Pár perc: Király Róbert

Király Róbert
Király Róbert
a Felder KG magyarországi kirendeltségvezetője

"Apámtól rám ragadt a minőség iránti igény, és a kereskedői véna a mai napig nagy jelentőséggel bír. Bár nehezen indultam, a kereskedelmi szakközépiskolába jelentkeztem, mert szerettem volna franciául tanulni, de a tájékoztatás ellenére csak a beiratkozás után derült ki, hogy még franciatanár sincs az iskolában. Két év után aztán "közös megegyezéssel" eljöttem. Újra kezdtem mindent az Acsády Ignác faipari szakközépiskolában. Innentől datálódik a faipari gépekhez kötődő szerelem." A sikeres érettségit követően az újságok böngészésekor rátalál a Felder KG álláshirdetésére. Elküldi jelentkezését, ezzel egy időben a faipari mérnöki karra is felvételizik. "Éppen 2000 km-re innen nyaraltunk, amikor felhívtak a Feldertől, hogy akkor be kellene már jönni elbeszélgetésre, mondtam, hogy az bajos lesz, de oldjuk meg telefonon! Így történt aztán, hogy egy internetkávézóban kinyomtattam a munkaszerződést, aláírtam és visszaküldtem. Vasárnap hajnali háromkor hazaérkeztem Spanyolországból, és délelőtt tíz órakor megkezdtem a 3 hetes betanulást Tirolban." Már a középiskolában is a Felder katalógusát lapozgató fiatalember az egyetem és az ausztriai cég közül így az utóbbit választotta. Apai ágon sváb származásának köszönhetően a magas szintű németnyelv-tudás zsebben volt. Kezdetben az őt a céghez szerződtető Marton Istvánnal, 2013-tól pedig teljesen önállóan vezeti a közvetlenül a Felder KG-hez tartozó céget. "Alapvetően köszönettel tartozom Marton úrnak, hiszen ő vett fel a céghez. Később voltak nézetkülönbségek, de csak a szépre emlékezem és remélem, az idő majd az én elképzeléseimet bizonyítja." A télen szívesen síző, nyáron szörföző fiatalember, feleségével, ötéves kisfiával egy bakonyi kisvárosban, Zircen él.

- 2005-ben kezdte meg pályafutását, nyilván azért is bővített a cég, mert magasabb sebességfokozatra akart kapcsolni. Korábban is jelen voltak a piacon, de innentől látványos a fejlődés. Az ausztriai iskola, a csapat vagy a márka volt ebben a döntő?
- Elsősorban a csapat. Aztán említeném csak az ausztriai szemléletet, de ami nagyon fontos, hogy nyugodtan tudtunk dolgozni. Óriási biztonságot jelent egy ilyen stabil nagyvállalat. Nemcsak nekünk, akik itt dolgozunk, hanem a partnereinknek is. Nem utolsósorban a Felder egy jó márka!

- Értékesítőként kezdett, most Ön a kirendeltségvezető. Hol a színfalak mögött, hol transzparensen, de tudnivaló volt, hogy mást gondolnak a gépkereskedelemről Marton Istvánnal, a korábbi kirendeltségvezetővel. Hogy látja az elmúlt időszakot ebből a szempontból?
- Nézze, engem ő hozott helyzetbe. Voltak vitáink, az vitathatatlan, ezek nehezen megoldható helyzetek voltak, de mi megoldottuk. Neki köszönhetem, hogy itt vagyok, bár nem mindig könnyítette meg a helyzetemet.

- Önök egy közvetlen Felder képviselet, tulajdonképpen most egy ausztriai cégnél beszélgetünk, függetlenül attól, hogy fizikailag Sümegen vagyunk. Milyen előnyei vannak ennek a helyzetnek?
- Óriási előnyei vannak. Mondok egy beszédes példát: az EU-s adószámmal rendelkező céges ügyfeleinknek nem kell kifizetniük az áfát, ha tőlünk vásárolnak. Ilyen magas áfatartalom mellett ez nem utolsó szempont. Ezen kívül a direkt kapcsolat a céggel egy rugalmas és gyors munkakapcsolatot eredményez.

- Nagyon fiatalon, 29 évesen kell a tapasztaltabb versenytársakkal megharcolnia. Nem volt ez probléma az értékesítésben?
- Kicsit sem, talán azért is, mert nem foglalkoztatott. A versenytársak más szempontból érdekelnek.

- Az asztalosszakma egy kis kör Magyarországon. Nincs is túl könnyű helyzetben, mindenkinek érdeke az ún. szakmaitársadalmi összefogás. A Feldernek vannak kiemelt területei ezen a téren?
- Ilyen szempontból nem vagyunk könnyű helyzetben, mert itt úgymond hátrány, hogy egy ausztriai cég vagyunk. Nyilván, ahol a gyár van és a tevékenység túlnyomó többsége zajlik, a társadalmi célú szerepvállalások is odakoncentrálódnak. Kiemelten fontos számunkra az oktatás. Támogatjuk a Magyar Asztalos Tanulmányi Versenyt, sőt kiegészítő programot is szerveztünk a szaktanároknak a verseny ideje alatt.

- A tiroli gyárban készülnek a gépek, minden egy helyen, Európában. Ez komoly érv a vásárlók felé?
- Igen, szeretik tudni, hogyan és hol készülnek a gépek. Tirolban van egy 25 000 m2-es gyár kézzelfogható távolságban, hiteles, rugalmas szolgáltatásokkal.

- Ha már a szolgáltatásnál tartunk, sokszor hallani arról, hogy akár egyedi kívánságoknak is eleget tesznek a gépek kialakításánál. Igaz ez?
- Igen, persze, ez így van. Többnyire racionális kérések ezek, pl. balkezes asztalosok szoktak kérni bizonyos módosításokat, hogy jobban kézre álljon a gép, de vannak meredek dolgok is. Adtunk már el Moszkvába Swarowsky üvegkristályokkal díszített CNC-t, és nemrégen egy dubai ügyfelünk átküldte a Lamborghini autójának a színkódját, hogy ugyan már, fújjuk le ilyenre a CNC-t, ha nem gond. Ne kérdezd, mire jó, természetesen megcsináltuk.

Csonka Iván


Tetszett a cikk?