdtünk, most 16-an vagyunk a cégnél. Szépen, lépésről lépésre….

Csonka Iván


Tetszett a cikk?